Szilveszter Marseille-ben

Boldog új évet!

Az év végét Marseille-ben töltöttem, nagy társaságban, városnézéssel, programokkal, vacsorákkal, szilveszteri bulival. Házigazdáink felkészítettek, hogy vigyázzunk az értékeinkre, mert a tornacipõs emberek veszélyesek, kikapják a kézbõl a telefont és gyorsan elfutnak. Hát én figyeltem a cipõket, legalább minden második embernek az volt, még a 75 éves forma hajlott hátú nénike is, attól is féltem. A szállásom elõtt megtermett és sokat tapasztalt (gyk kövér és öreg) utcalányok vigyázták az álmomat, össze is szedtem valami gombás fertõzést, nem tõlük, de ezt már megszoktam, Vilniusban sem volt ilyen szempontból tisztább a fürdõszoba.

Próbáltad már Franciaországban, ráadásul egy kikötõvárosban elmagyarázni egy patikusnak, hogy kellene egy Canesten? Náluk ilyen szer nincs, a hatóanyagot nem ismeri, nem tud vagy nem hajlandó angolul beszélni, a google translate meg nem sokat segít. Erre azt mondja: ááá champinyon. Megvan a közös nevezõ, elõkerül a lamisil, bár tudtam volna, hogy ezt kell kérni.

Az utca tele volt, ráadásul az év végét a franciák tüntetéssel (is) ünnepelték (németek a törölt vonatok miatt kénytelenek voltak lemondani a részvételt), ez alatt a pár nap alatt több gépkarabélyos rendõrt láttam, mint fehér embert. Ha Helsinki belvárosa tele van feketékkel, akkor Marseille százszor inkább.

Azért bemerészkedtem szûk sikátorokba és kis tereken piacokra, algériai és marokkói kis éttermekbe, hangulatos helyi kávézókba is, mert meg akartam tapasztalni milyen az élet ott. Sokféle, nemzetközi, élénk. Nagyon szép a tengerpart, olyan volt, mint valami francia filmben, kanyargós utcák, hegyek le a plázsra, a parton január elsején fürdõruhában röplabdázó fiatalok, volt, aki a tengerbe is bement.

Játszottam pokemont és kerestem geocache-t, és megnéztem mindent, amit tudtam, Monte Christo szigetén a várat, a bazilikát, a diadalívet, a longchamp parkot, a szent Viktor apátságot (mellette a 250 éves süteményes - hát elég kemény volt az a 250 éves szappan ízû (levendula) babapiskóta), a mediterrán múzeumot. Amit külön ajánlanék: a múzeum tetején kiülni napozni. Van ott egy aranyos kis park, és viszonylag békés, csupa ráérõ emberrel. A múzeumban meg a tárgyi kiegészítés a Sapiens c. könyvhöz: mikor és hogy terjedt el az állatenyésztés és növénytermesztés (gabona, bor, oliva). Most ezt hallom esténként lefekvéskor a hangoskönyvbõl.

A szilveszteri buli a szokásos volt, nagy társaságban néztem az italozó és hangosan vitatkozó fiatalokat, csendesen elvonulva, egy szlovák és egy magyar csajjal beszélgettünk magyarul. Valahogy továbbra sem vonz sem az ivás, sem a széles mozdulatokkal való önkifejezõ táncolás, cserében nem aludtam ismeretlen nõ ágyában kéretlenül... (Ezeknek a nemzetközi találkozóknak a vége az, hogy mindenki más ágyában alszik.)

Meglepõen jól jártak a repülõk, odafelé másfél órát késett a gépünk Amsterdamba, de szerencsére a marseillei járat késett kettõt, így a hatalmas Schiphol reptéren is elértem a csatlakozást. Pedig már jött az SMS, hogy áttettek a következõ napra. Visszafelé jól indultunk, a 45 perc átszállás kevés lett volna (megint a reptér két vége között kellett szaladnom), de a helsinki járat egy órát késett, így volt idõm elmenni pisilni.

Szóval összességében jó volt a találkozó, s már itthon, munkában próbálom összeszedni a gondolataim, hogy milyen volt az óév, és milyen terveket álmodok magamnak az új évre.

A repülõrõl elhoztam egy divatmagazint, tele volt fekete-fehér portréval és zsánerképpel, mindenféle helyes modellekrõl. Azokat a képeket ki fogom vágni, és kitapétázom vele a hálószobám, motivációul, hogy ilyen akarok lenni én is, bár szebb nem leszek, de üde és fiatal lehetek, ha lefogyok, hogy aztán a következõ szilveszteren már ne kelljen magánszállást bérelnem.