Úgy néz ki nem bírom az egyedüllétet, mintha attól félnék, hogy elkezdek gondolkozni, még jobban, mint normálisan, és megfejtem a világ nagy kérdését, és ezért elrabolnak a vogonok. Gondolkozni nem szabad. Meditálni kéne, elérni azt az állapotot, amikor nem gondolkozok, és nem törnek rám a megoldásra váró egyenletek. Lakáshitel, gyerektartás, biztosítás... És a nagy kérdés: mit egyek? Ma brassóit csináltam paneer nevû házisajtból, finom lett. Hozzá saját kovászosuborka. Kiültem a napra a közeli templom udvarán, és csak néztem ki a fejembõl. Próbáltam nem gondolkodni, de a Micimackó program futott, hogy valami korog, s akkor született meg a brassói. Elõbb megszületik az érzés, az élmény, hogy eszem, s a hasam dagad, mint valami cél, aztán megszületik a projekt terv, a folyamat, ahogy a célt elérni lehet, s aztán a megvalósítás, és végül a minõségellenõrzés, a puding esete. Végül micimackó mézet csorgat a gránátalma teába, ideje kikapcsolni.
Ma olyat meditáltam, hogy komolyan el kellett gondolkodnom, mit is ittam az éjjel (aludttejet). Lejátszódott bennem egy jelenet, hogy rózsaszín virágokat dugok a fülembe, és azok megszûrik a világ szennyét, csak a kellemes hangok és pozitív hírek jutnak be és fejtik ki hatásukat. Mint a bábel halak, csak nem fordítva, hanem szûrve. Érted? Margit egy kicsit lassan kapcsol. Rájöttem, nem kell a tengerpart, a templomkert is majdnem olyan jó. Sajnos erre más is rájött, tele volt a hely nálam idõsebb öregekkel. Meg egy rakás boldog egyszervolt emberekkel. Ismeretlen nevek, egy-egy 2-3 négyzetméteres telken akár 4-5 névtáblával. Ma újabb nagyott léptem elõre az önmegismerés lépcsõházában, majdnem tele írtam az offline naplómat. És holnap is nap lesz.
Beteszek egy vudielent, hátha leszedál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése