Üresség

Ma a doboz szofi árán francia krémest, feketeerdõ-szeletet és két gombóc fagyit vettem. Tegnap, mikor az utolsót elszívtam, azt mondtam, meglássuk meddig bírom. Bírom-e nélküle?

Azzal (a sütivel) ültem ki az erkélyre, oda, ahol a szomszédok örömére dohányozni szoktam. Kicsit furi volt, de meg lehet szokni.

A rohadt galambok odaszoktak az erkélyre, pedig a múltkor olyan szép render raktam, most tele volt madár-guanoval. Ki kell találnom valami megoldást, amivel távol tartom õket.

Ezen kívül üresség van, úgy érzem feleslegesen vagyok már megint itt ilyen sokat. Az, hogy anyámat az egy hét alatt 4-5 alkalommal meglátogatom (most az is cinkes, mert köhögök, és nem merek bemenni hozzá minden nap, amikor a húgom ott van, akkor kihagyom) egy repjegybe kerül, meg az extra költségek. A munkámat el tudom látni innen, de hiányzik pl a megszokott köhögés ellenes gyógyszerem. Meg a saját lakás, meg a saját dolgaim. Mondjuk már ott sem igen lehet lakni, a dolgok nagy része dobozban, és hétfõn este ha hazamegyek, másnap délig leszek ott, aztán jönnek a költöztetõk.

Jövõ hónapban autóval terveztem hazajönni a baltikumon keresztül, most felmerült, hogy kihagyom. Minek jönnék ide két hétre az üres lakásba?

Ráesett a szemem az öngyújtómra, amit egy barátnõ adott, I love you feliratos. Most megint annyira lehangoltam magam, hogy már bánom, hogy nem mentem be a nemzeti dohányboltba.

A francot, a fájós térdemmel vissza kellene menni oda. Meg hogy legyen nyomósabb indok, egy lándzsás útifû szirup miatt indulnék el.

Francba ezzel a köhögéssel.