Eddig nem tudtam, milyen tünetekkel jár a parkinzon kór, most anyámon jól megfigyelhettem. (Volt, amikor orvoshoz mentem, hogy elkezdett remegni egy ideg a kezemben, de mikor megszorítottam a kezét, azt mondta, ez nem parkinzon, a parkinzonos nem tud szorítani.)
Másik tünet a jellegzetes parkinzonos járás, anyám szépen produkálja. Totyogós járás, mintha be lenne szarva, de nem, és amikor elindul, olyan, mintha le lenne ragadva a talpa a padlóra, nem tudja felemelni, hogy meginduljon. Ha megindult, már jobb. Megfordulni sem tud helyben, egyszerûen nem tudja az agya úgy irányítani a lábát, hogy egyiket fel, elfordít, lerak, másikat fel, elfordít, lerak. Totyogva próbál megfordulni is, de leginkább olyan, mintha el akarna esni.
Az aggyal van a probléma, szerintem. Az emlékezete is rossz, nem jutnak eszébe szavak (ezt én is tudom produkálni), rosszul mûködik a középtávú memóriája. Nem emlékszik ebéd után (vagy kávé után), hogy bevette-e már a déli gyógyszereit. Összekeveri a reggeli és az esti gyógyszert, hiába van az adagoló dobozon feliratozva. Folyamatosan keres, és pakol, bejött a szobámba, és összehajtogatta a ruháimat, és elkezdte bepakolni a szekrényébe, pedig kértem, hogy az én dolgaimhoz ne nyúljon. Aztán mikor elpakolta a cipõm, nem emlékezett, hogy hova tette (a szekrény polcára).
Pedig a hosszú távú memóriája jó. Mikor mondtam, hogy egyetemi évfolyamtársammal találkoztam, tudta, kirõl van szó, tudta, hogy az anyukája ugyanott dolgozott, ahol apu. Pontosan emlékszik gyerekkori dolgokra, történelmi évszámokra, fotóról felismer vadidegen embereket is.
Aztán van az, hogy összekever dolgokat. Leginkább az volt megint kellemetlen, hogy engem apámnak gondolt. Nézegettem apám gépén a fotókat, apám fotómûvész volt (korábban csak kiállító fotós, de aztán az életmûvéért tiszteletbeli mûvésznek fogadták), és tele van a gépe, meg a fiókjában rengeteg memóriakártya mindenféle fotóval. Leginkább portrékkal, amiket model release (írásos hozzájárulás) hiányában nem lehet kiállítani. A saját családomról kerestem fotókat. Erre anyám, aki velem nézte a képeket, és együtt emlékezett arra, mikor még volt családom, és mikor a gyerekek még aranyosak voltak, megszólalt, hogy "ugye, milyen szépek az unokáink?". Mondom neki, hogy nekem nincs unokám, erre értetlenkedik, hogy hát ott vannak a képek az unokákról. Azok nem az én unokáim, mondom, hanem az én gyerekeim, valakivel (apámmal) összekever.
A legdurvább talán ez a mondat volt, szintén tõlem kérdezte: "Tudtad, hogy a nádszegi polgármester is eljön a temetésedre?" Logikai paradoxon van benne elrejtve.
---
Valóban eljött, és a sír mellett eljátszotta tárogatón a felvidéki himnuszt. Az kb olyan, mint a székely himnusz, csak szebb, és nincs benne Csaba királyfi meg csillagösvény. És kevésbé ismert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése