Aszcendens, bazmeg

Felmentem egy asztrológiai oldalra, amit 10 évvel ezelõtt valaki ajánlott. Gyorsan létrehoztam egy profilt és kirajzoltattam a szerencsekerekemet. Tele van vonalakkal és jelekkel, a jeleken látom, hogy a csillagövi jegyek, de a vonalakat nem értem, nem is tudom mit lehet belõle kiokoskodni. A születésem pontos idejét sem tudom, csak tippelem, s azt sem tudom, hogy az hogy befolyásolja a "képletem". Gondolom a születésem pillanatában a csillagok állása meghatározza, hogy milyen irányban indul el az életem, és hogy aztán mi lesz belõlem, azt gondolom a neveltetés és a környezeti hatások is befolyásolják. De ha örökölök valamit a szüleimtõl, azt figyelembe veszi-e, nem tudom.

Mindenestre a kör felett látszik, hogy a csillagzatom nyilas, és az aszcendensem, bazmeg, cancer.

Le sem merem írni, ki sem merem mondani, oda se merek nézni. Ez olyan fekete macska, mint az, hogy ha a gyerekeim nevének a kezdõbetûit összeolvasom, az jön ki, hogy Me-La-No-Ma. Nem születési sorrendben, és a lányom mindkét neve szerepel benne, és V* fiam kimarad, talán az egypetéjû ikrek közül õ nem az enyém, és a legkisebb a becenévvel szerepel benne. Ha kijavítom, már javul a kép: MeMaVeEl vagy MeVeMaNo... vagy megforditva ElVeMaMe(g) - élve ma még.

Mindenesetre a hiba a készülékben van, születéstõl fogva, ez magyarázza miért látok megint rémálmokat. 

Tegnap éjjel el voltam veszve egy nagy parkban, ahol az utcai lámpák, még azok a régi fajták, meleg narancssárga fénnyel, világították meg a platánokat. Nyár vége lehetett, voltak levelek a fákon. S nekem ebben a parkban kellett elbújnom valami magas sövénykerítéssel elzárt részen. Ahol 2 holló evett egy harmadikat, pontosabban a szemét akarták kienni.

Gondolhatod, hogy nem érzem magam a topon.

---

Tovább rendezgetem az emlékeim. Most az ezotéria letöltések vannak soron. Elnézem magam a lelki szemeimmel, olyan lehetek, mint apám a halála elõtti 2-3 évben, csak ült az étkezõben, és a korábban nagyított, dobozokba szépen eltett képeibõl készített "könyveket". Gyûrûs mappákba lefûzött lapokra ragasztotta ragasztó stifttel a majdnem A4 méretû képeket. Az életmûvét. Nem adatott meg neki, hogy igazi könyv készüljön a fotóiból. A mi feladatunk lenne, a gyerekeié, hogy halála után õrizzük és gondozzuk a mûveit, szervezzünk kiállításkat, vagy katalogizáljuk és digitalizáljuk az életmûvét. Most én is ezt csinálom, csak a számítógépen lévõ régi letöltött képekkel, zenékkel, hangos és néma könyvekkel, saját irományaimmal. Nekünk nincs idõnk egy mûvész kézzel fogható dolgait átnézni, kinek lesz majd ideje és kedve az én kézzel nem fogható, digitális anyagaimat majd egyszer átnézni, és akár kiszedegetni belõle a legjobbakat? Ha jobban belegondolok, a gondolataim leginkább itt, ezen a blogon marandak fenn. Majd, ha egyszer én is haza költözök.