Munkahelyi stresszrõl

Elkergettem egy kisfõnököt. Nem vezetõt, hanem egy managgert.

Addig mondtam, hogy stressz van, hogy adjon már ki valami iránymutatást, hogy mi a tesztelõ feladata, és addig kértem, hogy védjen meg bennünket (tesztelõket) a csoportvezetõk nyomásától és negatív kommentjeitõl ("a tesztelés a szûk keresztmetszet", "mindig a tesztelés miatt késik a projekt"), és addig kritizáltam, hogy nem koordinál, nem irányít, és még a legalapvetõbb információkat sem tudja, hogy mi, az alá beosztott tesztelõk mit csinálunk, hogy fogta magát, összepakolta az iratait és a könyveit, és elment.

Pontosabban nem, mert még holnapig itt van, de már összepakolta az iratait, meg a könyveit, azt láttam. Most hegyezi a zabot, gondolom, várja a búcsú sörözést, meg a búcsú ajándékot, a búcsúbeszédet, ami holnap lesz.

Nem leszek itt, délután a gyerekért kell mennem. Meghallgatnám, milyen szavakkal méltatja a fõnöke.

Mikor a csoportvezetõnk bejelentette ("már biztos mindenki hallotta, hogy elmegy a teszt-vezetõ" - érdekes, én nem hallottam), kicsúszott a számon, hogy "hurrá!". Uupsz, ezt talán mégse kellett volna.

Ezután annyira bánatos lettem, annyira megviselt, teljesen magamra vettem szegény sorsát. Írtam neki egy levelet, hogy sajnálom, igazán csak építõ jellegû kommentnek szántam. Azt mondta nem ezért megy el. Kapott egy jobban testhezálló feladatot máshol.

Most itt ülök, az egész egy éves stressznek múlnia kellene, és nem, csak nem akar múlni, mióta Barcelonából hazajöttem, már majdnem altatóra szorulok. A szemem úgy rezeg, hogy alig látok, mintha valami vibrátorral birizgálnák.

Hát igen, ennyit a munkahelyi stresszrõl, ami csak nem akar múlni.

---

Felmerült, hogy akarok-e teszt manager lenni. (Aki a fenti vezetõ helyére jön, márciusban elmegy szülni.) Háát, azt hiszem nem szeretnék stresszes beosztásba kerülni. Mi van, ha én is ilyen béna manager lennék?