A hálószoba kész, öröm újra aludni benne. Hogy az alvásminõségen is javítsak, most az árnyékos oldalon van az ágyam, ahova nem süt be a reggeli nap, hajnal 2-kor. (Az átrendezés óta tudtam aludni 7-8 órákat.) Borzalmasok ezek a fehér éjszakák, el kellene menni délre. Már kezdem a visszaszámolást, s nézem, mikor van a következõ utam. Kávé közben rájöttem, az a bajom, hogy már régen voltam otthon. De most, majd a 4 gyerek együtt, egyrakáson...
Valaki azt mondja, kicsit gyerekes, hogy mindig, amikor otthon járok, összecsõdítem a rokonokat. A huszonéves unokatestvérek már nem tartják egymással a kapcsolatot, még ilyenkor sem, amikor az ikreimnek születésnapja van. És a legkisebbre sem kíváncsiak. Már nem visznek egymásnak ajándékot, meg sem hívják, s nem is ünneplik családilag. Azt hiszem álomvilágban élek, hogy én még tortáznék. Lassan fel kellene nõni, mert a gyerekeim beelõznek.
A héten többször is megkaptam, hogy miért vágtam le a szakállam, tehát azon vagyok, hogy visszanövesszem. Néha nagyon szeretném elõre tekerni az órát. Aztán máskor meg vissza, hogy újra kezdhessem, mondjuk a második házasságom, vagy az elsõt, amikor még boldog család voltunk. (Talán ezért van, hogy jobban szeretnék élni egy olyan világban, ahol van reinkarnáció - hogy legyen lehetõségünk újra kezdeni.)
Mindjárt vége a hétnek, próbálom túlélni a mai napot, aztán holnap szabad vagyok, nyaralok. Elfáradtam, a sok láblógatás lestrapál. Meg tudom érteni azokat, akik nyáron mennek el szabadságra. Pihenni. Nem baj, hamarosan én is megyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése