Világítótoronynak lenni*
Nehéz megváltoztatni a gondolkodást, és nehéz megváltoztatni a világhoz való hozzáállást. Eddigi stratégiám az volt, hogy kilövöm a befejezetlen gondolataimat, bánatomat a világba, hadd kapcsolódjanak rá mások, azok, akik hasonló problémákkal küzdenek, és vagy sajnálnak majd, hogy te szegény, már megint nem tudtál aludni, vagy együttéreznek, ami már magában is jól esik, vagy kapok valami hasznos tanácsot. Bekiabálás.
Na igen, a pszichológus is azt tanácsolja: a bánatodat írd le naplóba, externalizáld, beszélj róla, oszd meg, és átrakod a terhet másokra, cipeljék azok. Ha nem ad senki tanácsot, vagy adnak, de az nem használ, akkor lehet kire fogni, nem te vagy a hibás, hogy a problémáid emésztenek, hanem az ismerõsök, akik rossz tanácsot adtak. Kihelyezed a probélmát, felmented magad, és másokat okolhatsz miatta. Nyertél.
Nyertél egy játszmát, a nyeregben érezheted magad, hisz senki nem tudja a te problémádat megoldani, mindenki béna. Aztán visszanézve látod, hogy évekkel ezelõtt is ugyanezeken a kérdéseken rágódtál, nem oldódott meg semmi. Belragadtál a mocsárba. Na errõl beszélek.
Inkább arról kellene beszélni, ha megoldottam egy problémát, ha kimásztam a mocsárból, azt hogyan csináltam. Hogy más is kimászhasson. Megszabadulni a túlsúlytól? a rossz álmoktól? a félelmektõl? na az lenne a nagy feladat, ha mindez nekem is sikerülne, és ha meg tudnám mutatni másoknak is, hogy ni, sikerült, másoknak is menni fog.
Ezért lehet olyan divatos ma a szakácskönyvezés: egyrészt sikerélmény, másrészt meg lehet osztani másokkal: itt a recept, neked is sikerülni fog. De az igazi problémákra nemigen írnak szakácskönyvet. Az igazi problémákhoz nehéz találni pákászt, vagy világítótornyokat...
---
*) Most nézem világítótoronynak lenni elég magányos feladat lehet
**) Most látom, hogy mire hasonlít... fallikus szimbólum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése