Álomkisérletek

Most hallottam egy Mensás tagtársról, aki kisérletezett az álmaival: feljegyezte, hogy mit evett lefekvés előtt, ivott-e alkoholt, vett-e be vitaminokat, és összefüggéseket keresett az álmodott álmok és a feljegyzések között. Egyszer aztán kicsit merészet álmodott, és a kisérleteknek hirtelen vége lett. A dologról sokan és szépen megemlékeztek a Mensában, nem is tudom, mennyire tartozik a világra, rám mindenesetre annyiban, hogy hasonló kapcsolatot véltem felfedezni a tegnapi vacsorám és az éjjeli rémálmom között.

Tegnap este sütnivaló kolbászt (makkarát) ettem, amit nem nyílt lángon, hanem teflonban, kevés olajon sütöttem meg. Ízletes, finom kolbász, jellegzetes íze van (balkanmakkara), és így sütve talán még jobb, mint ha nyárson sütöttem volna. Az álmom meg valami ronda kergetőzős gyilkolászós, ahol ha nem védem meg magam, kipurcanok, olyan álom, amiből felébredve zihálok, ki vagyok izzadva, ki vagyok fáradva, mintha valóban kűzdöttem volna valakivel. És őszintén bevallom, kűzdősportokban, saját magam megvédésében sosem jeleskedtem. Gondolom előttetek a kép, mikor Neo és Trinity bent harcolnak a mátrixban, és aktívan mozognak az izmaik. De ugyanez megjelenik a kékemberes filmben (Avatar) is.

Van egy elmélet, miszerint álmunkban a lelkünk, pontosabban az aszráltestünk kilép a fizikai testből, és más világokban mászkál, a tükörszférában, azaz finom anyagi világban. Lehet, hogy amit ott látunk, az beszűrődik az álmainkba is. Mi van akkor, ha ott mászkálva valaki hirtelen felkelt bennünket? Ha beállítunk egy ébresztőórát, és megpróbáljuk feljegyezni az álmainkat? Lehet, hogy kiderülhet, milyen az a szféra. Szerintem eltart egy ideig, míg az asztráltest visszamászik belénk, ezért tart olyan sokáig az ébredés. A gyerek is olyan ébredés után, mintha még ott se lenne, lélekben még máshol jár. Az a máskor eleven csöppség olyan édes az ébredést követő 5-10-30 percben, mintha teljesen kicserélték volna. De ha álmunkban valami agresszív helyen járunk, akkor ugyanúgy ki is purcanthatjuk magunkat, mint a Mátrixban, vagy a kékemberes filmben.

Na azt hiszem, ezért, és a hirtelen zihálós ébredések miatt féltem mindig is az alvástól meg az álmoktól. Mert hogy azokat nem tudom irányítani. Nem tudok parancsolni magamnak, mikor alszom, a tudatalattimnak, hogy mit csinálhat és mit nem. Ha horkol, ha vakarózik, ha holdkórosan a tetőn mászkál, ha kiabál, ha anyázik - azt hiszem, az nem én vagyok. Talán elnézést sem kell kérnem érte.

Azt mondják, van egy ezüst szál, ami az asztrál testet a fizikai testtel összeköti, ha azt valaki vagy valami elvágja, akkor az asztrál nem talál vissza belénk. Azt hiszem, akkor gáz van. Alvás közben a tudatunk egy része is kilép belőlünk, mondja a párom, így már azt is el tudom képzelni, hogy a két testem, a tudatos és az asztrál, álmomban kézenfogva elmennek berúgni, és ha sikeres volt az akció, mondjuk az asztráltestet sikerül úgy berúgatni, hogy hazafelé ne találja meg a házszámot... El se tudom képzelni, kibe másznék bele (mint a mesében: bújj ki onnét ördög, én akarok belébújni!) és mi lenne akkor ezzel a ronda földi maradvánnyal.

Ami az érdekes, amiért ez az egész most eszembe jutott, az, hogy eszembe jutott, hogy a Balatonon is ugyanezt a fajta kolbászt ettem vacsorára, és akkor is ugyanolyan rémeset álmodtam, hogy levegőért kapkodtam és ziháltam utána. Emberkísérlet: veszek majd megint ilyet, és megnézem, akkor is ilyen rosszat álmodok-e.

Lehetséges, hogy a Mensás tagtársunk is valami hasonló összefüggést talált, és ezért kisérletezett az álmaival. Remélem a feljegyzései eljutnak majd kutatókhoz, az eredményei fennmaradnak majd az utókornak. Okulásul. Neki meg ismeretlenül is odaítélem a Darwin díjat.