Van abban valami vicces, amikor az ember férfi nemi szervének a végét, ott, ahol már nem védi a bőr, megcsípi egy szúnyog. Ez a finn mökkizés (mökki = hétvégi ház) egyik szépsége, hogy olyan dolgok tudnak ott történni, ami a városi embernek különleges élmény, a blogírónak meg téma. Kellemetlen, de vicces. (Értem én a viccet, de nem szeretem?) Hajnalban ki kellett menni, láttam, hogy rászállt egy szúnyog, elkergettem, de késő volt...
Ezzel el is árultam, hogy még tart a szabadság, és a finn családdal mentem megint a szigetre, ezúttal 3 napra. Szerencsére nem csak a szúnyogokat etettük, grilleztünk, kirándultunk, és voltunk 3 múzeumban is ez alatt a rövid idő alatt. Ami azért is lehet, mert itt minden múzeum olyan kis cuki, aranyos (de hazai).
A Repovesi nemzeti parkban a függőhíd helyén most egy acélszerkezetes híd van, de kipróbáltam, be lehet lengetni, ha az ember megfelelő ütemben ugrál rajta. Kb 30 m hosszú, két sziklát köt össze, mélyen alatta víz van. A róka-kör 5 kilométer volt, a kézzel húzós komp a tavon érdekes ráadás.
A Kouvola városi múzeumban csodás modern festmények vannak, ha sikerül előhívni a képeket, majd mutatok is belőle. A papírgyár (karton) múzeum meg igazi csoda volt, tele régi ügyes technikai megoldásokkal (pl hogy vezették el a malomkerék forgó mozgását a gépekhez, hogy darabolták és mérték a karton vastagságát mérleggel).
Hazafelé megálltam egy zúgó mellett, teraszról lábat lógatni, nézni az esti napfényt egy fagyi is üdítő mellett. Nem kellett sietni.
Most itt a gyermek, voltunk már fát mászni és tóban úszni, mesét nézünk, most erős késztetést érzek, hogy kimenjek, és megetessem a lépésszámlálós karkötőmet, Az elmúlt két hét átlaga napi 11-12 ezer lépés volt, ma még csak 9000-nél tartok.
Lassan véget ér a szabadság. Most kell még élményeket pakolni bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése