Ez annyira jó, elmesélem. A gyermek ül a szőnyegen, felfelé bámul, kis mutatóujját az ég felé tartja, és ha jönnek, szúr. Időnként ijedten becsukja a szemét, megtörli, aztán megint felnéz, feltartja az ujját, és szúr. Potyogós játékot játszunk.
Vannak azok a régi számítógépes játékok, vagy talán még inkább elektromos játékok, amin jobbra balra gombbal kell valami figurát, vagy tálat mozgatni, és a fentről lefelé potyogó dolgokat elkapni, pontosabban éppen az alá a banán alá kell kormányozni a majmot a szatyorral, amelyik épp most kerül a kosár magasságába. Ha nem kapod el, leesik, és egy életed elveszett.
Mennyit játszottunk mi ilyen bugyuta játékokkal, és legalább annyira élveztük, mint mások a doom-ot, meg a runescape-t. Pedig mozgási lehetőség csak jobbra-balra, és annyi, csak azt kellett tudni, milyen sorrendben potyognak.
Na most valami ilyet játszottunk a lánnyal, de történelem előtti időkből származó eszközökkel. Kiváncsi vagyok, ennyiből kitalálta-e valaki. Aki ott volt a szülinapon, annak persze könnyű, mert már akkor is játszottuk. Most jön a megoldás, ha akarod törni a fejed, ne olvass tovább.
Apuka áll az ágyon, és a gyerek feje fölött szappanbuborékot fúj. Egy fújásra 6-8 buborék száll lassan alá a gyerek feje fölött. A gyerek meg a buborékokra vadászik: feltartott ujjal kémlel, kivár, és szúr. Minden egyes eltalált buborék, minden egyes pukkanás kész örömünnep, kacagás. Persze megállni nem lehet, mert a buborékok egyre csak jönnek, és ha lankad a figyelme, a szőnyegen pukkan, nem a kezedben. Esetleg a szemébe fröccsen a szappan, akkor meg kell állni, törölni, indulhat a következő pálya. Megunhatatlan potyogós játék.
Ráadásul retró kivitelben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése