Tegnap, a pénteki munkanap végén a kollegáim úgy köszöntek el a munkahelyen, hogy jó tavaszt. Jó hétvégét helyett. Ki tudja, mikor látjuk egymást. A nap nagyjából azzal telt, hogy végignéztük, ki milyen laptopot vagy gépet visz haza, és teszteltük, hogy elérjük-e a munkahelyi rendszereket. Itt is fokozott óvatosságra intenek, programok maradnak el, és hiába a szép idõ, ma én is karanténban mardok.
Tegnap anyagosnál vettem a gyereknek velboa anyagot, a barkácsboltban hozzá seprûnyelet, csinál boltlovat, hivatalos nevén vesszõparipát. A versenyt lefújták, de jó, hogy leköti magát. Most egy ideig nem megy suliba.
A barkácsboltban (K-Rauta), ahol szerszámokat, festékeket, kerti felszerelésket kapni, senki nem keresne WC papirt. Tegnap este, zárás elõtt berontott egy házaspár, hogy kapható-e (kapható volt). Gondolom máshol már nem kaptak. Nem értem, a finnek miért WC papirból spájzolnak. A finn civilizáció erre epül. Ha a papirgyárka bezárnak, akkor ennek a terméknek az értéke majd a cigarettával fog vetekedni a feketepiacon? Vagy ebbe fújják az orrukat?
Mikor még új voltam Finnországban, hiába kerestem a boltban papírzsebkendõt. Volt valami kendõ, 100-as csomag, mint a szalvéta, de azt az ember nem vitte magával. A kollegák az orrukat szívták, vagy kint az egyik orrlyukat befogva kifújták (az megy kesztyûben, -20 fokban is). A civilizáltabbak meg egy (vagy több) tekercs wc papírt tartottak az asztalukok. Azok, akik jártak külföldön, és megtanultak kulturáltan orrot fújni. Mi erre a wc papirozásra akkor is azt mondtuk, hogy fúj. Most is azt mondom.
Reggel a telefonom dobja a híreket. Most az egyik, amin megakadt a szemem az volt, hogy Magyarországon karantén-színház alakult, és a kijárási tilalom idején virtuális színházi közvetítéseket fognak adni. Valamibõl a színészeknek is meg kell élni. Van erre valami kampány most, Tamás Rita is azt mondja, nem kéri vissza az elmaradt elõadás miatt a jegy árát. Jó ötletnek tartom. A virtuális színházat is. Hátha el lehet így juttatni a kulturát az otthonokba.
A fiamat most vették fel az egyik nagy színházba, de az elsõ próbanap és ruhapróba után jött a rendelet, és határozatlan idõre elnapolták az elõadásokat és a próbákat is. Nem kicsit dühös, erre várt már régen, és emiatt hagyta ott a munkahelyét. Mehetne mondjuk õ is virtuális színházba.
Ahogy vannak virtuális pornó elõadások, vagy virtuális templomi közvetítések, lehetne csinálni virtuális versmondót, élõ mesét, ahol a nézõk reakciói és hozzászólásai alapján lehetne változtatni az elõadás menetén. A nyúlj be a most a bugyidba helyettt olyat, hogy most Petõfit, most Kányádit. Hangulatnak megfelelõen.
A másik hír a Norwegian agonizálása volt. Azt mondták, nem mennek csõdbe, mert a skandináv hitelezõk érdeke életben tartani a társaságot. Nagyon szeretem, mert jó a bónusz programjuk, sokat repülök Norwegiannak, és nem örülnék, ha minden megvett jegyemet bebuknám. A korona epidémia miatt törölni fognak járatokat, és anyagi gondjaik lesznek, megint, még jobban. A fenti cikk kapcsán az jutott eszembe hogy mi lenne, ha virtuális utakat kínálnának? Az emberek a befizetett jegyükért cserébe megnézhetnék videón, hova utaztak volna, valaki helyi élõ adásban mutatná meg Budapest látványosságait. Ha az "utas" azt mondja, menj be ebbe az étterembe, egyél egy ilyen menüt..." az majdnem olyan lenne, mint élõben ott lenni.
Betoldás este: Mint a Malév repüõkön: mutatták a finomabbnál finomabb ételeket, éttermeket, fõzõs mûsorokat a monitoron, míg etted a vajas vagy sonkás szendvicset. A látvány és az érzés (eszel valamit) egy idõben. Mûködött, mindenki nézte.
A pokemon is kitalálta az otthoni játékot, most 1 játékpénzért adnak olyan szert (incense) ami odavonzza a pokemonokat. Így otthon a kanapén ülve is lehet pokemonozni.
Karantén ide vagy oda, az antibiotikus csirkeleves kész, én most kimegyek egyet sétálni.
Betoldás: a délelõtti sétámból este fél 8-kor értem haza.
Még valami. Tegnap arra gondoltam, a munkahelyi hangulat után, hogy össze kellene hívni a még egészséges haverokat egy világ-vége-várás bulira. Fõznék valami finomat, néznénk tévét, és megosztanánk mindent, amit a vírussal kapcsolatban összeszedtünk.
Mert a vírus várás félelmet okoz. Aki még nem kapta el, az retteg, hogy mikor, meg hogy el ne kapja. Aki már megkapta, az már nem fél, az remél, hogy nem lesz túl nehéz a betegség, és hamar felgyógyul. A remény sokkal jobb, mint a rettegés, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése