2014. október 1., szerda

Nevem Bo(to)nd

Próbáltad már leírni a nevem úgy, hogy elfelejted áthúzni a t-t? Az általános iskolás osztálytársaim próbálták. Boldogok a lelki szegények, mondják, boldog voltam addig, míg fel nem nyitották a szemem, és meg nem láttatták a nevem áthúzatlan t-vel. Na meg a név kötelez...

Talán akkor kezdõdött udvaribolondságom. Vagy nem, lehet, hogy leszületésemkor már hoztam a génekben, vagy a karmában, vagy a herezacskóban, mert más csomag nem igen volt nálam. Bár finnül a gyomor mahalauku, azaz gyomor-táska (vö. hasitasi), hozhattam volna abban is. Szeretem a gyomrom, na, fõleg ha (koti)pizza kerül a szám ügyébe.

Míg installál a direktX úgysem tudok dolgozni, gondoltam, írok valamit, amit most láttam. De ez a közbevetés nem tartozik a mondanivalóhoz, csak úgy mondom, mint a margitos Laár amikor kibuggyan. Ugye megvolt?

Szóval itt: http://eletestudomany.hu/megbelyegzett_betegek azt írják: "Az általános vélekedés szerint az emberek azért idegenkednek a pszichés betegektől, mert kiszámíthatatlannak, agresszívnek gondolják őket, és úgy érzik, veszélyben vannak a közelükben."

Mennyire igaz ez rám! Botond vagyok, és kiszámíthatatlan, soha nem lehet tudni, mikor mire gondolok, mert a gondolataim cikáznak, mint a villám, s bár én (talán a pizzák miatt) már rég nem tudok szaladni (vagy az extra hasitasi miatt), az agyam viszont versenyfutásban mindenkit lehagy, és nem lehet tudni, mikor vetek közbe egy-egy nem ide való gondolatot, mert éppen az jutott az eszembe. És nem, nem megyek vissza újraolvasni és letisztázni (C), mert ami egyszer kijött, azt ne erõltessük vissza.

Kiszámíthatatlan vagyok, ergo argentín. Nem, nem az argentín a jó szó, az agyam már megint valahol elkalandozott, hanem agresszív. Ergo. Szép. Gidák.

"Egyes elképzelések szerint mindent, ami embertársainkban eltér a „normálistól”, hajlamosak vagyunk tudattalanul betegségnek minősíteni, s ezért idegenkednek sokan a mozgássérültektől, az öregektől vagy a kövérektől." Meg az IQ-tól. Az is messze túl van a normálison, már paranormális.

Elárulom, nem kell tõlem félni, nem eszek embert, nem fertõzök, jószándék vezérel, és azt hiszem, érdekes, ha így írok. Persze mostanság annyira elcsendesedett minden körülöttem, hogy nem igen jön az ihlet az ilyesféle bolondozásra. Most is csak az installálás, az X, ami ráadásul közvetlen X tudta felpörrrgetni az agyam. Nem, tényleg jól vagyok. Azt hiszem, a flow állapotában, mert száguld a munka is, és feldob, hogy emberszámba vesznek végre újra.

Nem, lehet, hogy ma mégis túlpörgök.

---

Ne olvassatok sokat (tõlem), mert ezt írja a linkelt cikk: 

"az általános vélekedéssel szemben – nem azért tartunk a pszichés betegektől, mert félünk, hogy megtámadhatnak minket, hanem azért, mert tudattalanul betegnek, és így a fertőzésveszély lehetséges forrásának minősítjük őket."

Még elkapnátok.

Apa leszek (újra)

Tegnap voltam a gyermekem óvodájában. Ettõl a héttõl enyémek a péntek délutánok. Meglepõdtem, mert ez ugyanaz az óvoda, ahova a nagyok is jártak 1998-2002 között, csak új helyen. Mert a régi épületet lebondtják, a helyére újat építenek. A program ugyanaz, reggel aamupiiri-vel (reggeli körbeülõs beszélgetõs) kezdenek, van sali (amolyan tornaterem), erdei kirándulás, és sok óvónõ a kevés gyerekre. A vezetõ, aki 26 évig szolgált (vele 3 éve beszéltem is, mikor a lányomnak helyet kerestünk), idén ment nyugdíjba. Kiváncsi lettem volna rá.

A kislányom egyik óvónõje - szintén régi bútordarab - emlékszik még a fiaimra. Azt mondta az ikreket sokáig emlegették utána. Naja, biztos elevenebbek voltak az átlagnál.

Kb jól vagyok. Jön a fagy (reggel kaparni kellett az autót), de nem zavar, korán bejövök dolgozni, sokáig maradok, gyûjtögetek a télire. Órákat. Talán most sikerül lefaragni a mínuszokat.

Rengeteg munka lenne a ház körül. A fagy elõtt még egyszer levághatnám a füvet, fel kellene tenni az új fügönyöket, takaríthatnék is, mellette megnézhetnék néhány filmet, kivettem a könyvtárból egy csomót, amiben Mads Mikkelsen játszik. Bírom a fazont.

Jut eszembe, megmaradt egy liter zsíros tejem (3%), kipróbáltam, tudok-e paneert csinálni. Tudok, és egész jó lett, tömör, kockázható. Este csinálhatnék egy palak paneert (vagy slag paneert). El ne felejtsek gyömbért venni.

2014. szeptember 26., péntek

Kis világ

Színjátszó fiamnak annyira tetszett a Mensa tábor h ma elment megírni a tesztet. Eddig azt hittem, hogy az IQ és az előadóművészet nem fér el egy fejben, lám mégis, mint ahogy pap és misszionárius (és pornófilm-művésznő) is van/volt a Mensában. (Valaki a magas IQ-t zavaró tényezőnek veszi.)

Hazafelé három véletlen találkozásom volt: összefutottam azokkal, akiknél a nyáron felvételiztem, s elhoztak egy darabon. Épp csak kitettek a körút sarkán, rendezgettem a soraimat, mikor arra jött egy volt kollégám, akinek szintén ikrei vannak, és két munkahelyen is együtt dolgoztunk. Aztán a kórházból hazafelé, az állomáson összefutottam egy beteghordó ismerőssel, akitől 7 éve kölcsönkaptam egy könyvet, nemrég akadt a kezembe, és nem tudtam, hogy juttassam neki vissza. Előtte épp emlegettem, mert anyukám abban a kórházban fekszik, ahol ez a fiú dolgozik. Örömében még a volt barátnőmet is felhívta, aki azóta, h Finnországban járt, rendszeresen jár a finn baráti kör programjaira...

Ez így elmesélve nem is tűnik annyira érdekesnek, de a tanulság az, hogy kicsi ez a világ. És jó érzés, hogy akárhol járok benne, mindenhol ismerősökbe botlok.

2014. szeptember 25., csütörtök

Niksz és naksz

Megint egy szívmelengetõ, így este, hidegben. Az albérlõ nem tud aludni, én meg sem próbáltam. Majd, egyszer. holnap úgyis korán akartam kelni, addig kibírom.







Ezt itt eredetileg viccnek szántam, mikor rájöttem, hogy ez tökre hasonlít a fentiekhez, a Scandinavian Music Group-hoz. Szegény pasi kicsit antihõs jelmezben van, de a zene klasz.

2014. szeptember 23., kedd

Love at Home

Imádom ezt a zenét, valamikor a korábbi életemben is hallottam, s a nyáron a mormonoknál is. A cím "When there is love at home - Ha szeretet van otthon" kicsit elgondolkodtat, de akkor is felemelõ. Hja.



2014. szeptember 22., hétfő

Szokásos

Megint megy a Nem vagy egyedül mûsor Takács Ferivel a Lakihegy rádión. Örömmel hallgatom a beszélgetéseit hitrõl, életrõl. De a mûsor címe eszembe juttatja, hogy megint egyedül vagyok.

És nem csak egyedül, de már szegényen is. Megjött a számla a hûtõ szerelésrõl, számolgatom a pénzem, mibõl fizetem ki. Hát, nagyon nem jövök ki. Októberben a spájzból és a fagyasztóból eszek.

Számláznom kéne a múltkor megcsinált munkát, de nincs bátorságom felhívni az ismerõst, hogy õ megkapta-e már a pénzt érte. Abban egyeztünk meg, ha neki fizetnek, akkor tud kifizetni.

Nemsokkal ezelõtt hívott a másik ismerõsöm, hogy megvan-e még a kiadó szobám. Lehet, hogy megint rákényszerülök, hogy befogadjam. Akkor az õsszel lesz mibõl megcsinálom az ajtót a hálószobára.

Bejelentkezett egy ismerõs, hogy megnézné Finnországot Októberben. Nem igen örülök neki, mert nem tudom körbehordani a városban. Minden délután elfoglalt vagyok. És még egy buszjegyet se tudok neki venni, hogy maga mászkáljon. Hogy mondjam meg neki, hogy ne jöjjön, ha annyira készül?

Ma megjött az esõ, lehangolt, hogy egész nap szürke és nedves volt minden. Hányni lett volna kedvem. Voltam a bíróságon, az is földhöz vágott, türelmetlenné tett. Megjött a megrendelt CD a könyvtárba, de a SMG se tudott ma feldobni, unalmas, tompa zene. A koncerten sokkal jobbak voltak, egyáltalán nem hozta most azt az érzést, amit akkor ott éreztem, valamikor a tavasszal. Amire vágytam.

Azt hiszem, lejjebb kell vinnem az elvárásaimat, hogy ne csalódjak. Azaz legyek újra negatív, és minden kis pozitív dolognak majd örülhetek. Mint ennek a zenének itt lent. Ez most egy kicsit javított a hangulatomon.


2014. szeptember 21., vasárnap

Teremtett vagy magárahagyva kialakult szépség

Kezemben egy hittel kapcsolatos könyv - újabban érdekel a téma, majd mindjárt idézek a bevezetõbõl pár érdekes kérdést, amit én is feltettem. Mikor kérdeznek, miben hiszek, azt szoktam mondani, hogy hiszem, hogy valami kellett a világegyetem elindításához, egy eredeti energia, vagy gondolat, és hiszem, hogy jobb, ha az emberek hisznek valamiben, mert az lelki nyugalmat ad, és jobb hinni a halál utáni életben, mert annélkül mindenki azt tenne itt a világban a földi életében, amit csak akar.

Hiszek abban is, hogy ha a dolgokat magukra hagyjuk, akkor visszatérnek egy stabil állapotba. Legyen az egy meglökött test, egy eldobott szemétdarab, vagy a test betegsége: ha hagyjuk, akkor idõvel lebomlik, vagy helyre áll (entrópia növekszik).

Aztán hogy hova alakul ez a hit, megjelenik-e valaki álmomban vagy egy csipkebokorban, majd elválik, mindenesetre tovább keresem a bizonyítékokat, és a racionális agyammal próbálom felfogni mindazt, amit a szívvel kellene látni.

---

Ahogy talán már mondtam, a dolgok kezdenek lassan a helyükre állni, leülepszik minden, ha nem kapargatjuk, begyógyulnak a sebek is. Vége a nyári utazásnak, most az õszi utazások sora van, aztán jön majd a téli elcsendesedés. Gyûjtöm a könyveket, hogy kandalló helyett szauna elött miket fogok majd olvasni a téli estéken vastag pamut zokniba csavart lábbal.

---

Mondtam, hogy a múlt hétvégén a Lappföldön jártam, szok szépet láttam, sok szép fotót csináltam. Nem volt szívem válogatni, ezért lett a lapozós album az elõzõ bejegyzésben. Ezen a hétvégén meg magyar ismerõsökkel mocsár-túrán voltunk, ottalvós faházas hétvége, 10 kilométer séta a láposban... Majd lesznek képek, majdnem olyan szépek, mint a lappföldiek. Csak legyen idõm, hogy regenerálódjon az energiám, hogy tudjak majd válogatni a sokszáz közül. A kettõ között is rengeteg dolog történt, anyukám mûtétje, felnõtt hittan, önsegítõ kör, svéd óra, találkozás a lányommal, új megállapodás, ügyvéd, hirtelen betûrendben a fontosabbak, és lehetne még folytatni.






Nem szentimentálok tovább, jöjjön az idézet.

"A hittel kapcsolatos kérdéseket illetõen sokan tartózkodnak a határvidéken. Bár az egyházakat és a kereszténységet igyekeznek nagy ívben elkerülni, ezek az emberek valahol két világ határmezsgyéjén téblábolnak - annak lehetõsége, hogy mégiscsak létezik valamiféle lelki valóság, nem hagyja nyugodni õket. Olykor a szépség valamilyen megnyilvánulása (vö. az õszi lappföldi táj, vagy egy lápos vidék lapos narancssárgás megvilágításban) vagy valamilyen belsõ sóvárgás sejteti velük: az életnek többnek kell lennie a mindennapok taposómalmánál. S életük jelentõsebb változásai - pályamódosítás, gyermek születése, szeretteik elvesztése - nehezen megválaszolható kérdéseket vetnek fel bennük: vajon létezik-e Isten? Van-e élet a halál után? Vajon a vallás csak mankó lenne, vagy valóban járható út? (...) Csupán a látható világ létezik, vagy valami más is rejtõzik mögötte? (...) Értelmes dolog-e a hit a Hubble teleszkóp és az internet korában?"

Szívesen beszélgetnék hitrõl. Miért van hit, ha Istent csak az ember találta ki, akkor miért... Vajon az, aki nem hisz, hisz-e valamiben? Még félek feltenni ezeket a kérdéseket, tartok tõle, hogy kinevetnek, ha felhozom a témát. Azt hiszem az is csak hit (mert nincs rá bizonyíték, ezért nem lehet tudás), ha valaki azt mondja, hogy "nincs Isten". Akkor mitõl van a szépség, a logika, a rend... és miért van az entrópia?