Ülök, és bámulom a monitor négy sarkát, pontosabban 8-at, mert dupla. Azon vitatkozom magammal, tanácskozunk, hogy merre induljak, mit csináljak ma este. A svéd nyelv szépségeit kihúztam a listámról, mehetnék konditerembe, mehetnék utána úszni, mehetnék geocach-t keresni, mehetnék csak úgy, sétálni, bele a sötétbe, mehetnék... moziba, étterembe, boltba, tengerpartra, kocsmába. Annyi mindent lehetne csinálni, de nem tudom, mihez lenne kedvem, mi okozná a legnagyobb feltöltődést, örömet, s ha választottam, mekkora lesz a veszteség, hogy minden másról lemondtam.
Mondhatnám azt is, hogy ma még van autóm, ki kell használni, de ha elindulok autóval valahova, nem tudom, hol lapulnak azok a sunyi traffipaxozó csendőrök, akik szombaton... de hát mondtam.
Épp ilyenekkel vagyok elfoglalva, mikor eszembe jut a kaja, hogy a vacsorát meg kellene enni, a poci majd termel örömöt, pillangókat, ahhoz friss saláta kell, elfogyott, vehetek hozzá kenyeret, sajtot, ananász konzervet, és máris megvan 7 euró, ami a minimális összeg, amit ki tudok fizetni az ebédutalvánnyal, annyira sok pénz van rajta, és lassan fogy, de ez a bolt, a sarki fűszeres elfogadja, ha kaját veszek.
Megyek le a lépcsőn, megyek ki a boltba, beszívni a napfényt, amíg lehet, mert most még épp látni a lemenő nap végét, venni salátát a hozott kajához (basszus, hát nem megint elfelejtettem, hogy kajautalvánnyal akartam fizetni?), és az ajtó mellett ez a felirat fogad:
"Nagyszerű! A lépcsõt választottad."- Egy pillanatra visszahozta a derűt és a napfényt az életembe.
De nem kell aggódni, amint azt fent írtam, hamar elmúlt, az ilyen "kösz, jól vagyok" pillanatok szerencsére rövidek, s nem kell sokáig bűntudatom legyen miatta, hogy nem panaszkodhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése