2016. április 27., szerda

A szegénység megõrzi a mentális frissességet

Szerencsére nem vagyok szegény, mindenem megvan, állásom, lakásom, kocsim, rengeteg gyerekem, hitem, mégis elúsztam a pénzzel a válás óta, mindenféle gyerektartások, ön-áltató "megengedhetem" utazások, lerobbant autó, magam fizetett és megismételt mûtétek, "megérdemlem" szórakozások, felesleges vásárlások, fájó fog... és most ott vagyok, hogy számolok, hogy kijövök-e a havi konyhapénzbõl. A boltban. Van napi 9 euróm, ennyi a költõpénz, ezt talán már írtam, hogy kevés, mikor a munkahelyi menü 9,70, kedvezménnyel 9,15 euro. Közte is enni kell, meg reggelit is venni, hát még a hétvége, meg vacsorára való, meg nyammogni való is. Tehát bolt. Ha a napi 9 euróban bent akarok maradni, nem mindig sikerül, akkor erõsen meg kell nézni mit vesz az ember, meg kell jegyezni az árakat a kasszáig, tudni kell összeadni meg szorozni, hogy mennyi lesz a bevásárlói kosár, és ha ebédutalvánnyal fizetek, akkor tudni kell minél jobban megközelíteni a 6 vagy a 10 eurót, ennyi az egyszerre egy összegben fizethetõ, és pénz nem jár vissza belõle. Ha sajtot akarok venni (4,90), akkor aznapra már csak bagettre jut, semmi extra (vaj 2,90, tej 1,20, kóla 3 euro) nem fér bele. Ha húst, hát arra egy hétig gyûjtöm az aprót, de ez nem baj, voltam vega. A köretet meg beosztom. Ma spenót lesz tükörtojással, az uszkve 3 euro. Még mindig a házi pizza (maradékokból) meg a házi kenyér a legolcsóbb, de az munka, idõ, tehát a szegény ember a szabadidejét cseréli "pénzre". (Nem csak a szellemi, de a fizikai, frissességére is vigyáz.)

A fentiek ismeretében nem csoda, hogy a kisnyugdíjas pontosan számol, mindennek az árára pontosan emlékszik, olyan a memóriája, mint egy iskolás diáknak frissen a reggeli tornaóra után.

Ma reggel úszni voltam, ingyen. A tegnapi ajándék-koncertjegyet meg kajára cseréltem.

Hitem az van, majd ott a túloldalon jobb lesz. A vogonoknál. Ja igen, ahogy az ember öregszik, egyre inkább hívõvé válik. Még ez is.

2016. április 25., hétfő

Kreativitás vagy reprodukálás?

A kreativitáson és tehetségen gondolkodtam reggel, munkába jövet. Azt mondják, a gyermekszülés a nõk õsi kreatív képessége, a férfi azért kénytelen barkácsolni, faragni, kocsit javítani, hogy a kreativitásbeli hiányosságát kárpótolja és létét ezáltal igazolja.

K* azt mondja nem úgy van az, a férfi igenis kell a gyerekhez, bár a férfi szerepe 2-5 percre törpül, míg az anya 9 hónapig (+ aztán 18 évig) dolgozik a "közös" projekten. A múltkor majdnem összevesztünk azon, hogy az abortuszról (és a testérõl és a 18,75 évnyi "munkáról") ki döntsön: a kormány, a "család" (értve itt a hímivarsejtet adományozó "donor" és a nõ valamiféle "szövetségét"), vagy kizárólag a nõ maga? (Könnyü a férfinak azt mondani: szüld meg.) Ja, amikor az exemnek mondtam, hogy kellene mégegy gyerek, akkor azt mondta szüjem meg én. Annak ellenére, hogy a "statisztikák szerint" a második, sõt a harmadik sokkal könnyebben kijön.

Hol is tartottam? A kreativitásnál. A nõ természet adta képessége, mondhatni tehetsége, hogy reprodukálni tudja az életet. Vajon ez mennyire kreatív?

Szólt valami zene, és azon gondolkoztam, hogy a zene, a zenélés vajon kreatív tevékenység-e? Kell-e hozzá kreativitás, vagy valami más kell hozzá? Arra jutottam, hogy kreatív az, aki valami újat tud alkotni, pl Mozart kreatív volt, mert fekete pöttyökbõl és vonalakból, meg abból a 12 hangmagasságból (jó, plusz az oktávokból), meg a rendelkezésre álló hangszerekbõl valami újat alkotott, ezeknek új sorrendjét, új rendet, új élményt. Ez a kreativitás. Nem?

A zenész, aki elõadja a mûvet, annak kell képesség, és kell tehetség, hogy azt, ami oda le van kottázva, vissza tudja adni, reprodukálni tudja. Én is el tudom játszani, ha van képességem kibogarászni a pöttyöket, bár az ujjaim összeállnak, de ha eleget gyakorlom, akkor talán azt is meg tudom tanulni, max baromi lassan. Van képességem, de nincs tehetségem. A jó visszaadáshoz, a jó reprodukáláshoz kell ügyesség (= tehetség). (Akinek nincs keze, annak nincs képessége zongorázni, akinek nincs méhe, nincs képessége szülni.)

Tehát a kreativitás (zeneszerzés, festés) és a reprodukálás (zene eljátszása, fotózás) két külön dolog. Vajon melyik kell a szüléshez, a kreativitás, vagy a reprodukálás? Vagy mennyire kell hozzá tehetség? Mert nem a nõ találja ki, hogy hogyan kell (és milyen) gyereket csinálni, hanem a biológia, a gének, stb, ráadásul minden nõ tudja ezt, nem is egyedi ez a tudás v képesség. Képesség kell hozzá, tehetség nem (a tehetséget akkor lehetne mérni vagy összehasonlítani, ha zsinórban születnének a gyerekek, mint pl lehet egy tehénrõl azt mondani, hogy jó tejelõ - vajon ez tehetség vagy képesség kérdése, vagy a tyúkról azt mondani, hogy jó tojó, de egy nõrõl nem lehet azt mondani, hogy tehetséges a szülésben). Lehet azt mondani, hogy a nõ csak reprodukál?

Van itt egy kis bibi. Ha nincs gyerek, nincs élet. Ha van gyerek, van élet. Tehát mégiscsak valaminek a létrehozása, kreáció a szülés. Akkor mégiscsak van létjogosultsága kreativitásról beszélni. Hasonlóan a zenész is tud hozzáadott értéket teremteni, ha úgy játsza a darabot, hogy azon elolvad a hallgató. Kreál valami élményt (ha nem játszik, nincs hangzás, a csendbe teremt bele valamit, még ha disszonáns, fület bántó is az).

Ha még eggyel tovább megyek, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon isten kreatív volt-e, vagy csak reprodukált valamit? Kellett-e tehetség hozzá, vagy csak képesség? Lehet, hogy felesleges kreacionizmusról (mint az evolúció ellentéte) beszélni?

2016. április 24., vasárnap

Örömzene

Ma az egyik kedves ismerősöm (foglaltassék forró aranyba a neve) rengeteg pénzt megsórolt nekem: segített megjavítani (mondhatom úgy: megjavította) az autómon a kiegészítő felső féklámpát és a rendszámtábla világítást. Ezek nélkül megbukott volna a vizsgán. A szerelő azt mondta, ezer euro. Gondoltam, villamosmérnök vagyok én is, elvileg megkereshetném a hibát, de a vezetékek a kárpit alatt mennek, és azt nem szeretném megbontani, mert nem tudom hogy kell. De jött J* és azt mondta, nézzük meg együtt. Kb másfél óra buhera után a féklámpa megy (a vezető sin - fura megoldás) korrodált el, és a rendszámtábla lámpa vezetékén is megtaláltuk a szakadást, azt meg kell toldanom, ha elmúlik a havazás.Ez most iszonyú jól jött, a jövő havi fizetésből a szerelésre elhatárolt pénzt vissza lehet terelni a megtakarításba. Talán el tudok menni fogorvoshoz megint. Pedig már úgy voltam, hogy eladom azt a rohadt autót, amin minden ennyire sokba kerül. Felírom tanulságnak: kukába dobás elött meg kell próbálni megcsinálni. Kérdeztem mivel tartozok, és még óradíjat sem fogadta el, viszont meghívott magukhoz ebédre. Ami egy kicsit ciki, most duplán le vagyok kötelezve, és nem tudom, mivel viszonzom. Szívességet kapni nem annyira könnyű.

Közben esett egy kis jég, aztán szépen havazott, és látom a facebook, már ami a finnországi felét illeti, gyászba borult. Nem értem, miért olyan nagy baj, végül is a tavaszt beköszöntét is csak május elsején ünnepeljük.

Aztán elmentem templomba, meg másikba, meg harmadikba. Ez lesz az én kevésbé ártalmas függőségem. Nem is lenne nagy szám, ha nem az esti "megálló" nevű áhitatról lenne szó. Hát, elaléltam. Templomban meditációs zene orgonával és kantelével, meg valami olyan hangszerrel, ami úgy néz ki mint egy citera, nyakban akaszva zenélnek rajta, a húrokat vonóval húzzák, de nem a bundokat fogják le ujjal, hanem valami pöcköket nyom a zenész, mint valami zongorabillentyűk, vagy harmonika gombok, és azok fogják le a megfelelő húrt a megfelelő helyen. Érdekes volt, ilyet még nem láttam. Volt meditációs vagy relax szöveg (csukjátok be a szemeteket és képzeljétek el...) meg szappanbuborék fújás gyerekek által elkövetve, a kicsiknek játszó sarok közvetlen az oltár mellett, meg a templom minden sarkában mindenféle feladat azoknak akik tevékenyen, kézimunkázva szeretnek meditálni. Mindez itt a kb 600 éves espooi székesegyházban (tuomiokirkko). Ja, a szokásos énekeskönyv helyett modern énekek voltak, Pekka Simokokitól, meg hasonlók. Mindezt zongorán, orgonán, kantelén furulyán kísérve. A mai prédikáció az aggódásról, pontosabban a nem aggódásról szólt. Finnül olyan könnyű kifejezni valaminek az ellentétét ("aggódásmentesség" = huolemattomuus, de vö "halhatatlanság" = kuolemattomuus, "sótlanság" = suolamattomuus).

Még jó, hogy tegnap megvettem a diktafonnak a prémium változatát, így sztereóban, jó minőségben tudtam felvenni (csak saját használatra) a zenét.

Ez után a nap után az sem zavart, hogy esett a hó, és hogy a gondosan elkészített vacsorát a szobában az asztal és az ágy között a szőnyegre borítottam. Csigavér van.

2016. április 23., szombat

Jazz

Ma beszaladtam a kulturcentrumba, és megkérdeztem, kaphatok-e olcsón (ingyen) belépőt az April Jazz-re. Kaphatok. Gyorsan vettem kettőt, egyet ma estére, egyet keddre az önténtes barátommal. A keddi nagy koncert lesz, valami Take 6 zenekar, a mai meglepetés volt, mert nem is tudtam, ki zenél. Egy finn kvartett kezdett, hallgatható jazzt játszottak potom másfél órában, aztán jött a lényeg, osztrák trió. Hát azon elállt a lélegzetem. A zongorista többször könyékig bent a hangszerben dobolt, kaparászott, pengetett. A dobos félreállt fejjel ütötte, de úgy, hogy kb 2-3 kilót fogyhatott az előadás alatt, ami több volt másfél óránál. A gitáros meg... Na ez is egy jelenség volt, kis méretű klasszikus gitárral (kisebb volt mint a normál, de kicsit nagyobb, mint az ukulele, de kinézetre olyan volt) basszgitározott olyan hangon, mintha bőgő szólna. Mindezt extravagáns szerelésben: a zongoristán kipa, a basszgitároson sapka és sál, ezek rendesen fel voltak öltözve zakóba, a dobos meg melegítőben és pólóban.

Azt eddig is tudtuk, hogy a zongora ütős ritmushangszer (ütik, és ritmust ad), de hogy ennyire? Nem csak a billentyűket lehet ütni, hanem a dobozát és akár a húrokat, ha meg a húrokra tesz a "művész" valamit, akkor meg úgy szól mint a vibrafon, vagy mint a dob, elég széles volt a hangzás. Aztán kezével fogta a húrokat, aztán pengetővel pengette, mint valami kantelét, aztán kólásüveget sikált rajta. És nem zajongott, hanem normális, értelmezhető ritmusos és dallamos zenét játszott a zongora elején és a közepén. A végén szinte állva tapsoltam, mikor előadta a Purple Rain-t. Korábban is volt 2 másik Prince feldolgozás, azok is eszméletlen jól szóltak. Oda vagyok meg vissza, hogy ingyen koncerten ilyen színvonalas, és hosszú (fél nyolcor kezdődött, 11-kor lett vége) műsort még nem láttam. Pontosabban csak nekem volt ingyen, amúgy elég drága lett volna. Aranyba foglalom az önkénteskedést. Csak azt nem tudom, hogy a védencem, a támogatott hogy fogja végigülni, ha a keddi koncert is ilyen hosszú lesz.

Próbáltam a zenét feltölteni, de a hirtelen talált movie maker csak fekete képet volt hajlandó a zenére tenni, mérgemben töröltem, bár az is jobb lett volna, mint a semmi, hogy halljátok. Most linuxon próbálom újra, nem is tudom miért használom a windowst. De az open movie editorhoz előbb installálnom kellett a g++-t, és mindjárt fordítani kell... Na, nem olyan egyszerű linuxon installálni, ha valami csak forráskódban van meg. Mindezt hajnali 2 után, úgy, hogy reggel fél 8-ra squashozni megyek, utána meg egész napos tanfolyamra. Nem panasz...

Na, végre sikerült.



Sütöttem kenyeret, csoda finom lett, de... beleragadt a jénai tál aljába, kanállal kanalazom ki, ha enni akarok belőle. Tegnap meg paneer-t csináltam a megmaradt tejekből, lett 25 deka, de mivel nem préseltem le estére, szeleteléskor szétesett, így most nem palakot csináltam hozzá, hanem csak egy kis lecsót haldival és jeerával, 2013-ban elrakott saját lecsóval öntöttem fel, finom lett. Azt hiszem egy darab mozzarella volt a másik darab, amit a fagyasztóból beleraktam, az kicsit krémesítette. Mindegy, finom lett. És a fő, hogy fogyasztom a fagyasztóm tartalmát.

2016. április 22., péntek

Én nagypapa?

Eszembe jutott mi lett volna az a panasz tegnap. Hogy itt már nincs senkim, egyedül vagyok (nem teljesen igaz, itt a gyerek, akit hetente 2x látok), és sokat magányos vagyok, és nem szeretek egyedül lenni. És magyar vagyok, idegen országban, ahol nagy az összetartás a benszülöttek között, és nehéz ha nem lehetetlen barátkozni. Nincs barátom se. Olyan igazi.

Szóval innen el, de hova? Haza nem lehet, míg kutyaütő tolvaj banda uralkodik, és a demokrácia nemigen tud helyreállni a nyugdíjig, utána is csak a lezajlott polgárháború vagy világháború után lenne esély (arra tartun, mint ahol most az afrikai országok vannak - de nem akarok próvétálni). Haza nem lehet, mert ha lebetegszem, ott halok meg valamelyik korház folyosóján, vagy börtönben ellenzéki hazaárulásért, nagy a szám, biztos nem tudnám befogni. Munkát meg vállalkozást lehetne szerezni, de nem akarom barnára csokizni a nyelvem, hogy kapjak megrendelést. Éhezni meg itt is tudok, nem? Itt legalább kiszámíthatóan utálnak.

Ezért vagyok nyomorult, mert itt kilátástalan, otthon meg szintén az lenne. Akkor valami más megoldást kell keresni. Lengyelország? India? Kína? Hol van biztonság? Hol becsülik még meg a külföldit?

Bár K* tudna annyira angolul, hogy kijöhetne. Bár a gyerekeim kijönnének unokástúl, akkor lenne mivel elcseszni a rengeteg szabadidőm.

---

Basszus, a jelek. Fejembe vettem, hogy végre elolvasom a bibliát, hátha közelebb kerülök a teremtőmhöz. Hátha nekem is lesz személyes Jézusom. Olvasom tovább a könyvet, amit 1 hete kezdtem, hetedik rész, tizedik szakasz, ezt mondja az úr Jozsuénak (most épp a gyogyósoknak való könnyített változatból):

10 Az Örökkévaló ezt felelte Józsuénak: „Miért fekszel a földön? Kelj föl! 11 Vétkezett ellenem Izráel: nem tartották meg a szövetséget, amelyet parancsoltam nekik! Elvettek a nekem szentelt dolgokból, és eldugták azt a maguk holmija közé. Loptak és eltitkolták. 12 Emiatt Izráel népe átok alá került, s ezért szenvedtek vereséget, és ezért futamodtak meg ellenségeikt elől. Nem leszek többé veletek, ha ki nem irtjátok magatok közül mindazt, ami átkozott.

Remélem olvassák a könyvet ott fenn a budavárban.

2016. április 21., csütörtök

Ön-coaching

Ma volt a lányom, és hazafelé - bár csak egy fagyiért ugrottunk be - vettetett magának egy Barbie újságot. Annyiba került, mint a napi kajára valóm. Ma épp utolértem magam a konyhapénzzel (kegyetlen vagyok magamhoz, sanyargatom, napi 9 eurót adok magamnak, de a szent célért, hogy kimásszak az adósság verembő; ha ezt az élettárssammal tenném, aki most épp én vagyok, akkor ez gazdasági hatalommal való nonverbális erőszak lenne), és most megint egy napot vissza a játékmezőn, holnap nem vehetek semmit.

Azért aggódni nem kell, nem olyan kritikus a helyzet, kilóból is van felesleg, és a fagyasztóban is van még legalább 3 hétre való, bár ha ilyen éhes maradok végig, mint most, akkor csak kettőre. Jut eszembe ilyenkor a dohányzás: akkor nem kívántam ennyit. 68 napja bírom, ha jól számolom, de eléggé ott vagyok, hogy valaki kínáljon már meg, hogy egy kicsit összekuszálja a szálakat, mert így minden túl szép és túl könnyű, csak én nem. De legalább nem hízok, és az is nagy szám. Azzal bíztatom magam, hogy még egy hét, és jön a felmentő sereg, és hozza otthonról az olcsó cigit kaját. Leginkább pálinkát, bár az nem úgy hat. Mindenesetre akármennyit is zavar az agyam (most úgy néz ki a test és a benne futó alapprogram, mint valami operációs rendszer vagyok én, és az ezen futó mindenféle programok, ego, jólneeltség, akarat, agresszió, szexuális vágy meg a vendég, a kezelő, aki mindenféle alapprogramokat akar futtatni, de én meg meg akarom makacsolni magam, mégsem megyek úszni, mégis engedek az ösztönöknek, és zabálok, játszom a Candy Crush-t, bámulom a tévét, iszom a sört, és vakarom a hasam, nem megyek aludni, és mégis megveszem azt, amire igazán nem futja, mert az kell, megérdemlem), úgy néz ki túlélek. Nesze, írtam egy hosszú zárójelbe tett mellékmondatot, és elgurult a szál, hogy mit is akartam a mondat végével kezdeni.

Bámulok a monitor fölött el a végtelenbe, már amennyire a fal és a ráakasztott parafatábla megengedi, mikor megakad a szemem egy február 28-án aláírt (ezt a szinetológus ismerősöktől lestem el, dátummal írok le valamit, akkor az akkor érvényes volt, (igen, itt volt egy szó elírás, de marad) később felül lehet bírálni és át lehet írni, nem végérvényes, és nem nyomaszt) lapon, amin azt írtam:

Motivációs levél
magamnak

Ha le tudom győzni a dohányzást (pipa = sikerélmény), le fogom tudni győzni a túlsúlyomat is (ami annyira hozzám "nőtt" az évek alatt). Első célként 5% fogyás = 105 kg. Közepes távú cél (2017 elejére) 92 (BMI < 30). Hosszú távú: 82-85 (25% kevesebb). Induló súlyom 2016 feburár 28-án 111 kg.

B

Rájöttem mi ez a nyomorultság érzés. Nem csak a magány, hanem lustaság. Nem akarok tenni a célom érdekében. Félek a változástól (mennyit mondtam már, hogy nem szeretném, ha hosszú tömött sorokban állnának a csajok az ajtó előtt, hogy kénytelen lennék a többséget elzavarni)  (igen, ez beképzeltség, gyerekként, mikor ilyen gondolatokat ültettem mélyen a fejembe, beképzelt voltam, most ezekkel a gyerekkori mumusokkal birkózok, mondhatni tisztázom őket, de tiszta módszerekkel, nem használok e-mérleget, sem e-pillert), nem akarok tudni futni és aktívan sportolni, mert szégyen a futás (de q anyját annak, aki üldöz), és milyen ciki már cicanadrágban szaladgálni odakint. Szeretem nyomorultan érezni magam, mint amikor beteget csinál magából valaki, hogy foglalkozzanak vele, hogy simogassák, és hogy ne irigyeljenek az emberek az eszem miatt, meg a sikereim, meg a 4 okos és szép gyerekem miatt, hanem sajnáljanak. (igen, itt elmászott az alany, de nem vagyok kényszeres nyelvtannáci, nem javítom) Az mégiscsak jobb, lemenni kutyába, a más emberek alá, egyfajta alázat is, hogy úgy lenni felettük, hogy alattuk vagyok. Lásd a ruhám, autóm, lakásom, a rend körülöttem. Egyik sem managerre vall.

Szóval nyomorultam akarom érezni magam, és ennek az egyik legjobb módja lenne, ha visszaszoknék a cigarettára, mert akkor igazán nyomorultan tudnám magam érezni. Meg akár ki is rúgathatnám magam (senki nem pótolhatatlan...), az is elég nagy nyomor lenne hirtelen. Nem, ne is emlegesd, beteg nem akarok lenni. Sem prosztata rákot, sem infarktust, de még csak egy nyamvadt aranyeret sem akarok.

Valaki azt mondja, hogy ha megfogalmazom, hogy mit nem akarok, azzal bevonzom, mert a tudat nem tudja értelmezni a nem szót, és megoldást keres a kimondott betegségekre. Nem hiszek ebben a babonában, mert a forrás, az eredeti szerző, aki ezt mondta, azt is mondta (talán Napoleon Hill volt az? vagy Dale Carnegie?), hogy ahhoz a dologhoz, amit meg akarunk valósíttatni a tudatalattinkkal, ahhoz pozitívan kell kötődnünk is. Na ez szerencsére nincs meg, utálattal, gyűlölettel gondolok mindenféle betegségre.

Mi még? Nem akarlak szóval tartani, menj, mosogass, takaríts, fuss, ne olvass, mert megfertőzlek a negatívásgommal. Nincs jobb dolgod? Ma kell elkezdeni mindazt, amit eddig nem tettél, de kellene.

Megyek, iszok egy pálinkás kólát, benyomok valami jazz zenét, vagy zongorakoncsertót, vagy Smetanát, vagy valami ezoterikusat, hogy kiüsse az agyam és idő előtt elaludjak. Az alvás, most az lenne a fontos, kár, hogy ehhez sem tudok pozitívan kötődni. Utálok aludni, mert aki alszik, annak nincs jobb dolga...

Háát, ilyesmiken kesergek néha, amikor épp annyira nem is rossz élni.

Nem, nem megyek szakemberhez, nincs rá pénzem.

Jazz

Most az van, hogy megint nyomorultan érzem magam. A gond az, hogy nem tudom, miért érzem magam nyomorultan. Talán azért, mert panaszkodok? Amikor dohányoztam, legalább tudtam, hogy miért érzem magam nyomorultan.

Úgy vártam, hogy majd a nyáron, ha kifizetik a szabadságpénzt - mondtam, hogy Finnországban a nyári szabadságra másfélszeres fizetés jár? - majd egyenesbe jövök, és a hitelkártyám mínuszát sikerül kicsit lenyomni. Felfelé, a nulla felé. Ki is számoltam, hogy majd júniusban kapok negyed havi nettót, erre ma mgjött a fizetéspapír, már áprilisban kifizetik, és jóval kesebbet kapok, mert ezt a magasabb, extra fizetésre járó adókulccsal számolják. Amúgy okos rendszer, de jól megszívat, örül a bankom, hogy továbbra is több hitelt tolok magam előtt és több kamatot fizetek. Mert hogy a számlavezetés itt szinte ingyenes (de a magyarországi számlámra fizetek kb 8 eurót mindenféle jogcímen, asszák meg).

Szóval úgy érzem magam, mint kábel a rengetegben, gubanc van, bogozd ki! érzés. Olvasom valahol, talán Jókai Anna erdélyi regényében, hogy az ember nem akkor ír, amikor minden jól megy, hanem akkor, amikor a jó időkre akar emlékezni. Blogolok megint, mert valami nincs rendben, ha rendben volna, nem itt tölteném a kolbászt. Az időt. Lehet abba kellene hagyni egy időre.

Tegnap lekvárt főztem a fagyasztóban megmaradt mindenféle gyümölcsből, ma megkóstoltam, finom, csak kicsit híg, nem baj, a holnapi kására jó lesz. Ma főztem a klubban, finom lett, magyaros, olaszos, kurdos halal húsból. Fiatal migránsoktól arabul tanultam. Most már tudom miért mondta egy ismerősöm mindig, hogy ismizünk? Kedvenc pizzériásom is koránt olvasott a múltkor... Az alefet felismerem.

Valamit még nagyon ki akartam írni magamból.

Jazz zenét hallgattam a rádióban. Most van az April Jazz fesztivál, elmehetnék ingyen, van az önkéntességen keresztül lokálpatrióta kultúra kártyám, ami a fesztivál koncertjeire is jó. Nem igen fér be időbe, a hét végén az alefen vagyok, pénteken kolbász galéria megnyitón, holnap apa vagyok... ezért mondom a könyvtárban adjon valami jó jazz zenét, ami szétszed, és utána összerak, erre mutatja, hogy most van egy april jazz asztaluk, ahol az ott fellépő művészek és zenekarok lemezeit gyűjtötték össze, kérdem lehet a kiállításból is kölcsönözni? azt mondja igen, hát elhoztam hármat, és az első igazán megfogott, hangosan hallgattam, rendesen szétszedett és összerakott, vagy az összerakás része talán még tart, mert még mindig nem érzem magam egyben. A pszichológus csajra gondolok, akinek két évig toltam a pénzt hetente... Érdekes, a dohányzásra mondtam ugyanezt, hogy szétszed és összerak, mert megszűntette a gondolkodást, hogy aztán összekanalazhassam magam. Fura párhuzam, lehet, hogy a jazzra kéne áttérni, mégiscsak barátságosabb függőség.

Ez volt az: Eero Koivisto - Hot C (nem a 73-as, hanem a 1999-es Helium lemezről) (nem is jazz, hanem funk). A második, doggy bag is jó. Jut eszembe, a múlt héten is voltam jazz koncerten az intézetben. Akkor Süle zongorázott. Süle is jó. Magyar.



Jaj, most egy red bug music is jó lenne Baricz Gergővel. Most csak egy gagyi telefonos felvételt találtam a youtube-on...


Sülében pl azt bírom, hogy képes egy A4-es lapra nyomtatott kottából 10 percig játszani. Máskor meg 2 méter kotta van előtte, a zongoráján alig fér el.