Bezártság

Gondolom tûkön ülve várjátok, kínotokban már lekaparjátok a tapétát, hogy megtudjátok, mi a helyzet korona ügyben Finnországban. Semmi különös. Részletesebben? Be vagyunk zárva. Még ugyan ki lehet menni, de Uusimaa országrészt, ahol a fõváros is van (kb olyan, mint Pest megye), lezárták, ide se ki, se be, mert itt van a legtöbb beteg, és amíg máshol kevesen vannak, nem akarják, hogy keveredjünk. Uusimaa kb 200 km széles, és mivel alattunk a tenger, észak felé 50-60 kilométer magas, azért ebben el lehet veszni, ha az ember megerõlteti magát. Van itt sok erdõ, tó is akad, meg hétvégi ház - a finnek elmentek a hétvégi házba (finnül: mökki), hogy minél távolabb legyenek minden más veszélyforrástól. A mökki értékét abban mérik, hogy milyen messze van a legközelebbi szomszéd, és milyen messze van a civilizáció (város, vasútállomás, reptér), és milyen közel van a tó. Szerintem különös izgalommal nézik a szunyogokat is, minél több, annál jobb. De most nem a finneket akarom bántani, lehet, hogy irigy is vagyok, hogy nekem csak ez a  kiskertes kislakás adatott meg a lepukkant de hatalmas konyhával.

Persze, támad a magány, a bezártság, lassan lehangolódom, mert még az a kevés szociális interakció is megszûnt, a heti squash helyett online söröztünk, a bibliakör is online volt, a munkahelyi értekezletek is, de jobb, ha nem kell bekapcsolni a videót, mert akkor nem kell felöltözni, és akár az ágyból is le lehet nyomni egy másfél órás meetinget.

Egészség az van, de nem valami fényes. A torkom ma nem fájt, de tegnap nagyon. Láz nincs. Kaja van, és a hasam nõ. Mert még az a kevés mozgás sincs, míg a kocsiig elmegyek, vagy a munkahelyi parkolóból fel a lifttel, vagy szünetekben ki a kávékonyhába. mert hogy nem lehet bemenni. Itthon meg a konyha és a szoba között nincs 10 méter.

A mardék tejbõl csináltam rizskoch-ot (rizsfelfújt). Azon melegében megettem két nagyobb darabot, elfogyott a 2016-ban befõzött vegyes gyümölcslekvárom. A harmadik darabot ma ebédre ettem meg, vastagabb baracklekvárral kentem meg, a negyediket kakaóporral. Kezdem unni. Az íze olyan, mint valami piskóta. Arra gondoltam, hogy holnap félbevágom, megtöltöm lekvárral, és leöntöm csokival. Vagy nem is, kockákra vágom, olvasztott csokiba forgatom, és kókuszba. Na az finom lesz, kb mint a bounty csoki, azt szeretem.

Volt már ebédre csirkeleves, volt véres hurka, székelykáposzta (húsos káposzta), paradicsomos tészta, az a töltött csiga féle, olasz, reszelt sajttal. Már nem tudok semmi újat kitalálni. Ja igen, a mardék paprikából lecsót fõztem, az finom volt. Sajnos a munka rovására is megy, hogy itthon vagyok, és fõzök magamra.  A kávézás is idõt visz el. Most ezért itt ülök az "irodában", és a holnapi tesztre készítem elõ a "betegeket". Konfigurálom a rendszert. Na ezt senki nem fizeti meg, mert a távmunka ideje alatt nem szabad túlórát gyûjteni. Kellett volna 7.5 órát összeszedni, hogy május elején egy pénteken haza tudjak ugorni, ne kelljen szabadságot kivenni, de úgy néz ki, hogy akkor még nem lesznek repülõ járatok.

A finn kormány különjáratokkal próbálja a külföldön rekedt finneket (pl Cipruson, Thaiföldön) haza juttatni. A Barcelonában rekedteken még most vacillálnak, hogy mi legyen, mert egészségügyi kockázat minden egyes ember. Lehet, hogy jöhetnek, de akkor két hétig a reptéri hotelben kell kivárniuk a karantén végét.

Hát, ilyen dolgok vannak. Próbálok a munkára koncentrálni, de tudjátok milyen az itthon dolgozni... Mikor kint ezerrel süt a nap, szertekeznek a madarak, becsiripelnek a kéményen.

Nagyon különleges idõket élünk, az biztos.

Mondjatok valamit, ti hogy élitek meg? Nem tudom, meddig bírom még itthon, bezárva. Persze, mert az otthoniak is mondják, hogy miért nem ott vagyok.