Heti téma: hála

Két dolog van most a fejemben. Az egyik az, hogy a háláról, hálaadásról akartam írni kicsit többet, mert a héten többször is előjött. A másik, hogy kicsit ujjongjak, hogy jól sikerült a hétvége. Megpróbálom most ezt a kettőt összekapcsolni.

Az úgy volt, kezdhetném a mesét, de hát nem mese lesz, hanem egy szimpla szösszenet, de jobb kezdés most nem jutott eszembe.

A hála, mint téma az elmúlt héten többször felbukkant. Előbb a pszichológus keresés kapcsán. Mikor visszanéztem, milyen dolgokkal próbáltam magam megfixálni, előjött ez a módszer: minden este írjak le 3 dolgot, amiért hálás vagyok, vagy amiért köszönetet tudok este mondani. Ez a módszer arra kondicionálja az agyat, hogy a pozitívat is meglássuk, és rövid gyakorlás után egyre pozitívabban fogunk tudni gondolkodni. El is kezdtem, volt egy idő, amikor írtam a naplómba, de közben sem a naplóm nem vezettem, sem nem jutott eszembe a 3 köszönet. Avagy hiába van egy módszer, ha a módszert nem használom.

A másik, ahol előjött, az a bibliakör, ahol egy szemináriumot kezdtünk. A bevezető "meditációs rész" egyik témája az imádkozás volt (érdekes ez a szó, azt hittem imátkozás, de nem, mert az imádni szóból jön, tehát aki imádkozik, az valakit imád... hogy tudnék egy férfit imádni? - de ez messze vezetne, és ez most nem arról szól), és az, hogy hogy kell / lehet / a legjobb imádkozni. Persze, mikor meg vagyunk szorulva, jön a 7 rossz év, támad az ellen, vagy harap a kutya, vagy betegség dönt ágyba, akkor nem igen jut eszünkbe hálát adni, akkor csak kérünk, vagy könyörgünk, hogy uram segíts. Pedig a tanács az, hogy köszönjük előbb meg mindazt, amink van, adjunk hálát az Úrnak, s majd aztán lehet előhozakodni a kérésekkel is.

Kicsit olyan ez, mint amikor valakit a munkahelyen verbálisan seggbe akarsz rúgni, előbb kell keresned valamit, amiért megdicsérheted, aztán elmondod neki, mit baszott el, aztán biztosítod, hogy jó fiú, csak így tovább, vagy még egy kicsit jobban, azt persze nem mondhatod, hogy mert ha nem javulsz, akkor kapsz egy útilaput, avagy repjegyet haza a saját országodba. Szóval a pofont két vállveregetés közé kell csomagolni, mint a kérést az imában két köszönet blokk közé. Bevezetés, tárgyalás, befejezés.

Szóval hála az imában. Aztán beszélgettünk erről a hálaadásról, vagy más szóval dicsőítésről, hogy nálunk a templomokba szomorkodni mennek be az emberek, csendben, lehajtott fejjel, itt meg az angol nyelvű istentiszteleten vidáman énekelnek, felfele néznek, kitárják a karjaikat, és még táncolnak is. Nekem ez egy kicsit furcsa, szokatlan, de hát ez van, más máshogy éli meg a kapcsolatát a teremtővel. (Nem akarok belemenni a másságba, de most itt lehetne tenni egy kitérőt, de nem akarom elvonni a figyelmed. Hosszú lesz a kitérő nélkül is.) Ez a dicsőítés érdekes, ennek a szemináriumnak is része, hogy három modern dallal indítunk. Az érdekes az, hogy ezek a magyar dalok egy az egyben az angol nyelvű szolgálaton énekelt dalok fordításai (Hillsong, Chris Tomlin, Matt Redman...).

Aztán volt más is: Z* mondja, hogy Kanadában most van a hétvégén a hálaadás. Kicsit olyan, mint az amerikai ünnep, de két-három héttel hamarabb van, és nem a bennszülöttek lemészárlásáról emlékeznek meg. De azért pulyka van. Ilyen hálaadás ünnep, vagy inkább köszönő kártyák küldése volt valamikor a finneknél is, de szerencsére itt nem kell pulykát sütni.

A sok bevezető után gondoltam még leírom azt a három dolgot, amiért ma hálás vagyok:
- A gyermekem, aki az egész hétvégémet feldobta azzal, hogy olyan jól úszik (és megtanít rá, hogy vegyek levegőt gyorsúszás közben)
- A napsütés, hogy ma olyan szépen világította meg a sárguló, barnuló, piruló fákat (és hogy életet ad)
-  Lábaim, mert gyalogosan hazahoztak a templom után (bár most nagyon megijesztettek, mikor elzsibbadtak és kicsúsztak alólam, hál égnek, nem ütöttem meg magam)
- Anyukám, aki megtanított sütni és főzni, nélküle ma nem sütöttem volna mézes krémest (neki köszönhetem a székelykáposztát és a ma esti túrógombócot is)
- Meg mindenki, aki feltétellel és feltétel nélkül szeret, úgy, ahogy vagyok, szakállal, pocakkal (anyukám, gyermekeim, volt feleségeim, a barátaim, s a volt, jelen, és leendő szerelmeim, na meg a teremtő, aki úgy szeret mindenkit, mint saját gyermekét - bár ha teremtett akkor az is vagyok, nem?), s akit viszont szerethetek.