Because I said so nekem tetszett, limonádé, de jókat nevettem rajta. Mikor anyuka nem tud elszakadni leányától, mintha ismerős lenne a helyzet. S még azt sem tudja milyen az orgazmus.
Evan Almighty volt a másik, kicsit erőltetett, ahogy ott hömpölyög a víz a Váci utcában, de a sztori poénos. És hogy Istent milyen mosolygós, kedves embernek jelenítik meg. Na jó, egyszer, gyerekekkel meg lehet nézni.
A fura az volt hogy mindkettőben ugyanaz a Lauren Graham játszik, aki a Gilmore Girlsben (az egyike a kevés olyan tv-sorozatoknak, amelyikre rá voltam kattanva). De volt valami ami nagyon nem tetszett, már a sorozatot is ezért hagytam abba: mindkét filmben előjöttek vallási specialitások, valami ünnep, meg az, hogy "Anya, bőrös a virslije!".
Egyébként minden film jobb eredeti hanggal, utálom a szinkronizálást, max a gyerekfilmeknél engedném meg. Az első film eredetiben ment, a másikban nagyon fura volt a színésznő szinkronhangja, mert az sem a sajátjára, sem a Gilmore Girls beli szinkronhangjára nem hasonlított. Ez lehet, csak engem zavar, aki általában háttal ülök a TV-nek, és a "fülemmel nézem".
Mai menü: Menzel és Hrabal új filmje, amiben minden nő ruha nélkül is, és Mrs Potter. Holnap talán valami férfiasabbra is futja, nagyon várom a NEXT-et, a Vacancy-t, The Invisible-t. Ja és a 23-as számot is. (Északi filmek közül nem sok megy most.) Kis fekete humor (Csapatleépítés - Severance)?
Mondtam már, hogy imádom Diane Keatont is?
(*)Talán Wonnegut írta azt a könyvet amiben a tehetséges emberek képességeit lerontották: a táncosok súlyokkal (aka hendikep), az okosak agyukba épített elektródákkal (a gondolkodást időnként összezavarandó) éltek. Tökéletes egyenlőség a második amerikai alkotmány értelmében. Hogy hol és mikor olvastam, már nem tudom, de valamikor a válás környékén lehetett. Mindenesetre itt a blogban nem lelem a címét, talán pont a Player Piano.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése