2016. május 29., vasárnap

A negatív jobb

Olvasok egy cikket a negatív gondolkodásról, vagy hozzáállásról, és YESS!!! nekem van igazam, a negatív gondolkodás, a veszélyre való felkészülés jobb stratégia, mint a pozitív.

Avagy, ez már saját gondolat, akik pozitívan gondolkodnak, hajlamosak birkaként követni valakit. A pozitívan gondolkodókban - szerintem - van egy nagy adag - felesleges vagy oktalan - bizalom. Másokban, a körülményekben.

Hetek óta a bizalom jár a fejemben. Biztonságban szeretném érezni magam, hogy elfogadjanak olyannak amilyen vagyok, akár a hibáimat vagy érzéseimet se kelljen takargatni, ezért ne gúnyoljanak, ne nevessenek ki, ne használják fel ellenem. Ehhez kellene a bizalom. Ezért jó csoporba tartozni, családba, vagy hasonszőrűek társaságába, lehet az banda, galeri, vagy gyülekezet, bármi, aminek a tagjai elfogadják szabálynak, hogy egymást nem bántják. Ott az ember biztonságban érezheti magát, onnan nem éri támadás. Ott csökkenhet a stressz szintje. Ha nincs ilyen csoport, az ember folyamatosan fél a környezettől, szerepet játszik, ami rengeteg energia, kimerül.

Mondom is nem keveset K*-nak, hogy ha szeretetben érzi magát, akkor a gyerekverő sem ver gyereket, a nárcisztikus sem virágzik (ezt nem tudom, csak gondolom), és ha a házisárkány nem fúj otthon tüzet, akkor a férj sem megy el haverokkal sörözni annyit. Tudjátok, hogy nem gondolom komolyan, de vizuális, remélem értitek. Hogy akár az erőszak is meggyógyítható szeretettel. Ezért jó a templom, mert ott mindenkinek atyai szeretetet ígérnek, ingyen. Na jó, ezért tenni is kell, tehát mégsincs ingyen.

A világ zavaros, mindenhonnan veszélyek leselkednek ránk, kell olyan pont, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. A család ilyen. Mi van azzal, akinek nincs családja? Elmegy mindenféle körökbe, meg önkéntes munkát végezni, kompenzál. Megy bizalmat szerezni, gyűjti a jópontokat, szívességet tesz, hogy jó embernek tartsák. Az otthon is ilyen lenne, bár az már nem annyira biztos, bármikor jöhet az adószedő, vagy valami természeti katasztrófa. A bankszámla sem megoldás, bár annak a nyugtató hatása egyenes arányban áll a rajta levő összeggel. Mínusz egyenleg = aggódás. Értitek már, miért járok önkéteskedni, meg templomba, meg a ki tudja, hova?

Vissza a pozitív/negatív beállítódásra. Az oroszlánról írja: inkább ezerszer gondoljuk azt, hogy ott az oroszlán a fa mögött feleslegesen, mint egyszer gondoljuk, hogy úgysincs ott, mikor ott van. Akkor késő. A természet rendezte úgy, hogy a veszélyre vagyunk éberebbek, a negatív eseményekre könnyebben reagálunk és emlékszünk. Elég egyszer megenni a mérges gombát... Tehát az, aki pozitívan gondolkodik, nem lesz képes megvédeni önmagát. Kénytelen megbízni valakiben, aki negatív. Ha a kormány negatív dolgokkal bombázza a népet (jön az ellen), akkor az emberek kénytelenek lesznek neki hinni, még akkor is, ha az ellenkép hamis, kitalált. Ez most messze vezetne.

A negatív embernek rengeteg energiáját felemészti a negatív várakozás. Életbevágóan fontos lenne, ha időnként otthon érezhetné magát, ahol nem kell mindig mindentől félnie. Oroszlántól, adóhatóságtól, munkanélküliségtől. Itt az élő példa, a félelem mikre képes. Tönkretenni családokat, egészséget, karriert, magabiztosságot - személyiséget. A bizalom, és a szeretet meg ezt tudja ellensúlyozni. Vagy legalábbis remélem. Szerintem nem véletlen mondják, hogy aki egyedül van, hamarabb hal. Mint a mosónők.

A pozitív erősítéséről ebben a cikkben olvashattok. De ne essetek túlzásba, ne higgyetek el mindent.

2016. május 27., péntek

Gyomor-nyomor

Jókedvemvan, trallala.

Beindult végre a fogyás, a ketózisos levespor megint hozza az elvárt formát. 111,5 kilóról 2,5 hét alatt eljutottam 108 alá. Már nem emlékszem, mikor voltam 110 alatt. Hirtelen olyan motivációs rúgást adott, hogy kedvem lett volna nem is enni. Azért arra ügyelek, hogy 1500 kalória fölött legyen a bevitel, szénhidrátszegényen, zsírt azt lehet, bár most a tejtermékeket is mellőzöm, hacsak el nem csábulok csipszet mártogatni tejfölbe vagy joghurtba. De a lényeg, hogy végre látszik, hogy ha csinálnék egy teljes életmód-reformot, akkor menne. Hozzá a heti 4-szeri úszás is jót tesz, de leginkább akkor fogyok, ha sokat gyalogolok, amikor kimegyek az erdőbe túrázni legalább 4-5 kilométert, vagy mint a múlt hétvégén, Tallinban mászkáltunk 4 órát, kb 12 kilométert. Másnap, az elfogyasztott 3000 kcal ellenére is másfél kiló volt a többlethiány. Huh.

Na aztán jött megint, hogy nyomorultul érzem magam. Mert hova a fogyókúra, minek fogyasztom el a pocakom, ha csak a tükröt bámulom itthon, senki nem szól hozzám. :( aztán jött a rosszhangulat, megint rágyújtottam egy szálra, ami miatt még nyomorultabbul éreztem magam. Rájöttem, nekem mindig kell valami, ami miatt szar, mert ha jó, akkor az nem jó. Mazochista vagyok. Tudod miért jó a mazochistának? Mert ha a dolgok rosszul állnak, akkor az neki jó, de ha jól állnak, az rossz, ami neki jó. Megvan?

Szóval fogyás. Megünnepeltem. A kotipizza, kedvenc pizzaláncom új, bio falafeles vega pizzával jött ki, és meg kellett kóstolni. Potom 900-1000 kcal. Ezt szerdán vacsorára. Csütörtökön annyira nyomorultan éreztem magam miatta, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy meg kellett vígasztalnom magam. Mekibe mentem, de hogy ne legyen nagyon sok a kalória, gyerek menüt ettem, ahhoz adnak Angry Birds-ös ajándékot. De mivel két ajándék volt, nekem meg az egy kicsi hambi nem sok, kettőt vettem, mindjárt 1300 kcal, ebédre. Ez után olyan éhes voltam, hogy a magyarországi irodánkból jött vendéget elvittem a Vapianoba (otthon is van, mégsem volt még ilyenben), és megkóstoltam a most újdonság lazacos spenótos lasagne-t, ami potom 500-600 kcal, mindezt a McDonaldsos ebédre rá. Ma reggel meg is volt az eredménye, fél kilóval több, mint tegnap.


Holnaptól fogyókúrás káposztalevessel büntetem magam. Megfőztem, finom, de forró.

Ma itt a gyermek, vele vega Subway-t ettünk, abban alig van 5-600 kcal. A délig elfogyasztott 1050 kcal-val együtt még mindig 2000 alatt vagyok, de már nagyon éhes...

Nem jó tésztát enni, mert utána kegyetlen éhségérzet jön, amit aztán ki kell böjtölni. A szénhidrát úgy hat rám, mint annak idején a cigaretta, alig várom, hogy lehessen újra. Gondolom ilyen lenne a párlapcsolat is, ami most 4 hetes kényszerszüneten van, a párom "úton van", így kell valami örömforrás. Mi legyen az? Megvan, van egy kis dugi csipszem, csinálok hozzá padlizsánkrémet.

2016. május 25., szerda

Puplikos

Annyira tetszik, hogy kénytelen vagyok ellopni. :)

"Aki saját blogot, Facebook-oldalt kezel, pontosan tudja, hogy nem kevés időbe telik egy posztot megszerkeszteni. Meg kell határozni egy alapkoncepciót, kiket akarunk elérni vele, milyen hatást szeretnénk kiváltani az emberekből. Majd ehhez kell megfelelő szöveget írni, amit szintén nem könnyű,"

Már kezdem felfogni, hogy van, akinek izommunka írni. Szerintem rossz helyen van, akkor minek erõlködik? Panaszkodni könnyû. Pénzt csinálni az írással... ellopni... erkölcstelen? Minek írja ki, ha fél, hogy valaki elolvassa, netán gondolkodik rajta?

---
Beszélgettem egy markketing managgerrel, azt hiszem találtam valakit, akivel lehet értelmesen, szakmáról is beszélni, és nem esik hanyatt, ha "hülyét" kérdezek. Elememben vagyok.

---
Tegnap megyünk haza L*-llel, és megállapítjuk, hogy csak mi vagyunk olyan "hülyék" (akarom érteni nem-normálisak, az normál eloszlás külsõ, jobboldali 2%-ban vagyunk mind a ketten, lepapírozva), hogy a napok hosszabbodásának sebességérõl a szinusz-görbe jut eszünkbe, és mikor kimondja, összenevetünk, hogy mindjárt elérjük a platót.

---
Az emberi élet is tele van hullámvölggyel, mint tegnap a közösségi médiában megosztott cikk írja, a szerelem is leírható matematikával, de akár egy esztétikusabb emberi test is, fontos, hogy kétszer deriválható legyen. Ahogy elnézem ezeket a veszekedõs honlapokat, csak az irígységet látom, a sötétet, és megerõsít a hitemben, hogy igen is van plató lent is.

---
Jó lenne néha kikapcsolni az egész internetet, hogy megtisztuljon. Mint ahogy ha magára hagyod a rendeltenséget, az szépen lassan eloszlik.

---
Minden technikai eredményt fel lehet használni jóra is és rosszra, legyen az kés, balta, atomenergia, vagy Facebook. És van, aki azon panaszkodik, hogy a hétnek csak 6 napján mehet boltba, és van aki azon, hogy nem szavazhat levélben. És van, aki azon, hogy ha este hazamegy, egyedül van. Kinek mi a mániája. Kinek mi a legfontosabb problémája. Nekem az a legkisebb problémám, hogy ki lopja azt, amit ide a nektek szánt publikus naplómba írok.

2016. május 23., hétfő

Kalóriaszámolás

Mûködik a fogyókúra. 2 hét alatt 3,5 kiló. Úszni is többet sikerült, megdõlt a hosszúsági rekordom, 1050 méter eddig a legtöbb, ebbõl 600 megállás nélkül. Megveregetem a vállam. (Már nem emlékszem mikor voltam legutóbb 110 kiló alatt.)

2016. május 19., csütörtök

Önkéntesség

Mivel baromi magasak az adók, és a munkaerõ költségei, virágzik az önkéntesség.

Ez komoly. Kifejtsem? Inkább egy másik példa.

Mivel lehet közmunkaprogramban is könyvtárost (segédet) felvenni, kirúgdossák a fizetett alkalmazottakat.

---


Ismerõs meséli (ez most otthoni), hogy elmegy önkéntesen mentõápolónak, vagyis éjjel ingyen beül a mentõautóba, és segít életet menteni. Reméli, hogy õt is megmenti majd egy önkéntes, ha rászorul. Mûködik a társadalom, csak nem úgy. Megoldjuk kalákába. Én meggyógyítalak ingyen, beengedlek a kiskapun, te meg kifested nekem a kórházamat. Rendben van? Valahol igen.

Az érem másik oldala:

A mentõápoló nem kap fizetésemelést, örül, hogy egyáltalán van minimálbéres állása, pótlékok helyett magyarázat: ha nem tetszik, el lehet menni, jönnek a helyedre önkéntesek.

---

Önkéntesként segítek rákbeteg embernek, aki nem tud beszélni, helyette vagyok a beszélõkéje. Leírja lapra (mindig van nála füzet és toll; hetente, ha találkozunk, csodálkozok is rajta, hogy már megint betelt a régi és újat használ - lám torokrákosokkal meg lehetne menteni a papiripart - és mi lenne, ha kiadnánk könyvbe a betelt füzeteit?) amit mondani akar, én lefordítom a helyi nyelvre és elmondom. Vajon ha ilyen feladatra nem lenne önkéntes, lenne-e helyette bármiféle hasonló szolgáltatása ennek az amúgy pozitív, erõs, életvidám embernek? Vajon lesz neki valaha még rendes munkahelye? Vagy majd õ is elmehet önkéntesen (online) fordítónak (ahol nem kell beszélni)?

Remény van, most épp könyvet ír. Nem, nem a füzeteit, hanem a gondolatait akarja kiadni.

Ahogy elnézem az e-book piacot... hiába van fotnos mondanivalója, valódi késztetése az írásra.... el fog veszni a sokaságban.

---

Tegnap Thierry, egy afrikai barátom mondja, hogy önkéntesként dolgozik a vöröskeresztnél, kemény, fizikai munkát. Kifestenek egy megüresedett irodaházat, bútort mozgat, létrázik, menekültszálló lesz belõle. Ingyen munkát végez. Azt mondta imádkozzunk érte, hogy az egy hónapos önkéntesség után felvegyék valami fizetett állásra, vagy legalább kapjon egy ajánlást, hogy megbízható, jó ember, aki nem fél a munkától, hogy aztán majd sorba állhasson új (önkéntes) munkáért, vagy segélyért.

---

Ismerõs volt pár hónapot önkénteskedni Izraelben. Meséli, hogy milyenek a táborban a körülmények. Az ottlét, az ellátás a fizettség, és a pozitív élmény, hogy sérült gyerekeken segíthet. Barátságok és örök emlékek születnek. Aztán tegnap hallom ugyanott, gyülekezetben, hogy a pásztorunk 20-25 évvel ezelõtt Izraelben dolgozott önkéntesként, sérült gyerekekkel... Hát ez nem változik, ez nem is csak átmeneti állapot, ha 25 éve is ment, és most is megy.

---

Vannak olyanok, akik hajlandóak a munkát ingyen is elvégezni (pl ingyen ételért cserébe). Vagy vannak olyan munkák, amit hajlamosak vagyunk ingyen is elvégezni (mert jutalmazó az a fajta munka (az angolnak jobb szava van rá: rewarding)).

Tehát a piac szabályzóereje mûködik, megoldjuk okosba, vagy szervezetten önkéntes üdvhadseregként mindaddig, amíg be nem tiltják a szakképzetlen, céhbe (kamarába) és minisztérium alá nem tartozó, adóhátrányt okozó ingyenes, önkéntes tevékenységeket. Aztán majd titokban fel lehet jelenteni az anyukát, aki elmegy hetente kitakarítani a gyermeke lakását, meg az apukát, aki elviszi iskolába a gyereket, mert azzal kikerülik a buszbérlet vásárlást, amitõl a közlekedési társaság bevételtõl esik el, és az ország adóktól.

Nem tudom, hogy ez jó, vagy nem jó (hogy pl lenyomják az Ubert, céhekbe tömörítik a kurvákat, stadiont építenek a libalegelõre, így kiszorítva a hobbi-focistákat), mikor virágozni hagyják a botcsinálta bankárt, az életmódvezetési tanácsadót, a jóga oktatót, az ezoterikus fénymunkást..

2016. május 17., kedd

Jóga órák keresztényeknek

A véleményem a jógáról az, ha már így beletenyereltem, hogy egy keresztény is elmehet jógázni. Minden vallási irányzat a lelki békét kínálja a követőknek, s ha az ember békében él magával, akkor remélhetőleg másokkal is, s akkor tök mindegy, hogy miben hisz. A két dolog nem is ugyanarról szól. A keresztény abban hisz, hogy van, vagy volt valaki, aki az univerzumot olyannak teremtette, amilyen. A jóga, meg a buddhizmus arra tanít, hogy mind teremtmények vagyunk, nem különbek másoknál. Katolikuséknál az veri ki a bizosítékot, hogy a jógázó ember nem lehet isten, nem azonosulhat vele. Istennel nem is. De az univerzummal igen. Azt nem tudom elképzelni, hogy egy rendszerben benne levő dolgok azonosak lehetnének annak a renszernek a teremtőjével. Azt viszont igen, hogy bárki élhet teremtő, istenhez hasonlatos életet (ott a nő, aki biológiai képességénél fogva kreatív), ott a zeneszerző, ott a szobrász, akik mind képesek valami belső vagy külső sugallat hatására valami maradandót alkotni. Hát nem isteni képesség a gyógyítás, az alkotás, a prófétálás, a nyelveken beszélés?

2016. május 16., hétfő

Könyv: Semmi értelme semminek

Tegnap az ürességet említettem. Végre vége, kiolvastam Coelho-t, mármint azt az egyet, az elsõt, ami megragadott. Az ürességrõl szól, hogy próbálja a fõhõsnõ (nem is hõs, csak a mindennapok harcosa) meglovagolni az unalmat, amit az élet közepén sokan átélnek. A megoldás: ha nincs semmi új az életben, amit fel lehet fedezni, meg lehet ismerni, akkor jön az unalom, a fásultság, tehát mindig kell valami új. Vagy, be kell töltekezni valamiféle lelki izével. A könyv inkább az ezotériára hajlik, mintsem valami exotér istenhire, de a csaj felismeri, hogy õ csak egy kis pont, porszem a világegyetemben.

Ezen elgondolkodtam én is. Mi a francot reszketek, hogy hogy alakul az életem, mikor lesz a vége, és hogyan, milyen betegséget kapok el, milyen emberekkel ismerkedek, kik használnak ki és kiket használok én ki, hogy a nem létezõ céljainkat (vagy inkább jelentékteleneket) elérjük. Vihar a biliben, jut eszemben.

De most gondoljatok bele. Milyen hosszú az idõvonal? Mennyi ideje létezik az idõ és a tér? Kb 14 milliárd éve? Mennyi idõ kell még, amíg az egész ismert világegyetem újra magábaroskad, vagy addig dagad, míg kifordul, és megint kibújik egy szingularitáson? Minimum ugyanennyi. És ehhez viszonyítva mennyit élünk mi? kb 80 évet? (Itt rá kellett döbbennem, hogy eddig csak hitegettem magam, hogy az életem felénél járok, a frászt, idén 45 leszek, tehát a statisztikák szerint már javában túl vagyok a felén, most már a csatolják be öveiket, mindjárt leszállunk szakasz jön - most kell még elmenni pisilni (dugni), most kell még kiélni magunkat, alkotni valami maradandót, mert aztán nemsokára az üléshez vagy az ágyhoz leszünk kötve, és megyünk a szeretetotthonba, vagy egyenesen a föld alá.)

[Emlékeztessetek majd, hogy adós vagyok egy konzisztenciáról szóló bejegyzéssel. A fentiek kapcsán elmélkedtem a shutdown-ról, de most nem illik ide.]

80 évet élünk, ez összehasonlítva a szinte végtelen idõvel... Rajzolnál egy hosszú egyenes vonalat egy lapra? Rajzolj rá egy egyetlen pici pontot is. Lehet az egy mikrométernyi piszok is. Na azok vagyunk mi. Az életünk hossza az idõ végtelenjéhez képest. Most vegyél elõ egy üres A4-es lapot. Rajzolj rá egy pici pöttyöt, épp csak érintsd oda a ceruza hegyét. Ne annyira, az már túl nagy! Az a mi galaxisunk. Azon belül ugyanilyen pici, láthatatan, az ott a Föld, amin ott szaladgálsz, most épp ülsz a monitor vagy a tablet elõtt és olvasol. Ez most 2 dimenziós, de képzeld el, hogy a papír lefelé és felfelé is kiterjed. El tudod képzelni, hogy mennyire picikék vagyunk a világegyetem végtelen kiterjedéséhez képest? Olyanok vagyunk, mint ha a homeopátiás szert beleöntenénk egy tengerbe, na annyira vagyunk mi kiterjedtek, meg fontosak.

Erre az ember ott, a Coelho könyv utolsó oldalain döbben rá, hogy nincs értelme aggódni, mert annyira picik vagyunk a hatalmas univerzumban. Szinte jelentéktelenek. (Persze vannak fontosabbak, akik nem csak a közvetlen környezetükre vannak hatással, hanem az egész emberiségre, pl Jézus, Einstein és Coelho, de még õk is jelentéktelenek az univerzumot nézve).

---

Befejeztem a könyvet és elkezdtem olvasni egy másikat: Janne Teller: Semminek semmi értelme a címe. Épp jókor, már a 11. oldalon megfogalmazza szinte ugyanazt, mint Coelho a végén. Semminek semmi értelme. Amikor megszületünk, elkezdünk haldoklani.

Na most nem ijesztgetni akarok, de ez az, ami az utóbbi idõben, nagy léptékben érdekel. Ez a feleslegesség érzés. Hogy minek a mókuskerék, ha. Kell lenni valami célja. És ha célja van, van valami, vagy kell lenni valaminek, vagy valakinek (saját képére teremtette), aki ezt a célt vagy feladatot adta. Ha a Földet tényleg teremtették, mondjuk azzal a céllal, amit a Galaxis ír, hogy valami nagy kérdésre megadja a választ, vagy hogy egy még nagyobb rendszerben kijavítsa a hibát (lásd az elõzõ vírusos poszt), vagy menekülõ bolygó (lásd Superman, MIB, Battlestar Galactica), akkor lenni kell egy teremtõnek, aki rajtunk kívül van. Tehát az ezotéria hamis, csak az exotér istenhit lehet igaz. (Volt egy cikk a napokban a jógáról, nem találom, de ha rákerestek "keresztény jóga rossz" feljön egy pár oldal, ami arról szól, miért nem jó az istent és az embert egynek vevõ vallás, ez itt pl errõl ír)

A fontosabb kérdés most az, hogy ha olyan picik vagyunk a nagy kvantum-levesben, akkor mi a francnak vagyunk? És az, hogy mit kezdjek ezzel a hátralevõ kb 1/3 vagy 2/5, jó esetben 1/2 életemmel? Mi értelme a létezésnek? Sõt, ha el is tudom nyomni ezt a kíváncsiságot, legalább arra kapnék választ, mi értelem az én önzõ létezésemnek?

Erre a kérdésre az új könyvtõl várok választ, amiben az iskolát abbahagyó és egy szilvafán lógó fiút próbálnak az iskolatársai meggyõzni arról, hogy igenis, van valami értelme.

Mert ha nincs semmi értelme, akkor hagyom, hogy eluralkodjon rajtam ez a fájdalom, ami kb a szakrálcsakra vagy a gyökércsakra környékérõl sugárzik ki de úgy, hogy a fogam is fáj bele, és hagyom, hogy teljesen legyõzzön, mert a "nincs" jobb, mint a fájdalom. És leszarom, hogy a pokolra vagy a menyországba kerülök, mert ma azonosulok a problémával, és a tegnapi hit-túltengés ellensúlyozásaként ma nem hiszek egyikben sem. Avagy a szentlélek még mindig nem töltötte be az ürességet bennem. Ámmen.