Döntésképtelen de bölcs

Döntésképtelen, de okos-t akartam írni, de valahogy a kezembe tévedt ez a szó: bölcs.

Gondolkodom a bölcs fogalmán. Vajon aki döntésképtelen, lehet-e bölcs? Okos lehet, mindenképpen, mert az okosság a felhalmozott ismeretanyagból áll, okosakat mond, mert okos dolgokat tud, tanult meg az iskolában vagy könyvekbõl, beszívta az ismereteket, mint a kacsafarkú szender. Bölcs más téma. Bölcs az aki a tudását jól használja. Aki jó döntéseket hoz a tudását, okosságát felhasználva. Szerintem aki döntésképtelen, nem lehet bölcs. Pont.

Ismerek valakit, aki döntésképtelen. Elnézem naphosszat, olyan apróságokon tud megállni gondolkodni, hogy szögletes tányérat vagy kereket tálaljon-e, hogy narancslét vegyen, vagy vegyesgyümölcsöt, hogy futni menjen-e vagy kerékpározni, hogy aludjon vagy olvasson-e. Leginkább, ha szorít az idõ, az alapján dönt, hogy mit csinált régebben, vagy csak hagyja, hogy az idõ megoldja a kérdést helyette.

Gondolkodom a döntésképtelensége okán. Nem jövök rá. Mintha félne a döntéstõl, annak következményeitõl. Segíteni akarok neki, mert közel áll hozzám. Magyarázom, hogy a nem döntés rosszabb, mint a rossz döntés. Hogy a döntés nem örökre szól, hogy azt késõbb lehet módosítani, lehet más döntéseket hozni, nem a régi döntés helyett, hanem a régi döntésen (annak eredményén) alapulva. Sokkal több idõ és energia vész el, mikor csak áll, tanácstalanul, saját döntésére várva. És a hosszú döntési folyamat végén, Adams óta tudjuk, a válasz értelmetlen, vagy értelmezhetetlen, vagy nem arra a kérdésre válaszol, amit feltettünk. Mert az agy útjai kifürkészhetetlen. Fõleg egy túlokos esetében, akinek az agya mókuskerék.

Eszembe jut egy gyerekkori intés: ne menj vissza, az balszerencsét jelent.

Szinte azonnal visszhangzik a mókuskerékbõl: Ne dönts, mert ha vissza kell menned, és meg kell változtatnod a döntésed, az balszerencsét jelent.

Pedig milyen jó is az, mikor kiderül, rosszul döntöttél, visszamész és megpróbálod elrendezni a dolgokat. Elsikálni. Visszacsinálni. Visszavinni a rózsaszín inget, és kérni helyette világoskéket. A felvételi elbeszélgetésrõl felhívni a felvételiztetõt: nem is 38-at, hanem 42-t akartam mondani. Hogy rájöttem egy gyorsabb és olcsóbb megoldásra. Hogy nem is villanyszerelõ, hanem halbiológus szeretnék lenni. Hogy mégis megfogom Mancika kezét ott a 7. osztályban. Fent a 7. emeleten, a lift mögötti lépcsõfordulóban. Talán ha visszamehetnék, és máshogy dönthetnék, máshogy is alakult volna az életem. És ha a nagyanyám sárga lenne...

Jön a villamos. Csönget, visszalépek a peronra. Visszalépek én is a gondolataimból, vissza a hétköznapi gondjaimhoz, az ismerõshöz, akinek döntenie kellene. Megpróbálom megértetni vele, hogy döntésképtelensége gyerekkori rossz beidegzõdés.

Most kezdem megérteni: visszacsinálni nem lehet, de ami elõttünk áll, abban választhatunk. Okosan. Ez a szabadság. Ez a bölcsesség.