Karrier expó

Ma egy karrier expón képviseltem a jelenlegi munkaadómat.

Tudom, ez egy kicsit úgy hangzik, mint amikor valaki úgy mutatja be az éppen aktuális (elsõ) feleségét, hogy "bemutatom az elsõ feleségemet". Persze, nem lehet tudni biztosra, hogy nem ér-e véget, sõt, nagyon valószínû, hogy egyszer véget ér, és akkor tényleg szükséges az "elsõ".

Errõl eszembe jut, hogy honnan tudni, hogy az alábbi sírkõ hamis: "Itt nyugszik 1. Rumcájsz király" vagy ez: "Kleopátra, élt i.e. 69. - i.e. 12."?

A fenti elírás kicsit szándékos is, bevezetendõ azt, ami ezután jön. Mert az a vicces, hogy amikor beléptem az expó csarnokába, az elsõ stand azt a céget reklámozta, aki annak idején, 97-ben kihozott Finnországba. Vagyis nem az, hanem annak a jelenlegi utódja, mert elõbb kiszervezték, eladták azt az üzletágat, aztán átnevezték, aztán megvette egy repülõgép gyártó... stb stb... és most teljesen máshogy hívják. De néhány magyar kollegám még mindig ott dolgozik, ugyanazt a kódot faragják, amit én is írtam kb 22-17 évvel ezelõtt. És ami ennek a csúcsa, az, hogy ugyanaz az idõsebb manager volt ott (már akkor is idõsebb volt, most már tényleg, kb nyugdíj elõtt lehet), és csábított egyetemistákat magukhoz, aki engem ide felvett és kihozott. Na jó, nem hozott ki, mert egy magyar közvetítõ cég hozott, ki, de ez az ember volt a fõnököm, õ volt a fõnöke azt hiszem minden külsõs szakértõnek. (Azért az is vicces, hogy friss diplomával szakértõk vagy konzulensek voltunk.)

Egy német managerrõl van szó, aki ide házasodott, megtanult finnül, és itt maradt. Megint egy vicces dolog. Még Budapestrõl vele volt az elsõ telefonos interjúm. Beszéltünk másfél órát, mondta hogy fel vagyok véve, és levezetésül még tettem fel kérdéseket Finnországgal meg a finnekkel kapcsolatban. Nem tudtam, hogy nem finn, és megkérdeztem tõle, hogy (ezt most kiemelem, a pontos szavakra nem emlékszem, de valami ilyen volt):

- Ti finnek mennyire szeretitek a külföldieket, és a magyarokat? Mert tudtommal Németországban van egy kifejezés, az auslander, ott nem szeretik a bevándorlókat.
- Nem vagyok finn, ezért nem tudom, hogy a finnek mit gondolnak, de én nem találkoztam ilyen problémával. Ha így nézzük, én is auslander vagyok, ráadásul német.

Neki köszönhetem, hogy ide jöttem családosan, és kb azt is, hogy visszajöttem, és itt maradtam. Mert annyira jó emlékeim voltak arról a munkáról, meg az akkori életünkrõl, amikor volt felelõsség, fiatalság, biztonság, lehetett túlórázni, és dõlt be az ablakon meg az ajtón a házra való (pénz). Ha valamit visszasírok, akkor azt a munkát sírom vissza. Voltam csoportvezetõ, voltam csoportvezetõ képzésen, de aztán Ex nr 1. haza akart menni, és otthagytam õket.

A másik vicc az, hogy az elõzõ munkahelyem is ott volt, akikhez 4-5 hónapja vissza akartam menni, de mivel éppen stressz volt, és veszélyben volt a jogosítványom, inkább itt kértem át magam házon belül máshova. A felvételiztetõ HR-es csaj megemlítette, hogy áll még az ajánlatuk, ha akarok újra konzulens és manager lenni, várnak vissza szeretettel.

Azt hiszem, hogy egy nagyon nehéz, és veszélyes döntésbe sodortam bele magam. Épp az után, hogy délelõtt beutalót kaptam mindenféle kivizsgálásokra a "jelenlegi" üzemorovosomtól. Aki egy nagyon kedves, szimpatikus, feleségnek való csajszi.

Most vagy ingyenes kivizsgálás, orvosi felügyelet, vagy felelõsségteljesebb munka (több stressz?), rabszolga élet (alvállalkozó/konzulens) és magasabb fizetés. Vagyis szembe kell nézni megint az elhalasztott kérdéssel: mit akarok?

Háttér: a munkahelyi stressz csökkent, a fizetés maradt, de még mindig nem tudok jól aludni. Valami hiányzik, és nem a kutya vagy a ló az. Ha a munka lefoglalna, ha jobban kihasználná és lekötné az agyam, akkor kevesebbet aggódnék magányon?