2018. július 15., vasárnap

Rövidek

Megérkezett az amerikai elnök, a munkahelyem melletti hotelben száll meg. Kíváncsi vagyok, reggel bejutok-e autóval a városba. Lehet, hogy kerékpárral kellene menni?

Az ausztrál főnökömnek 2 éve ígértem meg, hogy nyáron kerékpárral fogok járni dolgozni. Ez azóta húzódik. 3 hete egy kerti partin egy magyar ismerősnek is megígértem, hogy megírom sms-ben, ha végre rászántam magam. Ez is még várat magára.

Csütörtökön a városban vacsoráztam, utána metróval és busszal jöttem haza, a kocsi bent maradt a munkahelyen. Pénteken reggel erősen gondolkodtam, hogy itt a lehetőség, mehetnék biciklivel. De a péntek apás nap, jobb hamar beérni, hogy időben mehessek a gyermekért.

Mindig találok valami kifogást.

Közben kiderült, hogy a gyermeknek gyulladt a mandulája, gyógyul, nem találkoztunk a hét végén. Épp nézegetem, hogy mit fogok csinálni, mikor jött egy kérés: költözködés körül kellene segíteni, felszerelni egy konyhai lámpát, elvinni a hulladékudvarba 2 lapjaira szerelt szekrényt, meg egy csomó kidobott elektromos holmit.

Szombatra is akadt last minute program. Vasárnap együtt utaztam O*-val, mondta, hogy a párja két nappal később követi. Nem mondta, hogy mire készülnek. Csütörtökön összeházasodtak, szombaton vendégeket hívtak és velünk ünnepeltek. Sütöttem áfonyás sütit, lett hirtelen ajándék is üdvözlőkártyával.

A mi hirtelen jött esküvõnket követõ délutáni vacsorán 4-en voltunk, mi, és a 2 tanu.

Tegnap megnéztem egy Kaurismäki filmet, amiben a börtönbõl kiszökött férfi viszi el a hivatalba a barátnõjét. Tanujuk csak egy van, az anyakönyvvezetõ keres nekik egy másikat a folyosón. Tetszett a film, volt benne egy-két speciális finn geg ("vicces" jelenet) . A nyitott tetejű autó teteje, a bankrablás során elszórt pénz, meg a születésnapi torta. Csodálkoztam, hogyhogy ezt nem láttam (Ariel, 1988), annak idején minden Kaurismäki filmet megnéztem.

A hétvégén kánikula volt. Az a szinte kibírhatatlan meleg. 30 fok, ez itt extrém. A nap éget, ezért uszodába csak este, zárás előtt mentem. Szerencsére a pénztár zárása után még 40 percig lehet úszni, az nekem épp elég. Sokan lehettek, ilyenkor jól megemelik a víz klór tartalmát. Illatos a kezem.

Most este 23:30-kor jobb már az idõ, mindjárt kimegyek sétálni. Világos van, a nap most ment le. Közben alacsonyan szállnak a repülők, talán vadászgépet és helikoptert is látok. Az orosz elnök ma délután még ott volt a meccsen, nem tudom, mikor érkezik. Jó kis fennakadások lesznek a városban miattuk.

Nincsenek megjegyzések: