Mi van a világ vége után?

Hazafelé (este volt már és sötét) azon gondolkodtam, hogy véget ért a hétvége. Furcsa, hogy valami, aminek vége van, vége van. A hétvége vége azt jelenti, hogy vége van a hétnek, de ez így kiírva, hogy a hétvége vége, kicsit redundáns, és kicsit radikális.

Aztán eszembe jutott a világ vége. Mi van a világ vége után? Ezen agyaltam, és rájöttem, hogy találtam egy hasonlatot, amivel meg tudom magyarázni, és amiben tudok hinni.

Mi van, ha véget ér a hét? Hétvége. Mi van, ha véget ér a hétvége? Kezdõdik egy új. Nem ugyanaz, mint ami véget ért, hanem egy másik, ami rá következik, ami arra épül. Ami az elõzõ héten történt, az folytatódhat.

Kis kitérõ. Mikor megtudtam, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak c. könyvnek van folytatása, és az egyik résznek az a címe, hogy étterem Vendéglő a világ végén, akkor úgy hittem, hogy a világ vége valami hely, mint valami szikás tengerpart, a szikla tetején étteremmel, ahonnan a teraszról, vagy az ablakból lelátnak az emberek a tengerre, csak itt nem a tengert, hanem a világon túli tért, az ürességet nézhetik. Aztán kiderült, hogy a világ vége mint idő értendő, az emberek jegyet vesznek az étterembe, arra az estére, amikor a világ véget ér, hogy végig nézzék a világvégét, kb úgy, mint mi szilveszterkor, pezsgős pohárral a kezünkben visszaszámounk, hogy 5-4-3-2-1, és a világ megszűnik létezni. Az a felismerés, hogy a világ vége lehet időbeni, és térbeni fogalom is, és az, hogy ezt bulival lehet ünnepelni, radikális volt, logikus, de nem sejtettem. Innentől még jobban szerettem Douglas Adams írásait.

Az előző gondolatmenetet folytatva, ha véget ér a világ, és véget ér a világvége, akkor kezdődik egy új, úgy, mint amikor a hét vége után kezdődik egy új hét. Egy új világ, ami az előzőre épül, az abban elkezdett történetek folytatódnak, de mégsem ugyanaz a világ.

Ez a hasonlat, ha igaz, azt mondja, hogy a világnak soha nincs vége, mert ha véget ér, mindig egy új világ kezdődik. Olyan ez, mint az anyagmegmaradás törvénye: az anyagnem vész el, csak átalakul mintájára: "a világ nem vész el, csak átalakul".

Vegyük a számokat 0-tól 9-ig. Ha elszámoltam kilencig, mi történik? Elfogynak a számok. De kezdhetem újra, és folytathatom tovább, csak elé kell tennem egy egyest. 9 után jön a nulla, aztán egy, kettő, és tovább, de nem ugyanaz a nulla és egy és kettő, hanem egy másik nulla, vagyis 10, aztán 11, 12, egy szinttel magasabb.

Mintha körbe mennék, s mikor visszaérek a kör elejére, nem pont ugyanoda érkeznék, hanem egy kicsit odébb, aztán megint megteszek egy kört, de nem ugyanazt, már egy kicsit nagyobbat, mert kintebb vagyok, és megint, mintha egy csigavonalon, vagy spirálon haladnék kifelé és felfelé.

Úgy képzelem, hogy a hetek is így épülnek egymásra, és az egymást követő világok is. A világ ismétlődő dolgok rendje, egy spirál.

Folytassuk a hasonlatot. Mi van az élet végén? A halál. S mi van a halál végén? Egy új élet indul, nem ugyanaz, hanem egy más minőségü, más fajta, ami ráépül az előzőre, annak logikus folytatása, a megkezdett szálak, vagy történetek folytatódnak... tehát a halál után újra élet van.

És ez a bajom a kereszténységgel, hogy ott egyetlen élet utáni élet van, amire ki tudja, mennyit kell várni, s nem folyamatos életek, amik egymásra épülnek és egymást követik.

Ezért van az, hogy szerintem jobb hinni egy olyan világban, ahol feltámadás van, és örök élet. Az ingyen sör csak ráadás.

A biblia is azt mondja, porból lettünk és porrá leszünk, s abból a porból - anyagmegmaradás - újra élet lesz.

Ezért nem kell bánni, hogy egyszer véget ér a lázas ifjúság, vagy a nyár, majd lesz ősz, meg tél, meg újra tavasz (Kim Ki Duk filmjét már biztos ajánlottam), de itt már egy kicsit elkanyarodtam a témától.