Szociális emberk tovább élnek

Kint voltunk a lányommal az udvaron. Sütött a nap, végre a fák rügyei is elkezdtek kipattanni. Olyan szép, majdnem nyári nap volt. Akkor eszembe jutott, hogy már túl vagyok a felén, kb, az életemnek, 46 kétszerese 92, az valami csoda lenne addig élni. Olvasom Nette blogjában, hogy szocializálódva tovább élnek bizonyos népek, hát ez az, ha csak begubózok itthon, akkor hamar besavanyodok. A szüleim tesznek vesznek, mennek a telekre (jó, most már inkább csak anyu, és már nem kapálni, hanem megbízni valakit, hogy ássa fel a kertet), de ott szocializálódtak a szomszédokkal, meg hasznos mozgást végeztek. Meg mentek mindenféle körökbe, fotókörbe, somogyiak baráti körébe, nyugdíjas klubba, ez tartja õket mozgásban. Valamikor én is hívtam vendégeket, szerveztem kerekasztal beszélgetéseket, társasjátékos estéket, most ezektõl visszahúzódtam, nem éreztem annyira fontosnak, hogy társaság vegyen körül, pontosabban olyan érzésem lett, hogy a saját örömöm vagy fontosságom vagy társas igényem miatt csinálok erõmet meghaladó programokat. Akkor ott az udvaron azon gondolkodtam, hogy talán mégse kellene eladni a lakást, csak belevágni a konyha és fürdõszoba felújításba (a kérdés csak az, hogy mibõl), s aztán megcsinálni az udvart is olyannak, hogy öröm legyen megint kiülni nyári délutánokon. Akár csak annyi idõre, míg a gyerek elnyalja a fagyit, de akár elolvasni Kevint. Megint lassan haladok az olvasással. Szóval ez a ház az erdõ mellett csodás lakóhely, az udvarban ismerõs családok, a kertben kertészkedhetek. Aztán átmentünk a szomszédhoz, épp csak papucsban szaladtunk ki egy kicsit, megnézni, mennyire van meleg, mikor eszünkbe jutott, hogy megnézzük, kint vannak-e, bográcsoznak-e a szomszédaink. Nagy munkában voltak, újra festik a ház fa borítását. (Itt gyakori, hogy a ház külsõ burkolata festett lécek, ha elkopik, elöregiszik, elég ezt cserélni. Plusz egy hõvédõ réteg.) Kicsit ott ragadtunk szocializálódni, bár nekem nagyon mehetnékem volt, türelmetlenség, ami akkor jött rám, mikor látom, hogy milyen szép a kertjük, a palántáik, hajt a rebarbara, az eper... S az enyém milyen. Munka és erõ befektetés nélkül lófasz se lesz belõlem, kedvet kaptam haza jönni, kiteregetni, gyorsan felporszívózni legalább ott, ahol az esti lapos nap legjobban mutatja a port (magyarul porcica, finnül pamutkutya). Közben, míg ott voltunk, elmúlt a nyakfájás, a lábremegés, most egy kicsit meghosszabbította az életemet a váratlan vendégeskedés.