Nem vagyok terhes

Règ nem írtam, azóta sok minden történt.

Elmentem meglátogatni a szüleimet. Az úgy volt, hogy február elsején újra megnyitottak az uszodák, és mivel karácsony óta csak hízok (már több vagyok, mint amikor elkezdtem a kórházi fogyókúrás programot), mentem is úszni mindjárt az elsõ reggelen. Többet úsztam, mint amit korábban szoktam, tehát a kondícióm nem romlott sokat. Ùszás után szaunáztam, szaunából kijövet nem találtam az úszó szemüvegem. Annélkül nem tudok úszni, annélkül nem tudok lefogyni. Annyira bosszús lettem, hogy hol szerezhetnék ilyen szemüveget újat. A Decathlonban vettem Dunakeszin.

Elõzmény: a tesóm születésnapjára nagy családi vacsorát szervezett, hívott engem is. Hajlottam rá, hogy haza utazok, még január végén is 200 euro alatt voltak a repjegyek. Arról is beszéltek, hogy február közepén, a kézilabda vb után jöthetnek megint a határ lezárások. Aztán addig halogattam, hogy hétfõn már 230 euro volt a repjegy, ennyiért, meg a korona helyzet miatt nem utazok.

Az uszodás eset után meggondoltam magam. Csütörtökön mentem, pénteken, hétfõn és kedden onnan távmunkáztam. Jobban haladtam a munkával, mint itthon. Segítettem a szülõknek, amit ennyi pár nap alatt lehetett, intéztem az ügyeimet, bankot, barátokat, bevásárlást, budapesti kollegával találkoztam. Szombaton megvolt a születésnapi családi buli, vasárnap újra találkoztam az otthoni gyerekeimmel, társasoztunk, megnéztem az Org-ot, kirándultam a Dunaparton, és vittem anyut piacra, patikába. Be akartam menni a pártirodába, hogy delegáljanak szavazatszámlálónak a nagykövetségre, de aztán ez elmaradt, közbe jött valami.

Vasárnap este kezdett kaparni a torkom. A családban volt ilyen, csináltak is tesztet, azt mondták nem korona. Fájt a fejem, a kezeim zsibbadtak, gyengének éreztem magam, és sokkal rosszabbul aludtam, mint máskor szoktam, óránként felébredtem. Biztos votlam benne, hogy nem a vírus, mert ugyanezek a tünetek voltak másnak is. Azért a biztonság kedvéért hazaérve csináltam egy gyors tesztet. Nem, nem vagyok terhes.

Az orvos vérhigítót akart adni, azt nem fogadtam el, kértem, hogy inkább csinájunk egy hivatalos tesztet, hátha jól jön majd a védettségi igazoláshoz, ha túlélem.

A fiam este ugyanazt a levegõt szívja, mint én, szerintem elkerülhetetlen, hogy elkapja. Mielõtt haza ér, szellõztetek, és felveszem a maszkot. A jelen szabályok szerint, ha nincs tünete, mehet dolgozni. A munkahelyén amúgy mindenki köhög. (Lehet, hogy tõlük kaptam el?) Ràadásul be van oltva, a két magyar oltást igazoló papírral õ is megkapta itt a harmadikat (azt még nem tudjuk, hogy hogy fogja megkapni az oltási igazolást, mert a társadalombiztosítást még nem sikerült áthozni ide). Szóval kb egy hétre a harmadik oltás után képes voltam valahol elkapni. Két évig semmi, erre nesze, egy ellopott úszószemüveg miatti óvatlan hazautazás, és kész. Nem is magam féltem, mert már alig várom, hogy a vogonok haza vigyenek, inkább a szüleimet és a gyerekeimet.

Még a tünetek elõtt, hirtelen felindulásból (valami elgurulhatott) vettem olcsón repjegyet áprulis elejére Barcelonába. Olyan érzésem volt, hogy jól döntöttem, hiányzott a család, hiányzott az utazás, a munkát is lehet távolról csinálni, és egyáltalán nem éreztem magam veszélyben sem a repülõn, sem a városban. Hogy ezzel a repjeggyel mit csinálok, még nem tudom. Most, itthon, karanténban, egész nap tévét nézve (ma éjjel megint lehetne látni az északi fényt, de a biztonság kedvéért nem viszem ki a fiam, szóval ez most kimarad) nem tûnik annyira jó ötletnek. Az se, hogy vagy át kellene kérni a szavazó lapomat Barcelonába (van ott követség?), vagy kihagyom a választást (most arra hajlok, hogy gyõzzön a jelenlegi, és bukjon bele a felvett adósságokba).