Mind elmegyünk

Nem tudok megbékélni az öregedés és az elmúlás gondolatával. Valahogy nem fér a fejembe, hogy csak ennyi van, amit itt töltünk, aztán kész, vége. De szeretnék hinni abban, hogy feltámadunk. Nem csak akkor, amikor Jézus visszajön és megigazítja a földet, bár állítólag akkor is találkozunk a szeretteinkkel (ezért kell itt szeretni, mert a szeretet, a kapcsolat megmarad a túloldalon is, ahol nincsenek határok és nincsenek mindent elválasztó óceánok), hanem hamarabb is, szeretnék hinni a reinkarnációban. Ezen már rágódtam itt, hogy ha van reinkarnáció, miért nem emlékszünk a korábbi életünkre, miért marad csak a karma? Mert ha emlékeznénk, akkor lenne esélyünk jobban csinálni az újat, tanulni a hibákból, satöbbi.

A szüleim még élnek, bár 10 éve volt egy pont, amikor majdnem elmentek, és lassan szembe kell nézni a gondolattal, hogy ők is egyre öregebbek. Apu korábban olyan lelkesen mesélt, hogy nehéz volt hallgatni. Most meg már alig liheg, alig hall, nehéz vele telefonban pár mondatot váltani. Add anyut, majd neki elmondom, ha megrendelt könyvet kell átvenni a Libriben, mert nem jött meg időre, amikor otthon voltam. Sok könyvet hozok, bár olvasni ritkán olvasok.

Tegnap kezembe került egy könyv, amiben Takashi Kovács a főszereplő. Egy olyan világból való történettel, amiben a tudatot, ha a test megsérül, áttöltik egy másikba. Ami lehet a korábbinak a mása, vagy a korábbi test megjavított változata, de akár egy teljesen más. A könyv elején a hős a saját teste javítására vár, addig a tudatát egy virtuális világba töltik, ott időzik. Ez a 26. század. Addig nem fogok élni, sájsze. (Holnap kellene visszavinni a könyvtárba. Jellemző, hogy most kezdtem beleolvasni, hogy már ne legyen időm befejezni. Foglalás van rá, hosszabbítani nem tudom. Richard K Morgan: Altered Carbon)

Bár lenne erre lehetőségünk. Tudni, hogy a tudatunkat el tudjuk tárolni, konzerválni, s majd később áttölteni egy másik testbe, és tovább élni. Vagy ha legalább teleportálni tudnánk, határok nélkül. "Hipp hopp, ott legyek, ahol akarok!" Vagy feltölteni magunkat a virtuális világba, ott találkozni, együtt lenni, játszani, kirándulni, beszélgetni, aztán vissza a sajátunkba. (Nem, a skype erre nem elég jó.)

Meeting volt. Retrospektív. Kérdi a kollégám, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennem a mások panaszát hallgatni. Lám nem csak nekem van tele a tököm a töketlenséggel. Mondom neki azt, hogy ideje elkezdeni új munkát keresni. Valahol minél messzebb innen. Ez a hely, ahol beteg testeket kellene javítanunk (úgy, hogy a tudatuk benne van), minket magunkat tesz beteggé. Nem a testünket, a tudatunkat.

Operátor, kérek egy kijáratot, de gyorsan!