Megint egy jó hétnek nézünk elébe.

Mivel pénteken bejutottam a városi korona-klinikára, a ma reggeli üzemorvosi idõpontot lemondtam. Így most nem írnak ki (szükség van rám, a múlt héten megigértem, hogy a héten valamit letesztelek, meg a fõnökömmel is ma van a havi 1:1 lelkizés. (Azt mondják rá, hogy "one-on-one", hát erre a fõnökre azért mégse másznék rá, van férje is.) Már bánom, mert visszajött a nyaki panasz. Mégiscsak ki kellett volna íratni magam. Legalább egy fél évre. Kint hétágra süt a nap, elviselhetõ -10 fok van, mennék a tengerre sífutni.

A hétvégén voltunk 1 évesek, ráadásul Bálint nap volt, meg ma van a drágának a születésnapja. Erre szombat este (míg kanbulin voltam) elment a húgával karaokézni, vasárnap reggel fáj a torka. Ügyfelekkel, azok lakásában dolgozik, taknyosan nem mehet, s akkor nincs bevétele, le kell tisztázni, nem a koronát kapta-e el. Mondja elmegy majd tesztelni. Még nem volt, nem tudja milyen, fél tõle. Érzem, hogy engem okol és nem a karaokét, mert hogy folyton fáj a torkom, meg berekedek, de azért én taknyos nem vagyok. Így önkéntesen karanténba helyeztem, irtam neki, hogy amíg nem produkál egy negatív korona tesztet, addig nem találkozunk. Így elmaradt a tegnap esti évfordulós/születésnapi/valentinnapi tortázás. Mondjuk én kibírtam, volt idõm elmosogatni, beindítani egy mosást, na meg a tenger jegérõl is sötétedés után jöttem csak le. Szal én idõm volt.

Erre már este 7 körül írja, hogy negatív. Nem láttam, nem mentem, most mérges. Megegyeztünk, hogy ma este. Viszont ma reggel én keltem kegyetlen torok (mandula) fájással. Fasza. Pingpong.

Azért egy jó van benne. Ha õ negatív lett, akkor nem kapott el tõlem koronát, akkor nekem sem az van. Mert hiába voltam tegnap ott, a doki nem látta indokoltnak újra megcsinálni a tesztet, tehát csak rám mondta, hogy nem az van (el is múlt, mire hazaértem), de most van indirekt bizonyítékom is rá, hogy a múlt héten (még) nem volt vírusom. Mert hogy azóta azért elkaphattam valahol. Most mindenesetre próbálok a munkára koncentrálni, hiába szarul vagyok.

Erõsen gondolkodok rajta, hogy el kellene menni milliomosnak. Akkor nem kellene minden nap felkelni, dolgozni, pénzt keresni.

Szóval munka, szép idõ, és ez a feszültség. S én nem bírom a feszültséget. Már csinálom is az ebédet, az evés megnyugtat (hogy aztán a mérleg megint felbaszhassa a vérnyomásom).