Tudjátok mit szeretek a legjobban a maszk viselésében? Azt, amit a fogorvosban. Amikor véget ér, és szabadon lélegezhetek.
Haza értem. Megnéztük a jégen a kávézót, szikrázó napsütésben, a tengeren. Ott csináltak valakik kávézót. Ittunk forró bogyószörpöt (vörösáfonya lehetett), meg ettünk vaslapon sütött palacsintát (lettu), lekvárral és tejszínhabbal. Isteni finom volt, bár azt hiszem fél óra sorban állás után, a tenger közepén, az olvadozó jégen bármi ugyanilyen jól ízlett volna.
Aztán kedvet kaptunk, hogy másnap, azaz ma elmenjünk a hétvégi házba, kicsit kirándulni ebben a szép tavaszi idõben. Oda nyáron csak csónakkal lehet átmenni (a szigetre), de ha szerencsénk van, és be van fagyva a folyó, át tudunk sétálni rajta.
A jég ugyan még vastagvolt és megtartott volna, de a jég tetején a hó megolvadt, és kb 10 centis víz úszott a felszínén. Nem kockáztattunk, lévén nem gumicsizmás átkelésre készültünk, a kuoma és halti szöges talpú csizmáink beázhattak volna. Ott északabbon még mindig 40 centi volt a hó, azon át kellett menni, hogy a partra érjünk. 20 centis csizmában érdekes volt, aztán öntöttem ki belõle a kásás havat. Mondtam, hogy üljünk bele a csónakba, és azon csússzunk be a szigertre, de leszavaztak, mondván a csónaknak V alakú alja van és billegne. De ha beszakad, mi szárazok maradunk, érveltem én.
Aztán megnéztünk egy névtelen egy hónapos babát, szintén ott vidéken (Kouvola), mert itt a keresztelõig nem árulják el a gyerek nevét. Valami babona, bár erõs keresztény család, saját pappal, aki majd a keresztelõt tartja valamikor április elején. Szegény gyerek, addig babám, vagy kicsi fiam a neve. A párom keresztmama lesz, én nem leszek keresztapa, mert még nem vagyok annyira begyógyulva ebbe a családba, de jobb is így. A kapcsolatok hol rövidebb, hol hosszabb ideig tartanak, s ki tudja, tart-e még, vagy élek-e még annyit.
Azért az érdekes, hogy a család egyik tagját 14 évesen ugyanez a pap keresztelte. Nem ellentmondás, hogy egyiket ilyen fiatalon, a másikat olyan öregen? És annak a gyereknek már volt neve a keresztelõ elõtt is. Nem értem, majd megkérdem.
Már megint fáj a nyakam, a fülem alatt, s már megint ott tartok, hogy el kellene menni orvoshoz, de mi van, ha nem talál semmit, és azt mondja hipochonder vagyok? A kolleganõm dolgozott kórházi fizikusként sugárterápiás osztályon, azt javasolta, hogy menjek el és kérjek egy CT vagy MR vizsgálatot. Akkor megtudjuk, kell-e aggódni. De mi van, ha megint feleslegesen pánikolok? Akkor kiteszem magam egy újabb adag sugárzásnak. Volt már egy CT-m, pontosabban kettõ, akkor sem találtak semmit, és a családban sem volt rák. Szóval akkor nyugtató, hátha egyszer elmúlik a tél, és elmúlik ez a fülgyulladás, vagy mi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése