Mióta J hazament élvezem (vagy élvezném?) az egyedüllétet (tudjátok, pocsékul érzem magam mindig egyedül, ezért ha tehetem csinálok valami programot, közösségit, vagy párosat, vagy főzőcskézem és meghívok valakit, vagy csak ki a tengerpartra, vagy film, nem mozi, mert itt drága, nincs is rendes művészmozi, de az Abba film még mindig nem eléggé vonzó, hogy egyedül meg is nézzem, hiába mondjátok, hogy ez jó, érdemes), ma is ilyen egyedüli hétvégém van, mikor lenne tennivaló is, lenne kivel beszélni is, s megint olyan hangulatom kezd lenni mint amikor fülig beleszerelmesedtem a szomszédba: a munkát hanyagolnám, a takarítást, főzést, de még az olvasást is, bámulnék kifele és élvezném a napot, de most nincs nap, felhők vannak, rengeteg, nem is lehet megszámolni, mert teljesen egymás mellé álltak. Vagy ha jobban megnézem, egy felhő van, de az hatalmas, kelettől nyugatig, mint a paplan mikor a fejemre húzom. Ebben a hangulatban elvagyok magammal, de ha hozzám szólsz, nem adok értelmes választ, leginkább tőmondatokban beszélek és morcosnak, durvának tartasz (érdekes, írva kicsit jobb, ja itt a blogon igen, de msn-en vagy skype-n nagyon bántó tud lenni), akaratomon kívül. Mintha a kedvesség most valahol máshol járna. Olyan vagyok, mint egy medve, ma 10 óránál is többet aludtam, lusta, lomha, lassú, mindjárt megéhezem, nekiállok, elkezdem csiálni a padlizsánt.
Krém legyen, vagy paradicsomos rakott? Pitát vettem.
2 megjegyzés:
Én tegnap kaptam ajándékba három padlizsánt és egy patisszont, használjam már fel, ne menjen a kukába. Ma úgyis lecsót akartam főzni, így francia lecsó (ratatouille) lesz, kiszaladok veszek még hozzá egy kis sárgarépát, és cukkini helyett megy bele a patiszon :) Remélem azzal is jó lesz. :)
Hogy sikerült? Itt mind elfogyott. (másfél p~ ment a rakottba, a másik másfél krémmé vált)
Megjegyzés küldése