Finn orvostudomány

Sok minden történt, a fejemben állnak össze újabb és újabb történetek, olyanok, amiket, ha egyszer standup komikus leszek, majd elmesélek. Néha hihetetlenek, néha meglepőek, legfőképp akkor, ha visszagondolok, magam sem hinném el.

Mondom az orvost. Fáj a jobb oldalam egy ideje. Tavasszal elmentem vele orvoshoz, laborba küldött, a máj értékeim magasok. De nem csak úgy magasok, hanem a felső határértéknek a háromszorosa. Megyek vissza, hogy akkor most mi van, szólhatok-e már az ismerősöknek, hogy mi a kedvenc virágom, persze nem ezzel a szavakkal, hanem kb úgy, hogy nyugtasson meg, hogy ebből még élve ki lehet jönni.

A rákom után mondta mindig a kezelő orvosom, hogy sokáig fogok élni, mert a hipochonderek sokáig élnek. (Vicc: hipochonder sírfelirata: "Ugye, megmondtam?") Magyarázzam? Lehet, hogy nem minden olvasóm M, magyarázom. Mert aki a legkisebb szúnyogcsípéssel is orvoshoz megy, annak időben észreveszik, ha valami baja kezdődik, és meggyógyítják.

A fentiekhez tartottam magam. Vagyis mentem szépen, gyakran, ha kezdett zsibbadni a lábam, vagy fájni a májam, vagy csökkenni (avagy az én esetemben fordíva, növekedni) a libidóm. Meg csökkenni a vérnyomásom. Így járt egy csomó anyajegyem, kezdődő sérvem, ritmuszavarom, és a fél mandulám. A vakbelem, epém, májam, vesém még bent van, és szeretném, ha nem is kellene ezeket piszkálni. Hát még az agyamat...

Hol tartottam? Ja, hogy az orvos mondja, hogy alig 2 éve volt hasi CT-m, akkor is felírták már, hogy nincs áttét, tehát nincs rákom. Mondom azóta van új fájdalom, hullámos köröm, zsibbadó láb, hogy ez valami hasi folyamat, zárjuk már ki. Mondja, hogy szerinte ez idegbaj, menjek pszichológushoz. A csaj mondja, hogy szerinte minden rendben nálam, de ha akarok, mehetek tovább másik pszichológushoz, de ahhoz pszichiáter kell, aki felírja receptre. Megyek a pszichiáterhez, beszélgetünk, azt mondja szorongás, esetleg munkahelyi kiégés, 20 alkalmat felír ingyen, hogy keressek kognitív terápiát, olyat, akit elfogadok. Megnéztem 3-at, az utóbbinál ki is kötöttem, elkezdtük megfogalmazni a célokat. Most inkább lerajzolom, neki is lerajzoltam.

Fájdalmak -> aggódás -> nemalvás/rossz alvás -> fáradtság -> emlékezet zavarok és motiválatlanság -> munkahelyi érdeklődés hiánya (+unalmas munka és +alulterheltség) -> nem haladok -> aggódás -> stressz -> fájdalmak...

Hol lehet beavatkozni? Mi lenne a cél? Ha nap közben jobban tudnék a munkára koncentrálni, és proaktívabb, motiváltabb lennék. Hogy lehet erre hatni? Ha nem vagyok fáradt, tudok figyelni, és kapok egy lendületet, mert a sikerélmény fokozza a motivációt, ami eredményeket és további sikerélményt generál.

Legyen. Konkrét cél: a szokásos 5,5-6 óra helyett 7,5-8 órát kellene aludni. Oké, de honnan veszem el azt az időt, amit az alvásra akarok szánni? Hát honnan az istenből venném el? Munkába autóval járok (már nem sokáig), azon nem tudok többet spórolni. Már szinte alig blogolok, a kalóriákat is csak hetente 1x számolom, a pénzeket is, mióta rám ijesztettek, hogy a munkahelyi gépen nem kellene órákat tölteni vele, mert monitorozzák. Szóval valahonnan idő kell. (Az idő pénz, ha pénzem lenne, időm lenne...)

Kicsit túl aktív vagyok, kicsit túl sok mindent csinálok, mert nem akarok itthon lenni a 4 fal között, ami arra emlékeztet, hogy egyedül vagyok, amitől nyomorultul érzem magam, pedig ott vár az a kb 100 könyv, amit el kellene (szeretnék) olvasni, de a figyelemzavar miatt most nem megy az olvasás, nem tudok egyszerűen koncentrálni, az eszem megint máson jár. Igen, most is csak azon. Ami nincs, ami elérhetetlen messze van. (Mégiscsak haza kellene költözni, ha nem akarom a hátralevő életemet szűzen tölteni.)

Sz'al a sok aktívkodás helyett kellene aludni. Mindennap főzök, arról le tudnék mondani, ha több pénzem lenne, és nem akarnék spórolni a kaján. Máson nem tudok spórolni, a repjegy, az utazás kell, mert az az egyetlen dolog, ami feltölt. Persze a szex is feltöltene... Vagy ha lenne családom, párom, társam, bármi, szívesebben jönnék haza és nem hajszolnám folyton az adrenalint.

Azt meséltem már, hogy gyorshajtottam, 2 héten belül kétszer, és elveszik a jogosítványomat? Lám, kell az adrenalin, mert különben az élet unalmas.

Megint elkalandoztam. Szal pszichoterápia beindult, vissza kell mennem a pszichiáterhez, hogy elmondjam, minden oké, sínen vagyok, mint Ady, no para, csak a derekam még mindig fáj, és nem merek visszamenni az orvoshoz, mert elküld megint pszichiátriára, mert azt hiszi, hogy képzelt beteg vagyok. Azt mondja, hogy a fájdalmaimnak valszeg nem lelki oka van, ki kellene vizsgálni, meg ha nem is találnak semmit, akkor megnyugszom megint egy fél évre.

Megyek vissza  az orvoshoz, mondom, hogy nem múlik a fájdalom, erre mondja, hogy úgy látja a pszichológus nem elég, kell a gyógyszer is, de most iziben felírja, de azért beszéljem meg a pszichiáterrel, aki előtte nap azt mondta, jó az irány, és nem kell dilibogyó.

Egyébként ez érdekes. A doki már korábban is fel akarta írni, de mondom neki, hogy azt nem akarom, mert korábban volt már rossz tapasztalatom, nem akarok növény lenni. Meg milyen dolog, hogy a munkahelyen mindenki hülye, és őket úgy akarja megjavítani, hogy nekem ad gyógyszert? Erre a munkahely váltás is ideális megoldás lenne, ha az önbizalmamat sikerül annyira összetákolni, hogy el tudjam magam adni, erre meg jó a kognitív.

Egyébként voltam felvételizni, de nem vagyok benne biztos, hogy el akarok innen menni. (Mi lesz a gyerekkel?)

Azért a biztonság kedvéért csinál mandula-hormon vizsgálatot, meg vizeletet is vesz, mert lehet, hogy csak egy banális fertőzésem van. Hasi ultrahangot csak a pszichológus fenyegetésére ad.

Most ott tartunk, hogy vagy van a hasamban valami, vagy nincs, de ezt depresszió ellenes szerrel akarja gyógyítani. Kb leszarom tabletta? Majd én leszek a legvidámabb a sugárterápián?

Mondom, hogy akkor itt a vége, köszönöm a finn orvostudomány segítségét, majd többet imádkozok, majd több zsálya teát (és pálinkát) iszom, és orvoshoz csak akkor megyek, ha véres lesz a vizeletem vagy a székletem, ha meg beáll a derekam, mert arra is van gyanú, akkor majd beveszem a buranát.

Tudod mit? Kapja be az egész finn orvostudomány. A magyar se jobb, de az legalább szomorú, és nem ilyen tragikomikus.