2015. február 26., csütörtök

Mindjárt jövök

Megérett az elhatározás 1) lefogyok 2) leszokok. 24 órája füstmentes vagyok, most ünneplem az első évfordulót. Gondolom most jön majd a neheze. Kaptam oxigénmaszkot éjjelre, elvileg a horkolásom is elmúlik tőle, és lefogyok. Ez lehet, hogy eltart még egy kis ideig. Voltam ma konferencián, holnap gyerekezek, megvagyok, jól vagyok, de alig várom, hogy lássalak benneteket.

2015. február 20., péntek

Mozi előtt a kocsiból

Szinte öröm tölt el, ha arra gondolok, hogy egy hete nem éreztem kényszerét blogolni. Minden oké, túlélem az amúgy langyos telet. Szerveztünk egy farsangot, aminek jó lett a visszhangja, aztán átruccantam a szomszéd főváros farsangjára, ismerkedni az ottani magyarokkal. A munka megyeget, tegnap pl. azon kaptam magam, hogy még este fél nyolckor is bent voltam az irodában. Valami újat csinálok, újat tanulok, és ez izgalmas, izgató, mikor növekszik a szürkeállomány.

Volt ma a lányom, moziztunk, meg nagyot játszottunk. Legutóbb farsangi bulit rendeztünk, kidíszítettük a lakást, sütöttünk (vega) virslis sütit, volt csipsz, csoki. Eszméletlen, mennyit fejlődik hetente.

Na igen, esténként kicsit kegyetlen egyedül érzem magam. Ma mozizok, megvettem a jegyet, a kocsiban pihenek rá, el ne aludjak közben. Akkor jutott eszembe ránézni a blogra. A hétvégén kirándulnék, ha nem olvadna a hó, igy lehet, hogy zsinórban nézem majd a könyvtárból kivett filmeket.

Mert ahogy korábban már fejtegettem: film közben nem a saját szerencsétlenségemen jár a szürke anyag.

Legyetek jók, vigyázzatok magatokra, tanuljatok, és élvezzétek, ha süt a nap.

Update: természetesen végigaludtam a filmet, csak a filmbeli óracsörgésekre ébredtem fel. Volt benne vagy három, ráadásul mind 4:45-kor.

2015. február 11., szerda

Valami még mindig nem OK

Gyönyörû napsütés,
egy hét múlva fizetés.

Tavaszodik, és jó kedvem van. A sebem ellenére, hogy alig mozog a jobb kezem, tegnap vigyorogva mentem magyar keddre. Meg is jegyezték. Minden okom megvan a boldogságra.

Pedig semmi okom rá, nem változott semmi. Továbbra is egyedül vagyok, továbbra is küzdök az elemekkel, az evéssel, a nem-alvással, a dohányzással, a jeges úton csúszkálással. Ma egy fokkal jobb, kevésbé húzódik a seb, talán levált a ragasztó a szõrszálaimról.

Aztán belenéztem a naptárba: ma reggel kellett volna menni a kórházba átvenni a horkolásgátlót. Mint villámcsapás, letaglózott. Nehéz idõpontot szerezni, és drága, ha nem mondom le idõben. Kapkodva hívnám a taxit, de hiába, hazament a nõvér, aki ezt intézi.

Miért van az, hogy amikor azt hiszem, hogy minden rendben van, kiderül, hogy elfelejtettem valamit?

Jobb lenne, ha mindent egy helyre írnék fel, és nem lenne 3-4 külön naptáram és tennivalós listám. Miért nem tud a telefon, a zsebnaptár, a konyhai falinaptár, és a jegyzetfüzet szinkronizálni egymás között?

Az Operában elvesztett USB memória már csak ráadás...

Ilyenkor mindig meginog a saját képességeimbe vetett hitem, vagy bizalmam.





2015. február 9., hétfő

Végre munka, kifújhatom magam

Megvolt a farsang, kellemesen elfáradtunk a szervezésben, azt hiszem jól debütált a csapatunk. Persze volt fejetlenség (ami kifelé alig látszott), volt a végén mérgelõdés, ahogy lenni kell. Ma vittem a bankba a bevételt, és csinálom az elszámolást.
Szintén ma: újra mûtik a múltkori anyajegyem, vagyis a helyét, pedig már szépen begógyult, tegnap úsztam is vele, kiváltottam az ingyenes belépõm. Este opera az önkéntes sereggel, holnap közgyûlés a templomban, szerdán kórház, kapom a moonwalkeres lélegeztetõgépet - ne is kérdézzétek, hogy vagyok.

2015. február 5., csütörtök

Az elektromos üzlet halála (Finnországban)

Röviden:

Valamikor karácsony táján gondoltam rá, hogy a kiskereskedelmi elektromos üzletek csõdbe fognak menni. (Lent írom, miért.) Ma reggel kellett volna valami, s látom, hogy az egyik tényleg bezárt.

Hosszan:

Nem is olyan rég gondolkoztam rajta, mi értelme elektronikus üzletet (számítógép, konyhai gépek) üzemeltetni. Nem éri meg, hacsak nem kirakatnak használja az ember, avagy egy netshop. Mert az üzlet fenntartása - ahol a termék kipróbálható, megsimogatható, az eladó kifaggatható - drágább, mint az internetes üzlet, senki nem fog ott vásárolni. A tévé vásárlásakor én is így csináltam: odamenetem, kipróbáltam mindet, aztán megnéztem, hol a legolcsóbb, és ott vettem meg. (Hibás vagyok? Azt hiszem nem, ínkább racionális, éltem a lehetõséggel.) Hálás voltam a Musta Pörssinek és az Expertnek és a Giganttinak, mert jó nagy választékot végig lehetett próbálni. Gondoltam is, hogy ezek szép lassan mind csõdbe fognak menni, mert a Verkkokauppa (magyarul azt jelenti, hogy "net-bolt") mindent olcsóbban ad. (Otthon is voltak ilyen üzletbezárások.)

Na igen, vannak azok az idõsebb emberek, akiknek a személyes kontaktus, a kiszolgálás, a betanítás még mindig fontos, akikben van még egy kis lojalitás, miután kifaggatták az eladót, már nem mennek át a diszkontba ugyanazt megvenni olcsóbbért, talán belõlük megélnek még ezek a hagyományos üzletek.

Történt az, hogy a nyakamba szakatt egy nagy, öregecske lézernyomtató. Ki kellene nyomtatni a farsangi programot, a belépõket, a jelmezversenyre az okleveleket és pontozólapokat, a büfébe az árlistát. De kifigyott a fekete festék. Gyorsan megnéztem az interneten, hol kapni ilyet, a legolcsóbb (meglepetésre) a Musta Pörssi oldala volt (magyarul "fekete piac", máskor elég drága volt ott minden), ahol van is raktáron, de mikor lekérdezem, hogy melyik üzletükben van polcon, csak az internet áruházat mondja. Kisérletképp rákerestem valami népszerûbb Samsung okostévére, az is csak interneten kapható. Lehet, hogy ezek csõdbe mentek, és bezártak minden üzletüket? Azért reggel odamentem, ahol legutóbb még a legnagyobb üzletük volt: megszûnt. Interneten találtam egy cikket, tényleg bezárták a boltokat, mostantól már csak internet áruházként mûködnek.

Hogy lehetne mégis megakadályozni, hogy az összes ilyen bemutatóterem vagy hagyományos bolt bezárjon? Vannak, akiknek szükségük van arra, hogy vásárlás elõtt mégnézzék, mit vesznek. De ha megnézem, és nem ott veszem meg, a bolt tényleg bedõl.

Arra jutottam, hogy 1) a kipróbálásért és tanácsért pénzt kell kérni. Aki beéri simogatás nélkül, az vegye meg az interneten. Akinek kell a többlet szolgáltatás, fizessen érte. A dolgozó bére, az üzlet fenntartása... Azt hiszem elég néptelenek lennének ezek az üzletek.

2) A gyártó csináljon bemutató termet minden nagyobb városközpontba vagy plázába. Vannak is ilyenek, van Apple és Lumia (régen Nokia) bemutató terem, az egyik nagy áruházban van külön Samsung és külön LG sarok, ahol a gyártó emberei mutatják be a terméket. De ez nem menti meg a kiskereskedõket, ráadásul nem lehet egymás mellett kipróbálni a különbözõ gyártók termékeit.

3) Az internetbolt, aki nagyon olcsón tudja adni a terméket, üzemeltesse a kiskereskedelmi üzletet. Mintabolt, vagy hasonló. Ahova az ember oda tud menni, meg tudja fogni, meg tudja nézni, ki tudja kérdezni, aztán hazamegy, és megrendeli az internetrõl - ugyanannak a cégnek az olcsó internetboltjából. Persze azt nem kell a vevõnek tudni, hogy mindkettõt ugyanaz üzemelteti.

Most szinte mindenben a legolcsóbb a Verkkokauppa, régen számítógépes internetáruház volt, aztán nyitottak egy mintaboltot, ma már árulnak mindent, olcsón, de lassan õk is bezárhatnak, mert ami náluk olcsó, az Németországból vagy Tallinból még vagy 30%-kal olcsóbban jön. Na igen, Finnországban drága a munkaerõ, magasak az adók, nincs adóelkerülés, ami magasan tartja a fix költségeket. Az online kereskedelem meg nem ismer határokat.

Most vagy nekiállunk tüntetni, hogy növekedjenek az észtországi (görög, magyar...) munkabérek és adók a finnországi szintre, vagy hogy növekedjen az olaj ára olyan magasra, hogy ne érje meg más országból ide szállíttatni, vagy ki kell találni valamit, mert ez az ország élhetetlenül drága lesz.

2015. február 1., vasárnap

2015. január 30., péntek

Büntetésbõl lépj vissza 1 mezõt

Nem is tudom, sírjak vagy nevessek. Megjött az anyajegy vizsgálat eredménye: nem volt rák, tehát megkönnyebbülés, de nem is volt teljesen normális (kb szabálytalan, dysplasia). Ezt a protokoll szerint 5 mm szegéllyel kell kivágni, az enyémet csak 2 mm marginnal csinálták, ezért meg kell ismételni, újabb 3 millimétert vágni az épbõl.

Pedig még kérdeztem is a bõrgyógyászt, hogy hagy-e megfelelõ szegélyt, amire azt mondta, hogy nyugodjak meg, a protokoll szerint csinálja.

Hozzá tartozik, hogy nem volt egy olcsó mulatság. 360 eurót fizettem, és ebben nem volt benne a varrat kiszedés. Elvileg ingyen is lehetett volna, ha várok vele, de egy anyajeggyel nem jó várni. A beutalót még az elõzõ¨cégem üzemorvosa adta decemberben, de idõpont csak januárra volt. Újévkor munkahelyet váltottam, ezért a régi céges biztosítás már nem fedezte, az új meg azért nem, mert nem ennek az orvosa írta a beutalót (a "betegség" az új biztosítás indulása elõtt már megvolt). Még jó, hogy nem infarktusom volt, mert akkor ingem gatyám ráment volna az intenzív osztályra.

Namost tegnap felhívott az operáló orvos, hogy ezt közölje. Most, amikor a seb begyógyult, fekhetek végre a hátamon, és mehetnék akár szaunázni vagy úszni is. Gondolom õt is nyomasztja a dolog, mert még rá is kérdeztem, és most rendbehozná, amit elrontott. Mondom neki, hogy megpróbálok beutalót szerezni, úgy olcsóbb, és jövök, amint lehet.

Ez az operáció, na meg az anyajegyek rendszeres vizsgálata elég intim dolog. Bíznom kell az orvosban, látnom, hogy van benne elég tapasztalata, hogy egy kezdõdõ problémát is észrevesz, és nem csak felületesen néz át. Ráadásul, ha operál, akkor rendesen, úgy, hogy lehetõleg ne maradjon nagyon ronda nyoma. Közel engedem magamhoz, hagyom, hogy a meztelen testemen matasson, akár a fenekembe is belenézzen, mert megbízom benne.

Felhívom az üzemorvost, látja a rendszerben a patológiás jelentést, mondom, hogy vissza kell mennem ahhoz, aki operált. Erre azt mondja, hogy ezt a megismételt második mûtétet már plasztikai sebésszel kell csinálni, oda kapok beutalót. Ahhoz, aki operált, nem mehetek. Ráadásul mond egy orosz nevet, hogy az az orvos jó. Kicsit kiakadtam. Kialakult az a bizonyos intim kapcsolat köztem és a 35-40 körüli dokinõ között, ráadásul adósom is maradt, s most mehetek egy idõsebb orosz férfi sebészhez.

Utálom az orvosi protokollt, mert nem engedi meg, hogy az orvos improvizáljon, és kérésre sem csinál nagyobb szegélyt, s jöhet a drágapénzes ismétlés. S utálom az orvosi protokollt, mert nem engedi, hogy ott mûtsenek, ahol már kialakult a bizalom. Úgy érzem, csak egy darab szürke fabábú vagyok a játéktáblán, akit a kezdõ mezõtõl a célig ide oda tologatnak, attól függõen, mint mutat a véletlenszám-generátor.

Nem is ez az elkeserítõ. Van még egy pár nagyobb anyajegy a hátamon. Ha mindegyiket így, két menetben vágnak csak ki, akkor éveken keresztül fogok járni a sebészetre, és ki tudja, mikor fogom tudni használni a kedvezményes uszodabérletem, amit a horkolás miatt kaptam. Ez komoly, itt ha valaki durván horkol, szinte ingyen kap éves uszodabérletet. Ehhez csak egy éjszakai alvás-monitorozást (légzés, pulzus, oxigén, horkolás) kell elviselnie.

Közben lassan ünnepelhetünk, február elején lesz 10 éve, hogy elõször operáltak. Ugyan az aggódás azóta berágta magát a fejembe, PTSD, velem él, mint egy goauld, de nem újult ki. És ezért járok templomba, de az más történet.

Látod? ma is panaszkodok. Ahelyett, hogy hálát adnék az égnek, és befognám a pofámat.