Pedig nincs is telihold

Elment a gyerek síléc, ma is két érdeklődő volt, az első vitte. A felnőtt léceket hagyom, majd ha ideköltöznek a gyerekeim (csak akkor hajlandóak jönni, ha már elsüllyedt a hajó), akkor jó lesz nekik. (A béka sem veszi észre, hogy szép lassan megfő a fazékban, ők sem veszik észre, hogy a hajó már majdnem teljesen elsüllyedt.)

Ez volt a mai jó. Ami ez után van az panasz, nem érdemes elolvasni. Én szóltam.

Ma nem megy a munka. Minden adott: kint -22 fok, ragyogó napsütés (elvonja a figyelmem), elvesztettem a szemüvegem, nem lett meg a könyvtárban, csináltam finom frankfurti levest (rájöttem, hogy nem ízlik a füstölt virsli, gondoltam belefőzöm, hát nem elrontotta az egész levest? na jó, azért meg lehet enni), kávéztam, többször megnéztem a vérnyomásom (leginkább akkor, mikor erősen szúrt a mellkasom, mert a koronára vagy az elveszett szemüvegre gondoltam), és most mikor végre leültem a gép elé, hogy hajrá, eszembe jutott a pizzéria, s megint elkezdett szúrni, hogy azt hiszem mindjárt elmegyek lefeküdni, nehogy állva érjen az infarktus, mert akkor beverem a fejem ha elesek.

Nem értem. Nem értem, mi ez. Minden ok, nem vagyok beteg (akkor miért fáj folyton a nyakam egyik oldala, meg a fülem, miért rángatnak az idegek az arcomban azon az oldalon, és miért vagyok rekedt, és miért vizesednek annyira a lábaim...), csak kicsit vagyok stresszes, na jó, az alvás nem megy, de ez azért van, mert este elolvasom azt a blogot, és éjfél után megyek aludni, 7-kor meg szól az óra, hogy vigyem a gyereket iskolába, így legalább megvan a reggeli szellőzés és hasznosnak is érezhetem magam.

Most mindjárt elmegyek megérdeklődöm a szemüveget (hogy nem hagytam-e a pizzériában, ahol tegnap a gyereknek ebédet vettem), ha nincs, akkor ugyanott az áruházban rendelek újat. Most a távollátóval dolgozok, a monitort látom, ha jó messzire tolom magamtól. A laptopon erőlködni kell, az karnyújtási távon van, még nem elég messze.

Utálom a maszkot. Ha felveszem, és tegnap a könyvtárban fel kellett venni, akkor le kell venni a szemüveget, zsebre teszem, és kész, megvan a baj, most nincs, most nem kell levenni, de akkor is, jobb lenne, ha lenne.

Szar az élet.

Azt mondja a Viktor E. Frankl hogy a szenvedéssel fejlődünk, erősödünk. Hát kapja be. A gondmentes gyerekkort akarom vissza. Nem akarom elveszíteni a szüleim, nem akarok vérbe fagyva padlón fekve kihűlni egy rohadt határidős munka miatt.