A magyar bálban nyert az asztaltársaság egy két fõre szóló színházjegyet. Kevesen beszélnek annyira finnül, hogy értsék, ezért én voltam a másik. Nem tudom milyen elõadás volt ez, ott volt a zöldek korábbi államelnök-jelöltje, de a premier csak ma este lesz. Nem volt fõpróba, nem volt megakadás, se rendezõi bekiabálás, rendes darab volt szünettel, pezsgõvel. Tele volt a nézõtér, finnország legnagyobb színháza.
Ujjong a lelkem, hogy mennyire jól összerakott darabot láttam, minden kelléknek megvolt a szerepe, a film-noár-t idézõ világítás, 4+-es években Helsinkiben játszódó csavaros detektív történet, (autó már volt) (finn Poirot, kicsit kisebb, de a miénk), korabeli élõ zenével. A zajokat és zörejeket (a nyomozó elment pisilni, a gyanusított letépte magáról a sebtapaszt, az énekesnõ jojózik...) a legjobb zenészekbõl álló, a szinpadon folyton jelenlevõ jazz zenekar tagjai szolgáltatták (vizet locsol egy vödörbe, a mikrofont közel tartja stb)... (bõvebben itt finnül)
Azt már talán meséltem, hogy Vuokko Hovatta-ba szerelmes vagyok, miatta szerettem az Ultra Bra-t (akinek a búcsúkoncertjén ott voltunk az elsõ feleségemmel 2002-ben), miatta szeretem az utódzenekart is... Hát ja, még ma is olyan a hangja.
A nyomozó Kari Väänänen volt, az egyik kedvenc lappföldi sorozatomból (taivan tulet), azóta szeretem a lappfüldi tájszólást, azóta akartam lappföldi finn nõvel ismerkedni, azért mentem oda tavaly többször is... Szóval volt benne egy csomó dolog, ami miatt tetszett a darab.
Alapos finn tudás nélkül nem ajánlom, olyanok benne a dialógusok, hogy én is alig értettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése