Muszaka

Jön a tavasz. Vagy a nyár. Biztos a nyár jön már, de előtte rendnek kell lenni, lesz tavasz is. Mindig úgy szokott lenni. Szóval, hogy tegnap napközben már hétágra sütött a nap, mondom a főnökömnek, hogy holnap már csinálják is a teraszt, vagy kerthelyiséget itt az utca végén. Erre ma megyünk enni, és ni, ott ácsolják a dobogót a teraszhoz, vagy kerthelyiséghez, amit tegnap csak úgy hoppra megemlítettem. Így legyen ötösöm a lottón, megyek, veszek egy szelvényt. Pedig istenuccse, blöff volt. Vagy költői kép, a tavasz, vagy nyár jöttét alátámasztandó.

Érzem a változást magamban, meg magam körül. Szembe kellett néznem egyik nagy félelmemmel, beszéltem a nagyfőnökkel, és olyan érdekes dolgokat világított meg előttem, nem is előttem, hanem bennem (ni, már megint olyan régi Betondos stílusban beszélek, azaz írok, de jó!), hogy csak na, lestem, az államat már visszaraktam.

Igen, kicsit erősebben hatott rám ez a beszélgetés, mint a meditálás. Na, belátom, előbb járjon a pofád, aztán menekülj, ha kell, de ha nem nyitod ki a szád, honnan tudnák, hogy szálka ment a seggedbe? (Hogy ennek nincs semmi értelme? De van, csak nem akarom lelassítani a gondolataimat.)

Jut eszembe, muszaka. Ha már erről akartam írni. Ahogy itt jön-jön, közeleg a tavasz (de gagyi fogalmazás, hozd ki az ellenőrződ, ne is, inkább írd be magad az egyest, fiam!), azon gondolkoztam, de jó lenne enni valami könnyűt, mondjuk muszakát, lehet-e már kapni hozzá padlizsánt? Szóval ma estére megvan a program, olvasás helyett főzni fogok. A receptet szokás szerint a netről ollóztam össze, többet is megnéztem, látom a határokat, abból alkotok majd valamit. Bárány helyett fitt sertéshúsból. Nem a sertés fitt, hanem én, ha megeszem, szinte teljesen zsírmentes darálthúst kaptam. Abból. Alig várom.