Takarítás gendersemlegesen

Ma én voltam a férfi takarító nő, kiganyéztam anyám szobáját. Ide jár egy takarító hetente, de nem tudom, mit csinál. Anyámat elvittük a svéd bútor áruházba, meg is etettük, azt mondta, hogy eddig a McDonalds pici hamburgere volt kedvence, de most már a svéd húsgolyók, vettünk neki ágyat, és családi nyomásra apámnak is, amiről könnyebben áll fel, bár ahogy elnézem, nem sokat fogja már használni, annyira gyenge, és le lehet takarni gumilepedővel, mert az ő korában már előfordulnak balesetek, a 600 ezer forintos takarító gép, amivel a Zepter lehúzta anyámat, nem takarítja fel, de az Auchanban láttam száraz/nedves porszívót, ami csak 40 ezer lenne, de ma elég volt a hagyomanyos, amibe nem volt itthon porzsák, elmentem hát venni egyet, és mikor szétszedtem anyám ágyát, olyan dzsuvás trutyi jött ki mögüle hogy csoda, hogy nem láttam se csótányt, se patkányt ki illetve elszaladni.

Reggel 9 körül hozták a bútort, akkor álltam neki szétszedni a régit. Volt alatta rengeteg doboz, tele emlékekkel meg apám kiállítási képeivel, gyerekkori én, meg a gyerekkori gyerekeim, meg aztán finnországi hazaköltözéssel kapcsolatos hivatalos iratok, első exem finn jövedelem és nyugdíj papirjai, bankszámla kivonatok, tőzsdei adás -veteli igazolások, satöbbi. Például a volt munkahelyem szervezeti felépítése és üzleti folyamatai tananyaga, meg vezetőképző tanfolyamok anyagai, olyanokkal, hogy 4 féle vezető típus létezik, aszerint, hogy mennyire irányít és követel (delegál a bal alsó sarokban, coach-ol a jobb felsőben). Valamikor hogy imádtam ezt a témát, de ma kerülöm a vezetés, ami nem vezetés, hanem csak management, mert a manager nem tudja, hogy miért azt csináljuk, csak azt tudja hogyan.

A legjobb és talán leghasznosabb tudás abban a kinyomtatott diasorban talán az volt, hogyan vegyük rá az embert hogy megtegye azt, amit akarunk, ha nincs nálunk se répa se bot. Mert ezért nem vállalok középvezető szerepet, mert nincs eszköz a kezemben, amivel motiválni tudok, csak a közös cél, de ahhoz tudnia kell mi a közös érdek, de a hülyék ezt nem értik meg, nem látják át, hiába magyarázod. A tanítás a kulcsszó, mint a szientológiában, addig küldöd tanulni, míg végre rá nem jön, hogy ha úgy csinálod ahogy elvárod, akkor nem küldöd vissza tanulni, és akkor több ideje marad nyomkodni a telefont vagy a nőt.

Du 2 körül félig voltam, akkor elszaladtam a kórházba a kardiológiára ahonnan ma telefonáltak, hog, megtalálták anyám papírjait, mindenféle korábbi zarójelentéseket és labor eredményeket, amit 3 hete hiába keresünk itthon és rajtuk. A fő, hogy meglett. Onnan hazafelé ugrottam be a Média Márk-ba, mert ugyan a porszívó nem média, mégis árulják, s adnak hozzá papír pelenkát, amivel kibéleled, hogy ne mocskolja össze magát, de nem jó bele akármilyen, mert a cimoldalon lévő karton lapot pontosan kell tudni beleilleszteni abba a keretbe, na. Kaptam, de izgultam, hogy jó lesz-e.

Háromkor volt eszközöm, és takarítottam. Kijött a por allergiam, szedtem kiloszám a port és hajat, vagy loszőrt a csergéből, anyám régen azzal takarózott. Ronda volt. Azt az ágyat szerintem 35 éve nem mozdította el senki.

Fél 7-re tiszta volt, a dobozokat is, amit az ágy alatt tároltak, kiválogattam. Akkor jött meg a fő szientológus pap, aki egy órával hamarabb ígérte magát, de becsülettel használta az eszközeit és kontrollálta a munkat, fél kilenckor állt az ágy, megvetve anyám örömére. Csak én kurvára leamortizáltam magam, sebesre vakartam a lábaim, pirosra dörzsölte az izzadt póló a hónaljaimat. Ma se rágyújtani, se strandra menni nem volt időm. Kilenckor elvittem visszaadni húgom autóját, utána vonattal jöttem haza, és bementem volna a boltba venni végre valami töményet, de a boltok már 9-kor bezártak. A nemzetközi dohánybolt nálunk a főtéren még épp nyitva volt, ott sorakoztak a szabadtéri mozi (Made in Hungária volt a film, amiben a pasi kényezteti a lányt a nyitott tetejű autóban ott a lábai között, mire mondja, hogy óvatosan, még bejáratós) megszomjazott vagy szemérmes közönsége, de bejutottam, és vettem egy ászokot, mert megerdemeltem, aki nem dolgozik ne is egyék, de én dolgoztam, és a sör folyékony kenyér, nemdebár. Kiültem egy padra, kiittam, közben kifigyeltem, hogy egy köztéri kamera rám fókuszál, ezért nem ott mentem ki a bokorban, hänem haza hoztam.

---

Elnézem apám szenvedését, nem tud az ágyban felülni, ha felhúzzák, nem tud az agy széléről két bottal se felállni, hórukk kell, lendület, és a hónalja alá nyúlva emelni, de ha már áll, akkor jó eséllyel az első lépésnél megroggyan és össze esik, rossz esetben rá a szobavécére (mérges vagyok erre a szerkezetre, mert rászoktatta, hogy a szobában menjen ki). Anyám meg en remegő rozoga parkinzonos kezeivel nem bírja húzni, emelni, csak kiabál, hogy Boti gyere segits, de ha épp a tökömet vakarom vagy a bűvös kockát rakom időre (7 perc az 5*5, 25 perc a 7*7-es), akkor hiába obégat, nem vagyok én házi ápoló.

Két dolog ezzel kapcsolatban. Kolozsváron hallottam egy szólást: éljen sokáig de haljon meg hamar (ha már nem bírja el magát, ne kínozza sokáig a környezetét), de nem akar elmenni otthonba, nem tűr meg egyetlen házi ápolót se, őt csak az anyám moshatja és fürdetheti, hiába ezért (is) van az ápoló, hiába látott az löttyedt vén faszt, az neki nem jó. Az otthonnal meg az a baj, hogy eladod a házat, aminek az áráért beveszik, aztán 2 hónap alatt megpandál, és oda az élet kemény munkájával összespórolt örökség.

A másik az, hogy anyám elmesélte, amikor nagyapám meghalt, ott volt mellette. Este kijött a doktor, azt mondta, hogy mondja le a haza utat és a vonat jegyet, másnapra meg fog halni az öreg. Beadott neki egy injekciót, aztán valóban, reggel már nem kelt fel. Az agyam pörög, hogy vajon akkor hogy nem bukott le az eutanázia? Mi volt abban a fecskendőben?

Vicceskedünk itt, hogy anyám azért mem hízik (de, hízik, ma már 56 kiló volt, 47-ről kezdte) mert remeg a keze, és mire elér a szájáig, a kanálon nem marad semmi, apámnak meg ki kellene menni szedni gombapörköltnek valót, mint ahogy a nokiás leépítések előtt biztattak minket gombászásra (kicsit téved az ember, kevesebbet kell kirúgni).

De nem kívánom még elveszteni a szüleimet, jó hozzájuk haza jönni, gondoskodni róluk, kicsit visszaadni nekik mindazt a gondoskodást, amivel útnak indítottak. Na erre is hallottam egy kolozsvári szólást: nem láttam még anyát szoptató borjút. Vagyis az, hogy a szülő ellátja magatehetetlen gyerekét, nem feltétlen követeli meg hogy aztán a gyerek szoptassa a szüleit, bár szerintem belénk van kódolva a hála, és csináljuk.