Jó a megkezdett irány

... mondja az orvos, és arra gondolok, hogy Matuska Szilveszter, meg a magyar foci. Kivételesen nyertek, de nem biztos, hogy reprodukálható. A kollegám bejön a szobámba, megáll az ajtóban, és a szemembe mondja, hogy automatizálja a manuális tesztjeimet. Mondom jó, de az erdeti teszteket hagyja meg. Azt mondja azokat felül írja. Mondom akkor elvész az eddigi munkám. Azt mondja nincs rá szükség. Azt kérdem, azt akarod mondani, hogy felesleges a manuális tesztelés? Azt mondja azt. Akkor felesleges vagyok ebben a csoportban? Elgondolkodik, neki szegeztem a bökőt, végül kimondja: felesleges. Még szépít, hogy ha automatikusan tesztelünk, felesleges a manuális. Ez a tejfeles szájú gyerek nem tudja, mi az, hogy tesztelés, nem tudja, hogy mi az a teszt automatizálás, nem tudja, hogy csak regresszióteszteket szoktunk automatizálni, azokat, amit sokszor le kell futtatni, az egyszeri verifikációs teszteket nem automatizáljuk, mert nincs rá erőforrás. Magamban elmosolyodom: oké, akkor felesleges vagyok. Jó a megkezdett irány, mondja az orvos, megyek a feleslegesbe. Kollega kilép, vajon ha kilépek, engem is megkönnyeznek?

Keresem a helyem, hogy hol nem vagyok felesleges. Nem vagyok felesleges otthon, ott nem lát senki, csak ha beengedek valakit, mondjuk kamerán keresztül, akkor szépen elpakolok mindent, hogy ha valaki benéz a beszélgetésbe, mondjuk valami titkosszolga, lássa, hogy milyen rendezett életet élek, semmi rossz gondolat, s szépen felöltözöm, még talán nyakkendõt is kötök, hogy megtiszteljem azt, akivel beszélek, akinek bemutatom szerényes kincseim, féltett gondolataim. Nem sok, de azért van. Bár kell a bátorítás. Álláskeresés. Ha van mellettem valaki, bátornak érzem magam, ha egyedül vagyok - hát akkor meg jó az irány. Azért jó ember vagy... jut eszembe a szépen megfogalmazott mondat. Valamire biztos jó vagyok, mint Lucifern a waltdisney-s Hamupipőkében.

Nem vagyok egyedül, mondja Feri atya a Lakihegy rádióban, minden hétfőn este 8-tól 10-ig, és próbálom elképzelni, hogy nem vagyok egyedül. Elmegyek úszni, geocach-t keresni, a nagykövetségre koncertre, a bibliakörbe, a finn tanfolyamra, a svédre, a gyerek koncertjére, de ha máshová nincs menni, akkor elmegyek a boltba, a valódiba, venni kólát és chipset, érdekes, amikor a chipset mártogatom tejfölbe, nem érzem magam egyedül, vagy online boltba, veszek lépegetős karórát, és etetem a tamagocsit, mert jó a megkezdett irány. Fogyok. Fogyok? Anyagilag most boldog vagyok, idegileg rendezett, egészségügyileg szorgalmas, szakmailag lelkes, zeneileg tökéletes.

Áhh, hagyjuk...

A lényeg az, hogy tegnap este is megaludtam a 7.5 órát, és ma is van programom, gyorsan hazaszaladok az otthon felejtett öltönyért, hozok nyakkendőt is, mert végülis az irány jó, csak az emlékezetem (figyelmem) a régi. Hat rám a tehetetlenségi nyomaték. A gravitáció.

Ha nem lenne gravitáció... Akkor a megkezdett irány megkezdett irány lenne. Ahhoz, hogy leküzdjük a gravitációt, energiát kell befektetni.