2026. február 27., péntek

Agresszív hangulatban

Eltelik megint a hónap. Voltam megint otthon, és kicsit furcsa érzés, hogy lassan már nem lesz hova. Közben néha kegyetlen fáj a gyomrom, vagy valami a hasamban, kétrét görnyedek, és 2-3 óra után, mikor azt hinném hogy belehalok, elmúlik. Anyám is valami gyomor elakadásban halt meg, csak nem tõle örököltem? Lassan futnak be extra pénzek, azon gondolkoztam, hogy hogy tudom majd a lakás árát, ha eladjuk, eljuttatni a finn számlámra úgy, hogy ne vesszen el a nagy része amikor a bank eurora váltja. A Revolut meg a Wise olcsóbban vált, de nem biztos, hogy annyi sok milliót mint egy 3. kerületi panel lakás árának a rám esõ része rájuk bíznám. A saját házunk eladásakor spekuláltam, és jól megszívtam, kis adagokban vettem ki a számláról automatán, akkor még talán félmilliót is ki lehetett venni egyben, és azt váltottam Eurora a lehetõ legjobb árfolyamon, és úgy hoztam haza, de a számlára berakáskor így is kukacoskodtak, hogy honnan van. Ha saját számláról utaltam volna haza, akkor nem kérdezték volna, és akkor nem buktam volna rajta 10% körül, ugyanis mire az összeset haza tudtam hozni, eltartott egy évig, addigra rossz irányba elmászott az árfolyam. Most nekem kedvezõ az árfolyam, ugyanannyi forintért több eurót kapok, lehet, hogy át kellene simán utalni, és ha elvonnak 2,5%-ot akkor elvonnak, asszák meg.

Azt mondtam, hogy a finn bankom havidíjat vezet be, ha megtartom a platina kártyát, akkor havonta 17 eurot kellene fizetni, persze nem tartom meg, akkor 1 euro lesz a havi díj, de eddig 0 volt, ami végtelen százalékos áremelés, és eldöntöttem, hogy átviszem a tescoba a számlám (finn tesco = prisma, s-bank), ott minden ingyenes, ha meg tudják oldani, hogy a lakáshitelem is átkerüljön. Úgy néz ki ügyes az ügyintézõm, meg tudja oldani, bár már 2-3 hete levelezgetünk, hogy milyen megbízásokat írjak alá, és milyen információkat kell beszerezni a házkezelõ cégtõl meg a mostani bankomtól. 

A munkára sincs most panasz, a fõnököm átlagon felüli fizetésemelést ad, és a bónus szorzóm is 1 feletti érték. Én meg, a hálátlan, lehet, hogy megpályázok egy program koordinátori pozíciót, mert az egyik kolléga helye megüresedett, és azt mondta, alkalmas lennék rá. Avagy jön a stressz, jön a gyomorfekély, de sebaj, mert mindmeghalunk.

És továbbra is választástagadó vagyok, szerintem nem engedhetjük meg háborús helyzetben, hogy a kutyák vegyék át az irányítást. Nagyon nagyon veszélyes most minden, a gombát kerülöm, és kb mindent, amit a párom fõz, ezt a 3 hónapot még ki kell bírni, élve, ha lehet. Márciusban 2x utazok Budapestre, hát ide jutottunk. Mérges vagyok, hogy nem várt meg.

Ja és ez a nátha vagy megfázás vagy influenza mondjon le! nagyon nehezen viselem. 

Nincsenek megjegyzések: