2015. augusztus 25., kedd

Áramszünet

Tegnap este áramszünet volt. Pont akkor kezdődött, amikor a legjobb részhez ért a kedvenc dán - norvég sorozatom, s mikor elhatároztam, hogy a film után megyek, és befejezem a tesztelést, amire a hétvégi programok miatt korábban nem volt időm, de a mai egésznapos céges meeting előtt be akartam fejezni. Jobb híján bámultam a csillagokat. Soha korábban nem volt ennyire sötét a környéken, a szobába folyton bevilágító utcai lámpa se zavart. Még jó, hogy a mobiltelefonomban volt szufla, igy ki tudtam menni mosakodni. És milyen szerencse - gondoltam - hogy a vízhálózat nyomással működik, áramszünet esetén is van víz, de fel kellene készülni ennél rosszabbra időkre is: venni kéne egy hatos csomag vizet, azzal egy hétig kihúznám, meg elemes rádiót. Internet volt a mobilon, mert a szolgáltató használ szünetmentes tápot, mégis hiába kerestem az áramszolgáltató oldalán a hiba okát és várható időtartamát. Aztán lefeküdtem, s míg el nem aludtam azon gondolkoztam, hogy mennyire félek így egyedül a sötétben. Főleg, mikor amúgy is para van. De ezt kérlek ne mondd el senkinek.

2015. augusztus 21., péntek

Ma esti zagyva

Elmentek a gyerekek, megint kiürült a lakás. Nagy sóhaj, jöhet a nagytakarítás. Legalábbis az ágyakat átrendezem. Elfogyott a pénzem, eladom a bõr kanapét, amit tavasszal, vagy a múlt õsszel vettem. Nem igen szeretem, alsógatyában hozzá ragad a bõröm. Kinyitva kényelmes volt rajta aludni, mikor még a lányom itt volt, és a fiamék is megérkeztek.

Kell a pénz, meghirdettem a kamerát is, amit aputól vettem. Túl nagy, nem tudom hirtelen magammal vinni, elõkapni, amikor a gyerekkel járunk kint a tengeren, és ahogy látom, a Lumiám még mindig szebb színeket csinál, mint ez a Nikon D7000.

A zongorát is meghirdettem, amit a nyár elején hirtelen felindulásból vettem. Jó lenne magányos estéken gyakorolni, de mikor haza érek, a szomszédokat már zavarná. Csendes zongorára, digitálisra nem volt pénzem, azt hittem ez jó lesz, de nem. Megy.

Holnap jön a lányom, a kicsi, a hétvégén vele leszek. Vasárnap, mielõtt haza vinném, és szaladnék a templomba, jönnek a kanapéért. Alighogy meghirdettem a licitálós oldalon, valaki leütötte az azzonnali áron.

Ma a Krétakör elõadásán voltam. A kemény mag kivonult az elõadás után, nem bírták a meztelenkedést. Ott maradtam a közönségtalálkozón, aztán sörözni a színészekkel. Megosztó elõadás. Lúzer, mint én. Ma majdnem kirúgattam magam, kellett a stresszfelejtõ. Jó volt kifelé figyelni, még akkor is, ha a meztelen színészek látványa annyira nem vonz. Sõt... És a fiam színésznek készül. Ez a színház ma? Eladják magukat, a testüket, meghökkentenek, provokálnak, mert meg kell élni valamibõl. A színésznek nincs más, mint a teste. Azt adja el. Akár meztelenül, ha azért fizetnek, Még mindig jobb, mint kajára valóért szeretkezni.

Azt mondta a színész csaj, akinek a férje romkocsmát üzemeltet, hogy menjek haza, kiüresedett a nézõtér, az õket értõ értelmiség mind elhagyta az országot. A süllyedõ kisvasutat.

Elmondtam ma egy hasonlatot. Amikor állásra jelentkezünk, meztelenek vagyunk a munkáltató elõtt. De nem is akkor, mert oda szépen felöltözünk, hogy eladjuk magunkat. Behazudunk mindent, hogy ezt is tudjuk, meg azt is. Felvesszük az álarcokat. Aztán mikor bekerülünk, kiderül, mihez is értünk, mik az igazi erõsségeink és mekkora a farkunk. Ott, amikor teljesíteni kell, hiába mondjuk, hogy de az elõzõ munkahelyemen ezt tudtam, ha ott nem megy. Na ott vagyunk igazán meztelenek.

Tegnap éjjel hajnal 5-ig gyúrtam a jelentést, mire el lehetett küldeni. A meztelen seggemet védem, mert inog a szék. Megismertek, kiismertek, már tudják, hogy éjjel rondán horkolok. Vagy ha nem, akkor ronda maszkkal takarom az arcom. Borul a házasság.

Mint mindig, túlaggódom magam, pedig semmi jele nem volt eddig, hogy nem lennék megfelelõ. Csak a magabiztosságomat legyalulta megint valami. Mint a bankkártyámat. Oktalanul aggódok, mint ahogy oktalan a meztelenkedés a színházban. Értem, hogy provokálni kell, de akár alsónadrágban is lehet, nem?

Stresszes vagyok, nem tudok elaludni. Pedig kellene, tegnap 3 órát sikerült. Elvihetnék a kamerát is. Kellene a pénz hitelkártyába fektetni.

2015. augusztus 13., csütörtök

Rulla pulla avagy putkipitko

Helsinkiben a Kamppi elõtti téren nemzetközi vásár. Kapni mindent, akár magyar kürtõskalácsot is.

Érdekes, hogy nevezik finnül a magyar dolgokat. A gulyás népszerû, de teljesen máshogy csinálják, pl nagy darab vastag húsú kaliforniai paprika darabok úszkálnak a paradicsomos lében (a hétvégén mintát vehetnének, most lesz a szokásos éves Gulyás Grand Prix az FME szervezésében), ezt itt gulassi-nak hívják. A bográcson csodálkoznak, nem is kapni hasonlót, csak valami egzotikus túraboltban 6 literest 44 euróért (kerestem a hétvégére, hogy második - vegáknak szóló - adaggal is indulhassak). A bogrács finn neve pata vagy keittopata, de ugyanígy hívják a konyhai nagy üstöket is. A lángos új dolog, aki járt Budapesten ismeri, de itt még csak szokják az ízét. Lángos néven fut. A tökösgyerek lángos (amin pulled pork és lilahagyma van) finnül tosimiehen lángos. Na és itt van ez a csûszerû cukroz tésztakészítmény, a kürtõskalács. Erre igazán nincs jó nevük. Korábban putkipitko (csô-süti) néven láttam hirdetni, most viszont láttam egy érdekes nevet, a kamppiban: Rulla Pulla néven (tekercs-zsemle), amibõl a rulla pl a kéztõrlõpapír tekercsbõl ismert (paperirulla - papírtekercs), a pulla meg mindenféle édes süti, amit kávéhoz adnak (kahvi ja pulla - kávé és sütemény).

Hát, éljen az 5 eurós rulla-pulla. Legaláb rímel. (A kép nem saját, a facebookról loptam.)

Önzõ vagyok

Már megint azon kapom magam - jé, eltelt egy év - hogy megint kint fekszem a kerti székben az udvaron, és az eget bámulom. Szabadjára engedem a gondolataim, hadd kergetõzzenek a csillagok között, a Cassiopea (Fiastyúk) a kedvencem, a Göncöl szekeréig, meg vissza. Bambulok, szememmel követem az égbolton átvonuló mûholdakat, apró csillagok, amik mozognak, nem túl gyorsan, de nem is lassan. Aztán hopp, ott egy. Zsibbadok és fázok, egyre rövidülnek a nappalok és sötét van, de még várok, hátha jön mégegy. Közben próbálom összeterelni a gondolataim. Betárazva a kívánságok, és priorizálok: melyiket kívánjam elõbb, melyik a fontosabb? Hát mi ez, ha nem önzõség? Mint a négylevelû lóherék, vadászom a szerencsét.

Valahol azt olvastam a héten, hogy a vallásosság és az asztrológia, meg a fekete macska, meg a lóhere nem fér össze. Pedig van benne közös, a lényeg az, hogy számba vegyük és megfogalmazzuk magunknak, vagy egy felettes lénynek, szellemnek, ha más nincs, akkor az univerzumnak a kivánságainkat, mit szeretnénk. Rövid és hosszútávú célok, segítség, útmutatás. Lehet, hogy az a külsõ hatalom, Isten, a hitetleneknek meg az univerzum, vagy a tudatalatti az, aki ezeket a kívánságokat megvalósítja.

Kezdek elaludni, mikor érzékelem, hogy már javában elmúlt éjfél, hideg van, és már nem tudok újat kitalálni, szinte mindenf fontosat kimondtam, és már a következõ feladatra koncentrálok: ezt a bejegyzést fogalmazom.

2015. augusztus 12., szerda

Ma kezdõdik az iskola

Kicsi lányom ma kezdi az iskolaelõkészítõt. Ez kb olyan, mint valami nulladik évfolyam, lassú iskolához szoktatás Finnországban. Ja igen, augusztus 12 van, az iskola is ma kezdõdik. Oda fog járni, ahova a nagyobbik lányom és a fiaim is jártak 14 évvel ezelõtt. És ma van a beiratkozás a svéd nyelvtanfolyamra is.


Most, mikor végre megérkezett a nyárias meleg.

2015. augusztus 10., hétfő

Uber - jelentsd fel

Finnország túlszabályozott, tudja ezt a kormány is, mikor bejelenti, hogy csökkenteni akarják a szakszervezetek hatalmát. Nem így mondja, de ez a lényeg. Megöli az innovációt, a megújulást az, hogy mindent le kell egyeztetni a szakszervezetekkel. A béreket, a munkaidõt, mindent, ezért a munkahelyek nem is szeretnek rendes munkaerõt felvenni, virágzik a "takarító konzulens biznisz", amikor csak meghatározott idõre (egy projekt idejére) kapsz munkaszerzõdést, kiközvetítenek egy kiközvetítõ céghez, aki kiközvetít a munkaadóhoz.

Na erre itt a következõ, az engedélyek. Lángosautós ismerõs meséli, hogy hónapokba telt, mire minden engedélyt megszerzett, hogy a finneket éjjelente, buli után részegen egészségtelen magyar kajával (sic! lángossal) megetesse.

A taxizás is engedélyköteles, és baromi drága. Tõlem eljutni a reptérre egy fél repjegy ára (75 euro), vissza ugyanannyi. Ha csak a benzinpénzt számolom, kb 5 euro. Kedvem lenne ismerõsöknek felajánlani, hogy benzinpénz és csekély borravaló ellenében olcsóbban, gyorsan kiviszem õket a reptérre, ha utaznak. De ez Finnországban illegális. Mint ahogy illegális a nekem adott kultúra-utalványból a gyerekemnek Disney a jégen elõadásra jegyet venni, vagy a családomat elvinni moziba. Kapják be.

Most az Uber-t szorongatják. A rendõrség felszólítja a lakosságot, ha Uber szolgáltatást nyújtó autót látnak, jelentsék be a rendõrségen. Itt az errõl szóló HS cikk (finnül).

Végre itt van valaki, aki versenyképességre kényszerítené a finneket, legalább a taxisokat, erre megpróbálják erõbõl lenyomni. Életben hagyni, lélegeztetõ gépen tartani a mamutot öngyilkosság. Bebetonozzák vele a hatékonytalant. Persze a madár etetés is tilos, mert ha hozzászokik az etetéshez, szegény madár elpusztul, ha abbahagyod. Ugyanezt a szabályt kellene alkalmazni az erõvel életben tartott rossz vállalkozásokra is. Drága a munkaerõ, drága a benzin, az alkohol. Az emberek, ha tehetik Tallinba járnak bevásárolni, a többi meg szív, mert ide nem jut be a versenyképesség. Nemzetözi boltok közül is csak a Lidl tudott megjelenni, sehol egy Tesco, Auchan, vagy Aldi.

Azt hiszem egyet értek a kormánnyal, versenyképessé kell tenni Finnországot. Igen, ha nem lenne ez a baszakodás, elmennék Uber sofõrnek, úgysem tudok aludni éjjelente, vezetni meg szeretek, pénz meg kell, mert a számlákat valamibõl fizetni kell.

2015. augusztus 3., hétfő

Status quo csapda

Beleolvastam a HBR könyvbe, válogatott cikkek a döntéshozásról. Ezt találtam:
"Decision makers display a strong bias towards alternatives that perpetuate the status quo."
 Avagy: a döntézhozók erõs elfogultságot mutatnak az olyan alternatívák irányába, melyek állandósítják a status quo-t. Vagyis tartunk a változástól.Pedig...

2008 márciusában itt írtam errõl.