2014. szeptember 15., hétfő

Isten segedelmével

Hallgatom a Lakihegy rádiót, ismerõs vezeti a mûsort, Isten segedelmével... mondja. A mûsorban a hirdetések az otthoni városom szolgáltatásaival vannak tele. Kicsit otthon érzem magam.

Isten segedelmével eljutottam a Lappföldre. Egy magyar pár költözött onnan ide a szomszédba, és két forduló között pénteken elvittek magukkal, vasárnap visszahoztak. 13 óra volt az út (egy irányba). Láttam (elõször) az õszi tarka tájat, finnül úgy hívják ruska, és láttam (elõször) északi fényt. Szép volt.



Megjavíttattam az autót, a kipufogót kellett cserélni (finnül tanulóknak: pakoputki). Most úgy hasít, mint új korában.

Ma reggel kint volt a szerelõ, megjavította a hûtõt. Pár hete átment fagyasztóba, a kóla, tej, sör jéggé fagyott. Az otthonról hozott patiszont és paprikát tönkre tette a fagyasztás és kiolvadás.

Holnap megyünk aláírni az új megegyezést a gyeremekem láthatásáról. Jött egy papír a bíróságról, lassan pont kerül a régóta húzódó ügyre is.

Isten segedelmével... lassan minden megjavul.

2014. szeptember 9., kedd

Sors

Azt hiszem azért nem fogadtam el a budapesti állást a nyáron, azért nem költöztem haza, azért maradtam itt, ebben a szép, tiszta, egészséges, biztonságos országban...






mert még vannak lezáratlan dolgaim, mint ez a rendõrségi ügy. Senki nem menekülhet el a sorsa, a büntetése elõl, s én még nem szenvedtem eleget. Ha most elszaladtam volna, akkor visszajött volna késõbb, nagyobb probléma formájában, mint ahogy visszajárnak a párkapcsolati problémák, a környezetemben elromló mûszaki készülékek (most hirtelen 2 izzó égett ki, a kocsim alja szakadt, és a tavaszi fagyasztó javítás után most megadta magát a hûtõm is - hiába simogatom ezeket, hiába barátkozok velük, nem tudom kontrollálni õket, nem javulnak meg). Szembe kell néznem most az egyszer magammal, a természetemmel, a jövõmmel. Majd szólok, ha nagyon nehéznek találom.

2014. szeptember 8., hétfő

Hajaj, kezdõdik?

Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megpróbáljam elkerülni a depressziót, hogy ne csússzak vissza a téli-tavaszi letargiába, amibõl csak a drága utazások árán tudtam kimászni. Erre ma jött egy levél a bíróságról, úgy néz ki, nem ejtik az ügyet, hanem indul a tárgyalás. Félek, hogy minden erõfeszítés ellenére meg fog törni a dolog... Pedig olyan jól indult az õsz... És a lányom is, a feleségem is olyan jók voltak hozzám az utóbbi idõben. Most egy kicsit el vagyok keseredve. Tudom, hogy megérdemlem, de akkor is.

2014. szeptember 7., vasárnap

2014. szeptember 4., csütörtök

Mózes követõ volt, nem vezetõ

Machiavelli írja az Uralkodóban, hogy nem érdemes Mózesen filozofálni, mert õ nem saját elgondolása, hanem isten akarata szerint cselekedett. Magyarul Mózes nem vezetõ volt, hanem manager, ha Baracskai Zoltán Követõ nélkül nincs vezetõ c. könyve alapján okoskodok. Azt hiszem, ezen elgondolkodok egy kicsit.


A fentiekhez az idézetet egy tanulmányban (1) olvastam, ott elég mélyen belemennek, hogy vajon Machiavelli mit gondolt a vallásról, Istenrõl, és az uralkodókról (angolul herceg), és vajon szatíra-e a könyve, vagy komolyan gondolta. Ezek szerint, ha mindent és mindenkit Isten irányít, akkor a világon egyáltalán nincs szükségünk (karizmatikus) vezetõre. Vagy, a fentiek értelmében gondolkodhatom úgy is, hogy a karizmatikus vezetõ az, aki képes meghallani Isten akaratát, irányító szavait. Ilyenbõl valószínûleg elég kevés lehet a világon. De ha így van, akkor õk csak médiumok, közvetítõk.

A mûvész is a látomást, az ihletet veti papírra vagy vászonra, õ is csak közvetítõ lenne a spirituális és a reál világ között? (Akkor mégsincsenek olyan kevesen ezek az isteni gondolatra fogékony közvetítõk.)

Ha így van, akkor a karizma és a kreativitás összefügg egymással.

---
1) (...) "although one should not reason about Moses, as he was a mere executor of things that had been ordered for him by God…" He does not expressly argue, for and against, the question of whether faith sets limits to reason, as a philosopher who wanted to make himself obvious might do, but leaves a contradiction that is blatant when exposed. Now why should one not reason about Moses?

Source: Mansfield, Harvey: Machiavelli's enterprise. New Criterion. Oct2013, Vol. 32 Issue 2, p4-11. 8p.

Az információ nyugtató hatása

Telefonos értékesítõ eladott nekem egy Helsingin Sanomat (kb mint a finn Népszabadság az átkosban) elõfizetést. Néha megtörténik, hogy hirtelen felindulásból veszek valamit. Nem baj, szerzek neki egy kis jó pontot. Mióta a lányom szórólapozott, tudom, hogy minden egyes hívás és minden egyes üzletkötés nekik fizetést, megélhetést jelent, ráadásul kedves is volt. Gondoltam, ha egy hónapig járatom, összegyûjtöm, aztán a magányos téli estéken elolvasom, ahogy korábban is szoktam, és lesz csomagolni és tábortüzet rakni papírom. Aztán rájöttem, hogy nekem erre sem idõm nem lesz, sem kedvem, sem pénzem, tehát ma reggel mégis megpróbáltam lemondani.

A telefon kicsöng, szerencsére nem olyan drága a percdíj, mint a balatoni hotelé, de jól megvárakoztatnak. "Minden munkatársunk foglalt, kérjük várakozzon, amint tudjuk kiszolgáljuk!" Az örökifjú folyamatok jutnak eszembe, hogy mindegy, hány perce tart a hívás, a várakozás várható idõtartama állandó. Ami ha 8 perc, ennyi közvetlen a hívás után is, és ennyi akkor is, ha már 20 perce várakozok. Bár itt nem mondják, hogy hányan várakoznak (mint a T-pont ügyfélszolgálatán), azt sem, hogy mennyi az átlagos kiszolgálási idõ (ezt ügyfelenént 3 percre tippelem), és azt sem, hogy hány ablak van, hány ügyintézõ fogad most hívásokat.

Rájövök, hogy az információ nyugtató hatású. Ha tudnám, hogy még 10-en vannak elõttem, és van 3 ablak, akkor kb 10-12 perc után kerülnék sorra, kevésbé izgulnék. De ez telefonos ügyfélszolgálat, vak vagyok, nem látom, hányan sorakozunk hány kiszolgálóra. Lehet, hogy 2 percen belül felveszik, lehet, hogy újabb 10 percet kell még várni. Kezdek ideges lenni. Kínomban le föl járkálok, leülök, belekezdek valami munkába, mikor váratlanul valaki beleszól. Azt sem tudom hirtelen, ki vagyok és mit akarok.

Aztán csak kiderül, hogy a telesales eladta nekem az újságot, de az még nem látszik a rendszerben, ma délután hívjam õket újra. Vagy ha megjött az elsõ lap (holnapra igérték), akkor utána. Az elsõ napért nem kell fizetni. Persze, pszichológia (mese: Kismalac és a farkas), ha az elsõ lábát beengedem az ajtón, nagy valószinûséggel bejön az egész farkas is.

2014. szeptember 3., szerda

Visszarendezõdés

Vége a szabadságnak, itthon vagyok, és kezdek visszarázódni a megszokott életembe. Ma például kiültem a templomkertbe olvasni, na ez egyáltalán nem nevezhetõ szokásos viselkedésnek, de szépen sütött a nap, 15 fok, volt olvasnivalóm, és a lányommal való találkozás után még nem akartam hazajönni az egyedüllétbe. Na ez utóbbi gondolat már ismerõs. Pedig mosni kell, elpakolni az otthonról hozott cuccokat, aztán egy kicsit megszaunáztatni magam, mert csúnyán (szárazan) köhögök (dokinéni, mit lehet csinálni vele?), s aztán idõben elmenni aludni.

Éjjel repültem, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy haza jövök. Otthon a 3 nagy gyerekem most kezdi az iskolát, támogathatnám õket, ha mással nem, beszélgetéssel, társasozással. Segíteni kellene a szüleimnek a telken, hamarosan lehet szüretelni. Apám tegnap ment kórházba, anyu két hét múlva fekszik be térdmûtétre. Már az is nagy segítség volt, hogy elvittem reggel õket autóval, és nem kellett egész napra parkolódíjat fizetni. Aztán át kellene alakítani a fürdõt, hogy anyu a mûtét után akadálymentesen tudjon zuhanyozni. Van bõven mit segíteni.

Hazafelé a repülõn volt net. A Norwegian jó, mert ad ingyen wifit. Tudtam facebookot frissíteni, tudtam levelezni, skype-ozni az egyetemi tanáraimmal, akik az agile tesztelésrõl kérdeztek. Vicces: én ott fenn, és nem vagyok elvágva semmitõl.

Otthon kicsit átvettem a magyar gondolkodást. Hazafele jövet azon aggódtam, hogy ott lesz-e még a kocsim, ahol hagytam, félúton a reptér felé. Egy nagyobb csomópont mellett, emeletes házas utcában, ahol ingyenes a parkolás, és ahonnan van közvetlen buszjárat a reptérre éjszaka is. Nem szerettem volna hajnal egykor rendõrért telefonálni. Nézem, sem az ablakai nincsenek betörve, sem kerekei nem hiányoznak, de még csak le sincsenek lapítva. Akkor jutott eszembe, hogy ja! ez Finnország. Ha valamit valahova leteszek, akkor az két hét után is ott lesz. Talán az új sálam is ott lesz a mókus-szigeten, ahol lefújhatta a nyakamról a szél.

Szóval itthon, nézem a négy falat, azaz nem, elõbb leszüreteltem a négylevelûket, akkorák, hogy 1-1 szirmuk 200 Forintos nagyságú, aztán megcsináltam a kõrözöttet, várom, hogy összeérjenek az ízek, addig írok nektek, és készülök, hogy hogy fogom elviselni a magányos estéket. Talán mozizok. Talán olvasok. A munka problémáit befejeztem, most jöhet a választott magány, aztán az agresszió mentes kommunikáció. Meg van itt valami új Csernus, egy új Bill Gates, új Bagdy Emõke és Szepes Mária. Talán lassan visszatér az olvasási kedvem (bár ma Machiavellivel nagyon kellett bírkózni, hogy fogjanak a hátralevõ sorok, és ez még csak egy rövid írás volt az életérõl, nem az Uralkodó). Jut eszembe, hoztam három új társast, majd társasozni hívom a barátaimat. (Most elszaladok, begyújtom a szaunát.)

Biztos kiváncsiak vagytok, mi van a Mormonokkal. Végül nem hoztam nekik tököt (amerikában mindenféle tököket esznek, amit itt nem kapni, gondoltam, kedveskedek nekik, de mégsem), és nem várt cédula az ajtómon, hogy Welcome Home, és nem is hívtak, remélem, most már elmaradnak, talán hallották, hogy LRH könyveket is hoztam... Vajon mikor lesz idõm mindezt elolvasni? Fõleg úgy, hogy jövõ héten kezdõdik újra a svéd és az orosz nyelvtanfolyam. Meg úgy, hogy valami másodállást kell találni, de sürgõsen. Meg indul a gyerekverõ klub, a szkvass, és a biblia órák.

Azt hiszem lesz itt program rendesen.