1600. post a világ keletkezéséről

Ez az 1600. post ebben a blogban. Nagy felfedezést tettem. Rájöttem a világ keletkezésének nyitjára.

Az úgy volt, hogy kozmológiát olvastam, és elmélkedtem a világ első pár tizedmásodpercén. Hogy lehet az, hogy az anyag, meg a hullám olyan kis helyen koncentrálódott. Mert tanultuk, hogy két elektron nem foglalhat el azonos hullámpályát, mint ahogy két különböző atom sem lehetett egyszerre egy helyen. Ha az anyagnak kiterjedése van, akkor a kezdeti anyag nem lehetett egyetlen pici pontban. Bár elképzelhető, hogy az anyag mégis lehet egy helyen, mint ahogy szó volt róla, hogy mint a mágnes a Curie pont felett elveszti mágneses tulajdonságát, úgy az anyag is elvesztheti a tömegét nagyon magas hőmérsékleten, s aztán előfordulhat az is, hogy két test (anyag, akárhogy is néz ki) egy helyen, egymást átfedve létezzen. Vagy egy új dimenziót bevezetve, az összes atom ott volt egy pontban, de nem pont ugyanabban az időben, hanem egymás után, jöttek át mint valami lyukon ott, ahol az ősrobbanás kitört. Érdekes gondolat az is, hogy ha tudjuk, milyen régen volt az ősrobbanás, és tudva, hogy a fény sebességénél nem mehet semmi gyorsabban (bár a mai elképzelás szerint a tágulás egyik szakasza gyorsabb volt a fénysebességnél), akkor tudható, mekkora a belátható világ: a fény éltal azóta megtett út, egy gömb, ekkora a világmindenség. Ez az elmélet nem ad választ arra, hogy mi volt előtte, és hogy mi van azon a gömbön túl. Azt mondják, szingularitás. Mint a végtelen után nem nézünk, meg a nulla kelvin alatt nincs semmi.

Kis mellékgondolat. A kozmológiában feltételezik, hogy a 4 dimenzió egyike, az idő lineáris. Dehogy lineáris az, nekem is vannak olyan napjaim, amik gyorsabbak és vannak amik lassabban telnek.
Na szóval arra gondoltam, és a gondolat onnan jött, hogy valami sejtmagos meg őssejtes cikket olvastam, hogy mi lenne, ha szó szerint vennénk mit a biblia ír: saját képemre teremtettem a világot. Vagyis, ahogy az ember keletkezik, nő ki egy őssejtből, a petesejtből osztódással, közben a környezetéből, vagyis a köldökzsinóron keresztül vesz fel tápanyagot, vagy ahogy a csirke, a környezetében rendelkezésre álló anyagból, a tojás fehérjéből és sárgájából veszi fel az anyagot, mi lenne, ha azt gondolnánk, hogy volt egy proszem, ami hordozta a világegyetem DNS-ét, mint ahogy egy fraktál minden apró részlete is hordozza az egész fraktál jellemzőit, és abból osztódással, másolódással és módosulással alakul, növekszik a világmindenség, közben, mert hogy a növekedéshez anyag kell, a környezetéből veszi fel a szövetéhez szükséges energiát, amit osztódáskor anyaggá, csillagközi térré és bolygókká alakít. Így aztán nem is kell elképzelni, hogy hogyan fér el annyi sok anyag egy gyűszűnyi helyen, és megmagyarázza, mi az a 2.7 kelvines alapsugárzás, hát a környezeti anyagforrás, és nem kell a teret folyamatosan növekvő zsákként, vagy mazsolás piskótaként elképzelni, lehet továbbra is végtelen nagynak gondolni, és megvan a tágulás magyarázata. Hogy előtte mi volt? Jött egy nagy bálna, vagy isten, aki az űr óceánjában letette azt a megtermékenyített porszemet, amiből lett a világ, ami magában hordozta a földi élet DNS kódját, mint ahogy az emberi déenes is magában hordozza a magzat fülcimpájának alakját. De ha azt a porszemet, mint petesejtet valaki megtermékenyítette, és a saját mintájára jöttünk létre, akkor kellett lenni belőle férfinak és nőnek, s kellett lenni egy kozmikus násznak is előtte.

Szerintem a világ egy nagy rekurzív orgazmus.