Nem így gondoltam. Úgy volt, hogy vagy haza érek, vagy elmegyek a finn család hétvégi házba, és ott alszom hálózsákban. Akkor rövidebb lett volna a mai táv, és holnap kipihenten mehettem volna haza. Elszámoltam magam. Reggel két kört mentem a Rokua nemzeti parkban, egyiket reggeli előtt a hotelnél, a másikat akkor, mikor elindultam, egy másik, hasonló helyen. Aztán nekivágtam a hét órás útnak dél felé. Mármint északról délre, kb fél 11-kor. Megálltam egy olyan városban ahol egy kollégám született. Sokat mondta, gondoltam ha útba esik, akkor majd ott kajálok. Kicsit hosszúra nyúlt, mert várni kellett az ételre, és közben küldtem neki üzenetet, hogy nézd, hol vagyok. És ő felsorolta a városka látnivalóit. Megnéztem a templomot, a látvány sajtüzemet, a bocis szobrot a főtéren - ez a város a tejből él, meg azt az országúti szentképes emlékművet, amit Magyarországon minden faluban látni a falu védőszentjével. Ilyennel eddig Finnországban nem találkoztam, itt ugyanis kevés a katolikus, az evangélikusok meg nem emelnek ilyen szobrokat vagy kegyhelyeket.
Mikor tovább indultam, kb 3-kor belefutottam a finn elnök Urho Kekkonen szülőházába, ma emlékhely, éreztem, hogy valami baj van. A navigátor hazáig 5 órát, a szigetig 4 órát mondott, s nekem még volt egy betervezett túra a dél-Konnavesi nemzeti parkban. Az eredmény az lett, hogy megyek még túrázni, ez az utolsó nap, és a bakancsom vágyik még egy pár kilométerre. A szigetre csak sötétedés után érnék oda, ha kihagyom a túrát, akkor is, s a sötétben nem tudok beevezni. Akkor viszont nem kell úgy sietni, ha haza megyek, nem baj, ha éjjel érkezem ((c) Edda).
A park szép volt. Sajnos felmentem a hegyre is, ezért két és fél órát tartott az a 6 kilometer. Meredek hegyoldalon kellett felmászni, köveken és gyökereken. Aztán lejönni is. Mivel amúgy is késve értem, negyed hat körül, a hegy tetején értem a naplementét. mutassam?
A másodikon látszik, milyen magas volt. Meg a tavat mutatom, és hogy milyen volt az emelkedő.
Sötét lett mire elindultam haza. A parkolóban már csak egy pár lakókocsi állt, és egy magyar rendszámú autó, gondolom valahol ott sátoroznak. Tettem egy cédulát az ablakra azzal a szöveggel, hogy hali, jó messziről jöttetek.
Haza is értem volna éjfélre, de ez a hátralévő négy óra nagyon lassan indult, és elkezdett le-lecsukódni a szemem.
Most 200km-re otthontól megálltam, behoztam a párnámat a csomagtartóból, és hogy azt a tegnapi komolytalan jóslatomat beteljesítsem, ma valóban a saját hálózsakomban fogok aludni legalább egy órácskát az autóm hátsó ülésén.
Így teszem még emlékezetesebbé ezt a kirándulást. Meg érdekesebb is lesz, ha én ezt a klubban egyszer elmesélem.
A jövő héttől meg olyan leszek, mint Muumi Papa, aki folyton könyvet akar írni a kirándulós kalandjairól.
Nem hiszitek a kocsiban alvást? Mutatom.
A legjobbat még elmesélem. A hátsó ülésen fekszem hanyatt, na mit látok? A csillagos eget. Olyan tiszta és sötét, hogy még a legapróbbak is látszanak. Kb olyan, mint amilyen azokban az uvegkupolás iglukban lehet, amit az Urho Kekkonen nemzeti parknál láttam (Kakslauttanen hotel). Az extrém drága lenne, ez ingyen van. Ezt megjegyzem, mert amikor két vagy három nappal ezelőtt Inariban néztem az északi fényt, erősen csavargatni kellett a fejem, s ott inkább az autó mellett állva bámultam az eget, kitéve magam a vadállatoknak.
+1: azt hittem hideg lesz autoban aludni de nem. Csak a lábam nem fér el. Jó éjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése