Kicsit jobb mint terveztem

14 éve ezen a napon zumba születésnapot szerveztek nekem az ismerõseim. Ott, ahol akkor squash-oztunk Espoo központban. Ami azt jelenti, hogy már legalább 14 éve járunk össze rendszeresen keddenként sportolni. Ami azt is jelenti, hogy közben k-vára megöregedtem.

Nagyon szerettem volna - bár nem kerek az évforduló - méltóképp megünnepelni, a karácsonyi idegbajt félre téve. De a kedves megtrollkodta, rászervezett eme nemes napra. De ne szaladjunk elõre, mindjárt elmesélem. Azt is, hogy lehet, hogy ez az utolsó születésnapom, amibe beleszól. Erre is tervezek még visszatérni.

Erõsen gondolkodtam, hogy lehetne az éveim számát felírni kerek vagy legalábbis elegáns formában. Ezt sikerült kiokoskodni, szerintem elegáns:

1*2*3^4

Szóval, az volt, hogy mivel a gyerekei elutazgatnak karácsonyra, a lánya pasijának 10 tesvére van, és a lappföld szélén, Ouluban jön össze a család, õk oda már holnap elutaznak. Mondjuk erre kiváncsi is voltam, hogy mekkora háza van a szüleinek, hogy 11 gyerek + párjaik és gyerekeik mind elférnek. Õk az udvarban, lakó autóban fognak tanyázni. Az szép baleset, tekintve hogy ott már hó van, és hideg, és sötét is. De legalább nem zargatják õket a kisebbek.

Mivel a gyerekek elmennek, õk elõre hozva ünneplik a karácsonyt, már 20-án. Az is érdekes, mert hogy lehet egy egyházi ünnepet elõre hozni, hogy lehet karácsonyi halat meg sonkát enni és csendes éjt énekelni annélkül, hogy a naptár 24-ét mutatna és kihirdetnék a karácsonyi békét. Mondom neki, hogy a böjtöm alatt én nem akarok sonkázni. Amúgy sem.

Aztán elõbb én betegedtem meg, s most elkapta õ is. Már azt hittem, hogy a betegségre hivatkozva itthon tudok maradni, míg õ elmegy elintézni a saját családja karácsonyát. Az egyiket. Mert aztán lesz neki egy másik is, a meghalt férje testvérével és szüleivel, akik a gyerekei nagyszülei. Szentestén. Ami azt jelenti, hogy a szentestét egyedül töltöm itthon. Nem bánom én, ha odamegy, de oda én biztos nem. Meg nekem ez egy jelzés, hogy a több mint 12 éve meghalt férje családja az igazi családja. Elvégre mi nem is vagyunk még összeházasodva (és ha csak valami csoda nem történik, már nem is leszünk). Ahogy most állnak (bennem) a dolgok. Mivel beteg lett a mai családi karácsonyt le kellett mondani.

Ha ment volna karácsonyozni, akkor akaratom ellenére nekem is illett volna vele menni. S mivel miatta marad el, meg az egyik fia is beteg, nem kellett nekem mentegetõznöm. Így viszont, míg õ dögrováson volt, én meg már majdnem teljesen okés, el tudtam menni vásárolni, s onnan már csak egy ugrás a sugár a squash, ahol diavetítéssel egybekötött moldáv palacsinta étel (mule?) kóstoló volt. S én voltam a meglepetés vendég. Vittem tortát és kaptam cserébe fülhúzogatást és köszöntõ éneket.

Közben rájöttem, hogy elszúrtam a fenti képletet, de kijavítva már nem olyan elegáns, ezért így hagyom. Kiváncsi vagyok, feltûnik-e valakinek.

A dolgok úgy állnak, hogy erõsen közeleg az év vége, és jönnek az újévi kívánságok. Meg hogy mit szeretnék elérni az új évben. Merthogy ez független a kívánságtól. Èrted, a kívánság és a cél nem ugynaaz. Ami nem is kívánság, hanem fogadalom, de ezt megintcsak a kavintonomnak köszönhetem, hibásan dobja a gép a szavakat. Szóval az egyik terv, hogy ha lejár az összeköltözéstõl számított 2 év, valaki költözik. Vagy kivásárolja a részem a lakásból, és akkor visszaköltözök a korábbi városba, ahol alacsonyabb az adó százelék (de drágábbak a lakások), vagy én vásárolom ki õt (nekem biztos ad annyi hitelt a bank, neki talán nem), és mehet ahová akar. (Ennél a pontnál betolakodik az agyamba a fülbemászó dallam, a csipkés kombinés 3+2 számból. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, nem kívánhatom azt, hogy a híd alá menjen.)

Azt mondják addig vagyunk együtt, amíg mind a kettõnek több pozitívot okoz, mint negatívot. Hogy is mondta Márk? Van 7 tényezõ, amibõl max 2-ben lehet eltérés, annyit tud tolerálni egy kapcsolat. Nálunk az anyagi lehetõségek, a közös élettel kapcsolatos gondolatok vagy értékek, de most már a világnézet is eltér, s mivel kijelentette, hogy nem kiváncsi a hülye sztorijaimra (így kell ezt ragozni?) már nem is nagyon beszélek neki, ma pl nem mondtam el hogy hova megyek és miért jöttem haza 11 után, ha csak boltba indultam.

Most néztem vissza 2004-bõl és 2007-ból napló bejegyzéseket. Mind a két esetben válás/szakítás elött álltam, és nem mertem meglépni, vártam, hogy a másik fél tegye meg. Inkább kezdtem kellemetlen élettárs lenni, de ne kelljen felvállalni a konfliktust. A jövõ év elején legalábbis meg kell próbálnom elé állni, és elmondani, hogy nem hiszem, hogy ezen sokat tudunk javítani. Avagy lemondok a finn családomról a szabadságom érdekében. Felszabadítom magam, mint legutóbb 15 éve.

Hát, jó kis évnek nézünk elébe.