Vaihtamalla paranee

A vállalat, vagy a vállalat által idehívott szakértő/tanácsadó úgy gondolja, hogy ha megpiszkálják az organizációs struktúrát, és a működési módot, jobb lesz. Persze, ha a befektető vagy a tulajdonos nem elégedett az osztalékkal, akkor valamit csinálni kell, stratégiát váltanak, logót cserélnek, kirúgnak pár embert, lefejeznek és összevonnak részlegeket; ez majd motiválóan hat azokra, akik nem akarják elveszteni a munkahelyüket, s motiváltabbak lesznek (a francokat), szorgalmasabban fognak dolgozni egy ideig, amíg a vihar elül (a francokat). Majd amikor a változás felkorbácsolta hullámok elcsendesednek, és kezdik megszokni és elfogadni a helyüket, kialakul egy új rend, amiben/ahol/amikor lehet majd újra koncentrálni a munkára (is). Minden változás fájdalommal jár.

Ma reggel nem csak a szervezeti egység és a feladat, az emelet és a szoba is változott.

Az új emeleten a kávé íze azonos (ugyanolyan a gép), de az emberek meg a hely idegen, nem tetszik, kiszaladnék innen. A szobám csendes, de hűvös, a költöztető dobozokból nincs kedvem kipakolni. A cégünk budapesti irodája keresett, hogy hallották, haza költöznék, beszéljek velük is, lenne munka a számomra.

Nagy a dilemma. Itt nagyon nem érzem jól magam, és hiába a biztatás a "családi körben" (kb biblia kör), meg a mindenféle tanács: "Ha már mindent kipróbáltál, és akkor sem lett jobb, akkor érdemes fejest ugrani az ismeretlenbe." Nem tudok dönteni. Egyrészt hiába kérem, Isten nem mutat utat. Vagy rosszul kérem, vagy süket vagyok meghallani a választ. Másrészt azzal nyugtatom magam, hogy még nem próbáltam ki mindent.

Ha a lakással van gondom -> vaihtamalla paranee (finn szólás: lecseréled és jobb lesz).
Ha a munkával van gondom -> vaihtamalla paranee. Keressek másikat.
Ha a magánnyal van gondom -> vaihtamalla paranee. Változtassak rajta, és jobb lesz.

Nem működik a távkapcsolat. Azt mondtam, amíg találok itt új társat, addig bevállalom a távkapcsolatot. Otthon valahogy könnyebben szóba állnak velem, az utazás is jót tesz. De drága a sok repjegy. Nem is elég gyakori, havi 1 találkozással nem lehet fenntartani egy kapcsolatot. A squash-on a fiúk már évekkel ezelőtt megmondták, ha kurvára költenék, olcsóbb lenne. Lehet, de az nem az én világom. Az nem okoz párkapcsolatot, nem jár társsal, nem lennék elégedettebb az életemmel.

A munka sem boldogít, persze a "saving lifes" jó, nemes cél, de a munka nem nemesít, a munkába menekülés nem tesz boldoggá.

A lakás is olyan, hogy nem érzem magam otthon benne. A családra emlékeztet, este, mikor haza érek, kiabálnék be, hogy megjöttem, mintha ott lennének még. A saját kertemben idén kétszer voltam, egyszer lenyírni a füvet, egyszer meg leszedni a málnát és az epret. Ma meg megint hallom, hogy a gipszkarton falak közé beesett egy egér. Pár napja ott szaladgált a padláson, most meg kapar a falban, nem tud kimászni. Nem akarok ilyen könnyűszerkezetes házban élni.

Kossuth rádiót hallgatok, és igazat tudok adni Orbán Viktornak. Nem is tűnik annyira hülyének. De mi van, ha haza megyek, és jövőre visszajönnek a komenisták, és megint eltörlik a Fidesz által elért fejlődést, adókedvezményeket, rezsicsökkenést, magas nyugdíjakat és fizetéseket, és albérlet árakat, oktatási rendszert, kórházi színvonalat, és napsütést?

Igaz, hogy ha valaki Magyarországon kórházba kerül, vinnie kell WC papírt magával? Ez komoly?

Én itt akarok társat, itt akarok családot, én itt akarok boldog lenni. Itt biztosan lesz nyugdíjam, kiszámítható jövőm, biztonságom, orvosi ellátásom, szociális hálóm. És itt van a legkisebb gyermekem. Hagyjam itt?

Sugár

A gépeinkkel nem csak embereket, hanem állatokat, és minden más olyan lényt (kb ufó) meg tudunk menteni, aki/ami befér a normális CT gépbe (és lehet adni neki kontraszt anyagot). Namármost a fejlődés (maximális kihasználtság, optimalizálás) azt diktálja, hogy méginkább felhasználóbarát legyen a szoftver, ami a gépet üzemelteti. Az orvos vagy röntgenasszisztens (vagy kórházi fizikus vagy állatorvos... vagy MIB ügynök) seggét kinyaljuk, amikor olyan korszerû programot adunk a kezébe, amiben csak beklikkeli, hogy a beteg (bocs, páciens) melyik része beteg, amit gyógyítani akar, és a gép automatikusan kontúrozza a szerveket, és írja a receptet, és már nyomja is a terápiát.

A gond csak az, hogy ez az automatikus program csak emberen (értsd humán) dolgozik. Pedig épp most jött a hír, hogy rákos állatok számára nyílt valahol klinika, ahol a mi termékünket használják. Ezzel nagyot léptünk vissza a market-potenciállal, mert eddig elképzelhető volt, hogy a beteg űrutazó vogonok majd itt kezeltetik magukat a mi gépeinkkel. Ez után ez lehetetlen lesz. Sőt, a féllábú vagy fej nélküli, vagy fordított (tükörkép) belső elrendezésű emberek, vagy a kézműtéten átesett Luke Skywalker kezelése is lehetetlenné válik, mert a program nem fogja felismerni a beszkennelt szöveteket.

Olyan ez, mint amikor az indiánokkal akartunk bitet faragtatni, mert az olcsó és skálázható. Lófenét! Az alapeseteket meg tudták csinálni, de a nyári időszámítás kivágta náluk a biztosítékot.

Mi ebből a tanulság? A pareto elv, meg a konzulensek, meg a technikai fejlődés belekényszerít minden terméket egy olyan specializációba, ami a kreatív, rugalmas felhasználást kizárja.

Az univerzális kőbalta már a múlté. Hát még a macska szárító mikrosütő.

Az a 20% meg, aki speciális igényekkel él, az meg dögöljön meg.

Besírok.

Exploratory testing

Ma Michael Bolton, az exploratory testing (sw tesztelési módszer) egyik guruja tarott előadást a Helsinki Műszaki Egyetemen, ami Espooban van. Csak átruccan Európába, és az itteni szoftver tesztelők társasága szervezett egy kis műsort, nekünk szakembereknek. Érdekes volt viszont látni korábbi munkaadómat, egyébként csak 3-4 arcot ismertem korábbról.

A fazon arról beszélt, hogy lehet tesztelni részletes teszt terv nélkül. (Scenario based testing.) Mikor az előző cégemnél teszteltem, ezt a módszert használtam, anélkül, hogy tudtam volna róla. Érdekes téma, ha nagyobb lenne a szakmai érdeklődés, megmutathatnám, hogy csináltam, excel táblával, spontán, de pontosan felírva, mit csinálok, és mit tapasztalok. Egy ideje tudom, hogy ennek neve is van, és most érdeklődve figyeltem, mit csinálhattam volna jobban. Na meg arra is rájöttem, miért nem tudom rendesen dokumentálni azt a tesztelést, ami most az egyik projektemben folyik, hát azért, mert explanatory (felfedező) tesztelést csinálnak: csinálnak egy durva ellenőrzést, és csak ott mennek bele a részletekbe, ahol valami gányt találnak. Meg előre eltervezetten megnéznek egy-egy területet alaposan is.

Lelkendezve jöttem el az előadásról, bár jobb lett volna egy sörözés keretében kérdezni Michaelt. Ehhez túl sokan maradtak az előadás után, inkább csendesen elosontunk.

Az egyik legérdekesebb része a QA-nak az volt, mikor a szoftver tesztelői tanusításról kérdezték. Mert ellene van. És mert azon gondolkoztam, beszerezzem-e a tanusítást (jogosítványt?), de azok után amit mondott, azt hiszem, felesleges.

Hatékony megbeszélés titka

Kapcsold ki az internetet. Ha nem tud a laptopja mögé elbújni, kénytelen lesz mindenki rád figyelni.

Hótolók

A hétvégén lepucoltuk a padlást. Vagyis a tetőről letoltuk a havat. Volt rajta vagy 50 centi vastag hórakás, és mivel lassan majd jön a melegedés, megvan az esélye, hogy megolvad, és visszafagy, és akkor - a finnek szerint - jóval nehezebb lesz. Haha. Ha megolvad, és megfagy, attól még nem lesz több, de hát nem lehet minden szomszéd Mensa tag, hogy értse.

Volt a helyi újságban egy cikk, ami szerint az átlag finn azt hiszi, hogy ha csomót köt a zöldséges zacskóra, akkor az a mérlegen nehezebb lesz, mintha bekötetlen hagyja. Mindenesetre sok idős a csomón próbál filléreket spórolni. Ha tudnák, hogy a lezáratlan zacskóba könnyebb mérlegelés és a cimke felragasztása után még egy-két szem krumplit betenni, mintha le lenne zárva... na de erre egy tisztességes finn (még) nem gondol, ilyet (még) nem feltételez. A tévéengedéllyel sem csal senki, elvileg, csak akkor azt nem értem, miért vannak tévédíj-ellenőrök, akik időnként becsöngetnek és ellenőrzik tényleg nincs-e tévéd. Na de vissza a hótolásra.

Jött egy levél, hogy hétvégén le kell pucolni a havat az ereszekről, mert ha olvad, leszakadhatnak a jégtől.

Ilyen volt január másodikán

Ilyen február 14-én

Ilyennek képzeltem a csatorna kipucolását.

Mekkorát tévedtem.

Nálunk nem csak ősszel és tavasszal, de télen is van közös lakóközösségi közös takarítás (talkoot, azaz kaláka), ez volt az. Felment a házmester, azaz a közösképviselő, meg valamelyik bátrabb szomszéd, és úgy tologatták le a havat, ahogy én szoktam a parkolóban. Aztán a ház előtt, meg az udvarokban lett hatalmas hóbucka, mindjárt mutatom, mekkora. És azt is mutatom, hogy alakult a kis bokor az ajtó előtt: most kb 2 m magas a rakás. Ebben benne van az, amit most oda lapátoltunk (lásd a legutolsó képen). Aztán, hogy be lehessen menni az ajtóig, motoros hóhányóval vágtak utat.

Ilyen volt előtte

Minth otthon: egy dolgozik, kettő irányít

Hómunkás a háztetőn

Gépi hómunka

Utat vág a bejárathoz

Végeredmény

Mikor megérkezett a szomszéd, nekiállt az ablaka előtti dombot lefejezni. Aztán rájött, hogy a motoros kapa vagy exkavátor nélkül nemigen tudja az útra lapátolt havat elpakolni, abbahagyta. A másik szomszéd meséli, hogy legutóbb a 80-as években látott olyan havat, hogy az ablakot teljesen eltakarta. Na azért ez annál kisebb.