A gyermek a helyzetre való tetkintet miatt nem jön, otthon tanul, néha beszélünk telefonon. A nagy nem jön, törölték a járatát, elmarad a testvértalálkozó. Erről jut eszembe, mindig felkapom a fejem, ha meghallok/meglátok egy repülőgépet. Korábban minden öt percben élvezhettük, az elmúlt héten csak kettőt láttam.
A március vége szép napos napokat hozott. Mentem ki a parkba/erdőbe sétálni, most tele van emberekkel, máskor bezzeg, békeidőben nem jön ide senki. Most viszont tele van az út mente eldobált papirzsebkendővel, mert a finnek kezdik megtanulni, hogy abba kell fújni az orrukat, és nem krákogni meg szívni, de annyira félnek a saját taknyuktól, hogy amint kifújták, eldobják. Tahók.
A jó időben kedvem volt nagytakarítani, a hétvége nagyjából ezzel telt. Lemostam az ablakot (csak a hálószobában, egyelőre), függönyt mostam, ágyneműt, portalanítottam. Felmosni még nem sikerült, de porszívózni kétszer is. Berendeztem a házi irodám, a három monitor most egy szintben van, örön lesz holnap dolgozni "menni". A nappaliban átszerveztem a szekrényeket, a TV most külön erre a célra való szekrényre került, szépen megfér alatta a DVD és video lejátszó, meg a játékkonzol, amivel a gyermek szokott néha Minecraftozni, még a normális rendszerben, amikor a barátnőjével ide jöttek tanulni és játszani. A játékos szekrényt felállítottam, és a felesleges játékokat elraktam, most kicsit rendezettebben néz ki. A könyvespolcokkal és a könyvekkel, meg a naplójegyzetekkel teleírt füzetekkel még valamit kelleni kell.
Nem tudom mikor lesz ennek vége, csak remélni tudom, hogy egyszer még visszatér a régi rend, és lehet újra utazni, és boltba menni, és orvoshoz, ha itt fáj, vagy ott, és nem csak akkor, ha nem kapok levegőt. Hiányzik a szociális interakció, a videotelefon nem kárpótol.
Ezt most csak így itt hagyom. Ez a zene bejött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése