2011. március 25., péntek

Telefon haza

A betegségek lelki eredete írja (nem emlékszem a pontos címre, írtam róla itt és itt, végül itt megtaláltam a címét is), hogy melyik szervi betegségnek milyen lelki háttere lehet. A bőrre azt mondják, hogy az én és a nem én (környezet) határfelülete, a bőrbetegségek oka az egyén és a külvilág kapcsolata problémája. Valahogy úgy magyarázta annak idején a pszichológusom, hogy az anyajegyek olyanok, mint a sünnek a tüskék, csúnya vagyok, szúrok, ne érj hozzám. Én meg azt mondtam, ezek konnektorok, (csak) ezeken a pontokon keresztül csatlakozom a világhoz. (S milyen igazam volt!) Mindenesetre van sok, s az önbizalmam valakinek tényleg helyre kellett pofozni.

Ma az járt a fejemben, hogy az anyajegyek a (nap)sugárzás (és telefon sugárzás, a szerk. megjegyzése) hatására jönnek elõ, az isteni teremtõ erõ meg valami sugárzás (ahogy írtam már, kozmikus sugárzás forgat minden elemi részecskét, minden hullám, persze, mert a saját mintájára alkotta), tehát a bennünk lakó isteni erõ ezeken a pontokon, az anyajegyeken keresztül lép kapcsolatba az õs-sugárzással (nappal, kozmosszal, telefonnal), és ezeken a pontokon keresztül telefonál haza, mint Iti (E.T.) a földönkívüli botanika. Lám minden összefügg, már Spielberg is megmondta (azt hittük, a komolyabb filmekhez kell neki a pénz, pedig ezek voltak a komolyabb filmjei)! Kár, hogy nem mondott semmit az anyajegyekrõl.

Errõl jutott eszembe, hogy a belsõ istenke rendszeresen interurbánt beszél a bõrömön keresztül, talán haza akar menni az övéihez, s minden hívás egy bélás (=kétforintos, =anyajegy). Ó jaj, mi lesz velem, mi lesz szegény fejemmel (ego), aki test nélkül marad? Mert az isteni csak átugrik egy másik reinkarnációba, de ez az idióta tudatom, az egó meg megpróbálja befoltozni a bõrömön a lyukakat, dugóval, vastag, növekedõ anyajegyekkel. A legjobb lesz, ha nagyon sürgõsen beszélek az egómmal is, és a haza vágyó istenivel is telefonálok, hogy ugyanmá, maraggyonmég teára. Hoztam finom mosolyteát. Kár, hogy meggyõzésben gyenge vagyok. Talán majd a lapacho.

Most a torkom fáj, ami azt jelenti, hogy valamit nem akarok lenyelni (a teát?), elfogadni. Rekedt is vagyok, ami azt jelenti, hogy valamit nem kéne, vagy nem akarok kimondani. Akkor most beszéljek vele, vagy ne?

Mindenesetre a telefonszámlát jó lenne csökkenteni.

2 megjegyzés:

Negra írta...

Ez nem igaz!
Hónapok óta rekedt vagyok, be van gyulladva a torkomban minden, ami a hangképzéshez kell és nem gyógyulok.
Valaki azt mondta nekem, hogy nem a lelkem beteg? Nem ez vetíti ki önmagát?
Nincsenek kimondatlan dolgok, problémák az életemben? ...mert lehet csak ennyi a baj, ha kimondanám, ha beszélnék róla, akkor lehet pikk-pak meggyógyulnék.
Lehet igaza van? Olyan fura volt most Tőled is valami ilyesmit olvasni...

Betond írta...

olvasd el a könyvet

most hogy végre kimondtad a boldogító nemet, akár meg is gyógyulhatsz