2015. április 21., kedd

Menjek vagy maradjak?

Azt veszem észre, hogy megint nem blogolok. Nem fogytam ki a mondanivalóból, de valahogy nem érzem szükségét, hogy itt panaszkodjak. A blogolás mint a bõbeszédûség is valamiféle orális fixáció, talán máshogy élem ki most a szájon át történõ örömöket. Beszélek sokat ismerõsökkel, és zabálok. És mivel jár a szám eleget, nem kell járatnom itt is.

Hogy állok?  A fogyókúrám 0-án áll. Nagyon nagy pocak. Zavar, de nem tudok ellene tenni, hiába az ingyen uszodabérlet, úszok hetente 3x, és squash-ozok hetente 2x, úgy néz ki esténként annyira ég a gyomrom, hogy ennem kell, többet, mint amit lehetne.

Leálltam a kerekasztal beszélgetésekkel. A fontosság érzés miatt hívtam szinte 2 hetente vendégeket. Mióta a szcientológus ismerõsömet jól megfingatták a kérdésekkel, azóta nem igen van kedvem szervezni semmit. Volt egy téma, még tavaly õsz elején, ahova 1 fõ jött el. Aztán télen semmi. A hét végén választott Finnország, a választási eredményeket várni hívtam ismerõsöket, eljött egy finn-magyar pár, senki más. Talán mert a téma nem volt életbevágó. Csak az választhatott, aki finn állampolgár.

Voltam a követségen, a gyereknek hosszabbítottunk útlevelet. Mikor bevittem valami papírokat, egy ismerõs dolgozó meghívott kávéra beszélgetni. Kiderült, hogy kettõs állampolgár nem lehet követségi dolgozó. Lõttek a politikusi karrieremnek?

Mostanában azt szoktam hangoztatni, hogy haza megyek, és mint messzirõl jött ismeretlen ember elvállalom a királyságot. A nevem alapján lehetnék akár Habsburg király is. A fõ programom: Magyarországhoz csatolom Finnországot, vagy legalább Kauniainen várost (kb olyan, mint otthon a Rózsadomb). Ennek is lõttek?

Gondolkoztam a hazaköltözésen. A télen még elvoltam, de most nagyon hiányzik a társ. Regisztráltam finn társkeresõ oldalakon. Nagyon szemét rendszerek, ha nem fizetsz, csak bámulhatod a képeket, de nem írhatsz senkinek. Fizettem, és semmi. Vagy a nevem (a B ritka a finnben, a nevem ritka a magyarban is), nem kellettem senkinek. Haszontalannak éreztem magam. Ugyanazokkal a fotókkal és kb ugyanazzal a szöveggel regisztráltam egy magyar társkeresõn is, ott több sikerrel. Lett belõle borozás, pizzázás, séta a kormánykirakat Várkertben. De nem jó, nekem itt kellene társ, aki este hazavár.

Most egyre jobban hiányzik a családom. Igen, ha lehetne, vissza akarnám csinálni. A gyerek nõ, és nem vagyok ott vele minden nap. Heti 2x találkozunk csak.

A hazamenés gondolatát az támogatta, hogy otthon 3 gyerekem van, itt meg csak 1. A szci "tanácsadóm" mondta, hogy célokat kell keresnem. Találtam is: a gyermekeimet segíteni elindulni az életben. A fiúk 19 évesek, egyik már érettségizett, a másik most fog. A legjobb alkalom, hogy haza menjek, és ott segítsem õket leszakadni a szülõi házról, és kilépni a nagyvilágba. Erre azt mondák: apa ne gyere haza.

Persze, mikor 2008-ban újra kijöttem, megígértem nekik, hogy azért jövök, hogy felnõttként eldönthessék, hol akarnak élni, otthon, vagy visszajönnek Finnországban. Most ezt a lehetõséget törölném el, ha haza mennék.

Na meg az idõsödõ szüleim. Ha otthon lennék, apunak össze lehetne hozni azokat a rég vágyott fotós albumokat. Ha itt vagyok, nem tudok leülni vele fotókat rendezni, szöveget írni alá, és kiadatni. Anyunak is segíthetnék a telket rendben tartani. A kondimnak is jót tenne.

Arról nem is beszélve, ha itt maradok, nem leszek soha vállalkozó. A szociális hálóból kiesnek a vállalkozók. Ha nincs bevétel, ha csõdbe megy a vállalkozás, nincs munkanélküli segély. Otthon el lehetne kezdeni megvalósítani magam. De akarom azt a stresszt, amivel ez jár? Egyszer megpróbáltam, haza költöztünk, és nem jött be. Miért lenne ez most jobb?

Nem alszok jól. Esténként sokat kommunikálok, facebook chat, skype, és ezek belenyúlnak a reggelbe. Aztán 5-6 óra alvás, és a munkahelyen hulla vagyok. De jó lenne, ha a párkapcsolatot, a családot munka utántól lefekvésig, és reggel lehetne élni...

Volt egy ígéretes állásajánlat. A repülõn találkoztam valakivel, aki épp olyan tudású és gondolkodású embert keresett, mint én. Aztán nem lett belõle semmi. Akkora fizetés járt volna vele, hogy megérte volna haza menni. Akár 2 hetente ki tudtam volna járni látni a lányomat. De ha felszámolom a lakásom, hotelbe vittem volna? Nem az igazi.

Most itt vagyok megrekedve, megint azon gondolkozok, hogy hogyan tovább. Mindig vissza a kályhához. Ki kellene ülni a tengerpartra, egy sörrel a kezemben... Ha itt lenne társam, eszem ágában se lenne költözni.

2015. április 15., szerda

Hova tovább


Itt az en sokfeju szornyem. Hiaba rajzolom le, hiaba probalom korbejarni, minden oldalrol megvizsgalni, mindig vissza es visszater. Olyan, mint egy terkep, egy allapotdiagram, vagy mint egy sokfeju baranyfelho. Talan el kene nevezni. Ha nevet adok neki, akkor megszunik ismeretlen lenni, es akkor le tudom gyozni. Hivjam faradtsagnak? Gyengesenek? Lustasagnak? Kozonynek? Ah, semmi sem eleg jo. Masfel eve letettem a kovet amit cipeltem. Most ujra a vallamra vettem. Fustolgok csak magamban, hogy mindig ilyen girbegurbara rajzolom az utat magamnak. S az az ut nem vezet sehova.

2015. április 10., péntek

Minél távolabbi a jövõ, annál kiszámíthatatlanabb

Elõjött ez a kép a feledés homályából. Nem láttam elõre az utat. Nem láttam elõre, hogy mi lesz a családdal, a vegetáriánus életmóddal, és hogy valaha még alkoholt fogok inni és dohányzni. Minél messzebb van valam, annál kevésbé tudjuk, milyen lesz.


Áh, leszarom. Foglalkozzak inkább a jelennel. Azzal, hogy már megint nem dohányzom, már megint nem eszek húst (bár ez változhat), és hogy _megpróbálok_ esténként eleget aludni, hogy bírjam a heti 4x úszást és 2x squash-t. Ismerõs mondja, hogy a sporthoz pihenni kell. Hogyan, ha kerget a tavasz, s nem tudok a seggemen ülni? Utaznék...

T1

Most csak simán fáradt vagyok. Erre mondják, hogy tavaszi? Miért, mi van tavasszal? Kizöldülnek a fák (és tényleg, már rügyeznek nálunk is, otthon meg már virágoztak a hét végén), nyílnak a virágok, többet süt a nap, ergo többet megyünk ki a szabadba letüdõzni a friss levegõt, ergo jobban elfáradunk, mint amikor télen a kanapén bebugyolálva bámuljuk a dobozt. Vagy a laposképernyõt. Na meg a szerelem. Nem tudom aktivabbak-e vagyunk tavasszal, de jobban megjön a kedv a "minden madá-ár társa-at váálaszt"-ra, az is elfáraszt. Nekem meg a sok utazás szívja ki minden energiám. Ki vagy le? A víz is, amiben úszok. Úszom?


Az alanyi és tárgyas ragozásról, meg az elõljárók jelentésmódosító hatásáról beszélgettünk egy félig finn csajjal a magyar kedden. Hiába tud magyarul, ha nem érti mi a különbség a meginni, kiinni, leinni, beinni, átinni, elinni, ráinni. A problémát az okkozza, ha használni kell ezeket. Lehet, hogy így vagyunk mi is a finnel? Van egy olyan rétege a nyelvnek, amit nem látunk, mert nem is tudunk róla? Ilyen lehet a snadin slangi, meg nekem a partitív.

Nem, most nem simán fáradt, inkább hulla fáradt. Elmennék haza aludni, de még le kell rendeznem az indiaiakat.

2015. március 30., hétfő

Havazik

Mindenki a havazás miatt panaszkodik. Pedig jó az, legalább nem porzik az út, amikor munkába vágtatok.

Talán túl kegyes volt hozzánk az idõjárás eddig, hogy az utóbb 3 hétben napos, tavaszias idõnk volt, és elszoktatott bennünket a naptártól. Áprilisban még simán lehet havazás, hózápor, kemény fagyok.

És jól átverte a virágokat is, akik már kezdtek kibújni az udvarban. A hóvirág mellett megjelent a nárcisz, a tulipán levelei kibújtak, a bokraim elkezdtek rügyezni. Épp tegnap ültettem ki dáliát, liliomot és kardvirágot, remélem a hó megvédi a hagymákat a kifagyástól.

2015. március 26., csütörtök

Tervek

Most egy kicsit el vagyok veszve. Nem, minden oké, csak annyi minden van, és több idõt töltök mással, kevesebb idõ jut agyalni meg panaszkodni. Hát, ha tudni akarod mi van velem, vagy facebook, vagy telefon, vagy kérdezz meg valakit, aki tudja...

Voltam otthon. A repülõn kaptam egy állásajánlatot. Megint a szokásos: hogyan tovább? Itt szar, de megszoktam, és egy kicsit kevesebb a korrupció. Ja, és jön a nyár. A mérleg túlsó oldalán egyre gyûlik az érv, sõt, most hogy borulni látszik a bili, egyre jobban el tudom magam képzelni naponta a Dunaparton, Gellért hegyen, Széchenyi fürdõben, kávézóban, borozóban.

Tavasz van, vagyis volt 3 hétig, már 10 fok fölött is járt, aztán tegnap leesett a hó, és most a virágaim gondolkodnak a kertben, hogy hogy is tovább.

A gyerekek rágják a fülem. Az egyik a barátnõjével venné ki a lakásom a nyáron, a másik az egyetemre jönne tanulni. Addig nem adom el. Inkább kiadom.