Motivál a menés

Azt mondta az orvos szerezzek kutyát, mert ebben a korban jót tesz a rendszeres séta. Mondom nem jó a kutya, mert akkor nem tudok utazni. Erre beszereztem egy partra vetett, vergődő halat, és azzal sétálok reggel, délben, és este. Ha süt a nap délben, akkor azért, ha esik, akkor azért megyek ki ebédidőben, hogy meglegyen a napi lépésszám, ami 8000, de inkább 15000 sikerül. Ma nem, ma itt a gyerek, de a múlt héten 65 kilométert mentünk vele, mármint a halammal, az több, mint napi 9 kilométer. És még nem is vették el a jogosítványom... Ha elveszik - de legyünk pozitívak, nem veszik el - akkor még többet tudok majd gyalogolni, megfogadtam, hogy akkor a távolsági buszig gyalog megyek. Az oda is, vissza is 2 kilométer. Az kb plusz 5000 lépés per nap.

Motivál a menés, jól érzem magam, ha gyűlnek a kilométerek. A sétálással barátokat is lehet szerezni, összebeszélünk, hogy mikor hova megyünk, és 4-5 ember jön, néha 10 is. Kb 200-an vagyunk a csoportban, megtiszteltetés volt újoncként bekerülni. Egyik újdonsült barátom automata kerekesszékkel közlekedik, úgy forog és parkol vele, hogy csak lesek. A keze időnként leesik a járgányára szerelt kisasztalról, olyankor megkér valakit, hogy te, segíts már feltenni a kezem. Mert hogy vállból nem tudja mozgatni. Ha fent van a kisasztalon, akkor viszont két telefonnal és tablettel nyomja. Nekem eddig csak 1 telefonom volt.

Mondom csak eddig, mert egy kicsit rákattantam, megünnepeltem a múlt heti kilométereket és a szintugrást, ettem egy haloumis falafelsalátát a Fafa's-ban, ittam hozzá egy artezán IPA sört, és valszeg berúgtam, mert nem tudtam eljutni a kocsiig, s míg a Kamppiban mászkáltam, szembe jött egy Gigantti, és nekem vennem kellett egy kisebb, olcsóbb, szebb Nokiát. Most két telefonnal sétálok.

Ez a szál közben kicsit a kitérő miatt elakadt. A másik barátom tanár és coach, most épp stewardessnek tanul, és videoblogot csinál a tanfolyami kalandjairól. Megtudtam, hogy ha a pilóta bemondja, hogy cabin crew to the cockpit, please, akkor az nagyon nagyon rosszat jelent. Kb azt, hogy zuhanunk, vagy hogy a pilóta elájult. És ha azt mondja, hogy evacuate, de csak egyszer vagy kétszer, akkor azt nem kell komolyan venni, mert három a magyar igazság. Amúgy kb ötvenes csaj, és nagyon jókat beszélgetünk, már amikor nem épp az életmentő vagy felszolgáló vagy smink vizsgájára készül (a komolyabbakon már túl van).

A barátomról még nem is beszéltem. Rendes, saját cége van, ő is coach, és ő is sétál, a telefonja regisztrálja a menést, két és fél év alatt 5100 kilométernél jár. Neki a napi lépésszám target 12000, de nem a percre, hanem a HP-re hajt, a szívet is megdolgoztató mozgásból 35 perc. Ütemes sétával megvan 3-4 kilométerből. A múltkor társasoztunk, bírja, aztán tempparit nézünk, na azt nekem kellett bírni, mert nem vagyok oda az ilyenért, vagy hallgatjuk a stewardess csaj meséit. Ritka egy társaság, finnek, akiknek be nem áll a szája. Nem is tudom, hogy nem álmodom-e az egészet.

Közben a korházban az olsztályon elég nagy az idegbaj, de már kezdem megszokni, hogy folyton leállnak a rendszereink. Mármint a számítógépek, amiken tesztelek.

Fáradt vagyok. Éjfél lett, mire a gyerekkel mindent megbeszéltünk, betakargattam, elaltattam. Most kellene nekiállni még távmunkázni, legalább elindítani az éjszakai teszteket, hogy holnap, mikor a bolondokháza beindul, nekem csak le kelljen olvasni az eredményeket. Nem tudom rávenni magam. Inkább kimennék rajzolni egy faszt a térképre...