Langaléta léte ellenére létráról lógatja lábát és lesi a lankás legelõn libbenõ lepkéket.
Hány éve töröm a fejem azon, hogy vajon hol lettem ennyire anyámasszonykatonája. Ma valami bevillant. Musicalt néztünk, Valahol Európában (tudod, amiben azt mondják: Könyörgöm, akasszuk fel!), és eszembe jutott egy gyerekkori mesekönyv. Mérges vagyok erre a könyvre! Arról szólt, hogy a szülõk megunták a gyerekek rosszalkodását, és elmentek világgá. A gyerekek kezdetben örültek, hogy nincsenek szabályok, hogy azt csinálnak, amit akarnak. De hamar rájöttek, hogy szülõk nélkül nincs ennivaló, hogy a város egy káosz. És a végén megszavazták, hogy hívják vissza a szülõket. Talán ez az az emlék, ami miatt annyira útálom, ha elhagynak, és útálok egyedül lenni. Mert gyerekkoromban ijesztgettek sokat, hogy világgá mennek, ha rossz leszek. És én próbáltam jó lenni, mindig megfelelni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése