Reklámmentes

Az éden hotelben azt kérdi az egyik versenyzõ a másikat: kólát kérsz vagy zérót? és ha nem Magyarországon élsz tudod, hogy melyik versenytárs termékérõl van szó, mert a másikat a határon kívül nem úgy hívják, hanem pepsinek. A biztonság kedvéért a kb 2 literes üvegrõl, amibõl kitöltik az italt, le van szedve a címke, csak az üres mûanyag üveg van. Egyrészt a palack formája is árulkodó, de nem ebben az országban, Mexikóban, ahol forgatják a filmet, de a kupakja biztos áruló: piros, nem kék. Ezek után képmutatás levenni a címkét, hogy reklámmentesek vagyunk...

Nálatok is volt az a pepsi reklám, hogy a télapó megáll a nagy piros kamionnal, bemegy a benzinkútra, vesz egy pepsit, vagy p. kólát, és mikor észreveszi a biztonsági kamerát, úgy néz, mint akit rajtakaptak. Nekem tetszenek az ilyenek.

Az ünnepek alatt ment egy 2008-as magyar film, a kilenc és fél randi, hát nekem az is tetszett. Nektek úgy néz ki nem tetszik, a közízlés 5,5 pontot adott csak rá, de szerintem nagyon jó és elgondolkodtató korrajz: miért nem tud a mai fiatal ismerkedni, párt találni, és családot szülni. Mert mindenki el van valamivel szállva. Kb mint az éden hotel lakói.

Ilyen dolgokkal terelem el a figyelmem a valóságról, persze nem tökéletes, mert álmomba jön be kísérteni az aggodalom, hogy mi lesz anyámmal, mi lesz ha már nem lesz, és hogy mi lenne jó a sokismeretlenes egyenletben, hogy a lehetõ legkevésbé legyen rossz.

Szeretném, ha még élne sokáig, de itthon egyedül nem fogja tudni fenntartani magát, ha az öltözéshez és evéshez is segítségre szorul. Ha teszem azt meggyógyul a csonttörése és újra ki tud majd kelni az ágyból, és el tud menni a vécére, akkor ott marad az összes többi dolog, amit nem tud segítség nélkül. Pl a telefont sem tudja felvenni, a vizes palack (nem iszik már kólát) kupakját sem tudja lecsavarni. Olyan nõvért meg, aki minden nap jön segíteni, nem igen tudunk megfizetni. Ahhoz hogy olyan intézménybe bekerüljön, ahol gondját tudják viselni, etetni is tudják, jóval korábban kellett volna elkezdeni keresgélni és jelentkezni. Apu tiltakozott ellene, a család nem erõsködött, az orvos meg nem látta annyira kritikusnak a helyzetet, és alul pontozta, amivel az elsõ helyekre nem vették fel.

Tegnap visszavitték a kórházba, ma húgom ment látogatni, és utána mondta, hogy kezd szellemileg visszafejlõdni az, amit itthon rendbehoztunk. (Ki finansszírozza neki az ittlétét?)

Szomorú és megoldhatatlan a helyzet. Asszimptotikusan persze tudjuk mi lesz, kb fél év vagy két év múlva már nem lesz köztünk, de hogy addig mi lesz, hagyjuk leépülni a kórházban, vagy hozzuk haza, vagy otthonba, de honnan keressünk most azonnalra helyet vagy házi ápolót? Nyomaszt, hogy szembe kell nézni a kérdéssel, nem lehet homokba dugni a fejünket, napolni a kérdést, hogy majd az idõ megoldja. Apám elkapta, bevitték, meghalt. Anyám elesett, bevitték, romlott, hazahoztuk javult, visszavittük romlott, de hamarosan haza utazok és nincs itthon aki emelje.

Tudom, itt lenne a helyem, szabadságot kellene kivennem addig, amíg él...