Mind a két hívás idegen volt, és mind a kettõ apámat kereste. Az egyik azt kérdezte, hogy bevált-e az izületi krém, amit vagy 30 ezer forintért küldtek, mondtam, hogy apám 2 hónapja meghalt, tehát nem, vagy "nincs adat". Mondja, akkor szól, hogy vegék ki ezt a telefonszámot a bázisból. Kérdem, milyen bázis. Készségesen mondja az alkalmazásuk nevét, amiben a nyugdíjasok nevét és számát tárolják. Kèrdeztem, hogy van-e adatkezelési hozzájárulás, akkor letette.
A másik vitaminokat akart eladni, látom bontatlan csomagban hevernek a vitaminok szerte a lakásban. Majd porrá töröm, és belekefélem a pisiszagú szônyegbe, hátha azon keresztül apám is új erõre kap. Elzavartam õt is a kurva anyjába.
Jött Lacibácsi lánya, a kajafutár, sportos mimmi, kezembe adja a piros-fehér terítõre hajazó dobozt, s aztán úgy szalad fel a negyedikre, hogy nedves lesz a bugyim, már bocs a képzavarért, mint egy gerilla. Nem, gorilla. Nem. Gazella. Annyira hasonlóak ezek a szavak, de nem mindegy, hogy Gizike vagy gõzeke vagy idd ki a bilit vagy vidd ki a bilit. De ne tömjünk párnát, nem vagyok vicces keddemben.
Kérdi a csaj, hogy az öregeknek egy ideje nem rendelünk, történt valami? Mert õ hozta nekik is az utolsó vacsorát napi adagot. Mondom, hogy a papa meghalt, a mama meg ment utána a kórházba. Nem a papa után ment, meg még nem halt meg, hanem utána, hogy eltemettük, ment. Szegény, csodálkozott, hogy pedig milyen fiatalok voltak még. Mondja a 25-45 közötti feszes fenekû kajafutár. (Nem lehet Lacibácsi lánya, mert lacibácsi meghalt, bár van olyan, hogy kései gyerek, mint pl a hugom.)
Megkérdeztem Binget, hogy nevezik a kései gyerekáldást, volt rá valamilyen csillag. De nem az esthajnal csillag, mert az korán kel fel, de nem jutott eszembe. Bing ezt mondta:
"A későn született gyermeket Betlehemi csillagnak nevezik. A Betlehemi csillagot a Bibliában említik, mint az égi jelenséget, amely megjelent Jézus születésekor. A csillagot a napkeleti bölcsek követték, akik így találtak rá az újszülött Jézusra. Remélem, ez segített! Ha van még valami, amiben segíthetek, ne habozzon megkérdezni! 😊"
Basszus, jön a karácsony! Nem akarok karácsonyfát, se fényeket, se zenét, se Kevint a tévében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése