Néha/sokszor nem bízom benne, hogy emlékezni fogok számítógépes jelszavakra, pin kódokra, telefonszámokra, kölcsönadott könyvekre, ígéretekre, ezért felírom valahová. Mondjuk a határidőnaplóm hátuljába, azt mindig magammal hordom, azt soha nem hagyom el.
Abban sem bízok százszázalékosan, hogy mindennapi rutin feladatokat nem felejtek-e el, bevenni a vitaminokat, elzárni a gázt (itt: villanytűzhelyt), eloltani (leoltani) a lámpát ("csak az a szép zöld gyep!"), lehúzni a WC-t magam után, magammal vinni a kulcsot, ernyőt, bérletet, vész esetére gyógyszert, kötszert, óvszert, és tartalék lovat. A repjegy és útlevél mindig nálam van (azt mindig eszembe jut ötször leellenőrizni), na meg az említett határidőnapló, külső memóriám, ahogy finn Jani kollegám szokta nevezni.
Van, amikor abban nem bízom igazán, hogy nem csinálok butaságot, hogy meg tudom állni, nem gyújtok rá, mert a dohányzás egészséges (jé, freudi elszólás), azaz egészségtelen, az erkélyen kihajolva nem engedem el a korlátot, mert a szabadesés veszélyes, hogy nem ugrok ruhában a medencébe, hogy nem rúgom fel a kukát, hogy nem tépem ki idegen ember szájából a cigarettát ("Dobd el, inkább csókolj!"). Vagy hogy nem bírom megállni, hogy valami drága dolgot vegyek, ami majd jól ideköt.
Olyan is van, mikor abban nem bízok, hogy valamit meg tudok csinálni, és ha elkezdem, be tudom fejezni. Öregszem, talán már az agyam is rozsdásodik, lassabban jár, mi lesz, ha nem lesz erőm, seggem (elég türelmesen eleget ülni a könyvek fölött) tanulni (szokták is mondani: "beseggelte az anyagot"), és befejezni a két félben lévő diplomát. Hogy nem merek belevágni kifaragni egy új szobrot ("Lovat akarok rajzolni!"), vagy értelmesen, érthetően megírni egy blogbejegyzést, hogy nem találok új munkahelyet, ha innen elzavarnak, hogy nem leszek képes találni új barátnőt, ha a jelenlegi elzavar.
Abban sem bízom, hogy meg tudom állni, hogy ne horkoljak, ne álmodjak rosszat, és álmomban ne beszéljek (lehet, hogy kínai ügynök vagyok, csak jól tagadom?), hogy ne szaladjak ki a sátorból és öleljem át a fát, nem beszélek be magamnak pszichoszomatikus betegségeket, refluxot, bélcsavarodást, rákot vagy szívritmuszavart, és hogy egyáltalán nem gondolkodom negatívan.
Ahogy így összegyűjtöm, miben nem bízok, látom, hogy ez mind saját képesség, vagy gondolkodás, vagyis magamban nem bízom. Önmagamban. Ezek szerint az önbizalmammal van valami gond. Jé, tényleg, a doki is ezt mondta. Most már csak azt kell kitalálni, mit is kell másképp csinálnom, és máshogy gondolnom ezután. Mondjuk így: bízni magamban! Bízni abban, hogy emlékezni fogok a jelszavakra, még nem volt olyan, hogy elfelejtettem volna, vagy nagyon ritkán, szinte az összes eddigi jelszó, telefonszám, rendszám itt van a fejemben. Eddig sem ugrottam ki az ablakon, ez után sem fogok. Álmodtam már rosszat, de bízhatok benne, hogy ha kevesebbet stresszelek, kevesebbet fogok. És bízhatok abban is, hogy találok majd állást, ha kell, eddig is mindig találtam, és a párkapcsolatom is jó lesz, csak bízzak benne, és legfőképpen, bízzak magamban.
A terv megvan, de hogyan is álljak neki? Aha! Tükör!
Önbizalom
--> Meg tudom jegyezni
--> Meg tudom csinálni
--> Meg merem tenni
--> Be fogom fejezni
1 megjegyzés:
Erdekes. En mindig mindent elfelejtek, forditva csinalok de nem zavar. Egesz pontosan NEM ERDEKEL. Ember vagyok es ez emberi. Igaz nem szokdosom ki az emeletrol, be a metro ala satobbi. Stresszelek, ez is emberi. De csak mertekkel. Valahol egyszer olvastam, hogy hiaba stresszel az ember (leany), ha a feladat megoldhatatlan attol nem fog sikerulni, ha megoldhato, anelkul is az. Annyira megtetszett, hogy elhittem. Azota kevesebbet csikorgatom a fogaim ejjel.
Megjegyzés küldése