2015. július 14., kedd

Neem noormáális

Eddig azt mondtam, hülye az (a magyar (család)) aki júliusban megy el Finnországból nyaralni "melegebb" országba. A dolog háttere az, hogy itt július a szabadság hónap, szinte mindenki ilyenkor megy el szabadságra, például az orvosi rendelõ, ahol máskor este 8-ig van orvos, júliusban csak 4-ig, és minden más munkahelyen is csak ügyelet van krízishelyzetekre. Nem véletlen, hogy ilyenkor jön ki a fizetési felszólítás, amikor nincs senki, aki átvenné a panaszt az indokolatlanul magas összeg miatt. De nem ez a lényeg. Hanem az, amivel a bejegyzést kezdtem, az "eddig" szó. Mert a hétvégén otthon jártam, megünnepelni, hogy az ikreim, a pici fiaim beléptek a harmadik X-be, s nem mellesleg a Balatonon cukrászdában, Födváron Quimby koncerten, Velencei tavon a plázson. Ott, ahol uszkve 28 éve nulladikos táboroztam, meg aztán minden éven táboroztattam a kerületi táborban. (Az volt a szép világ! A komenizmus utolsó évei. A központi tér még megvan, ahol esõtáncot lejtettünk, az épületek is. A strand viszont teljesen átalakult. Parkolni szinte lehetetlen volt a környéken, de megérte várni.) Húú, mennyi alig-felöltözött cici... Na ilyet Finnországban nem igen látni, hogy ezerszám alig-öltözött napbarnított mosolygós emberek. Mert itt sem ezerszám nincs, sem alig öltözött lányok, és aki van, az sem napbarnított, és nem mosolygós. Az is hozzá tartozik, hogy normális esetben a július az egyetlen olyan hónap, amikor ki lehet menni pólóban az utcára, kb 25 (ritka meleg esetben 30) fok is lehet, lehet strandolni a (hideg, 20 fokos) tengerben vagy a tavakban, és éjjel sem megy le a nap. Amikor a legmelegebb van, a legjobb az idõ, elmennek innen izzadni délre? Maaargiiiit, normááális? Mondom normális nyarakon. Mert most nagyon nemnormális. Nappal 15 fok van, a víz még mindig 18 körül. Ennek is van egy pozitív hozadéka: még nem terjedt el a kékalga, ami akkor jelenik meg, ha a víz hõfoka eléri a 20-21 fokot, és onnantól fertõzésveszély miatt nem tanácsos a vízbe menni. Undorító a finn nyár, most beállok én is azok sorába, akik fikázzák. Igen, most azt mondom, hogy hülye az, aki 15 fokban is itt marad júliusban Finnországban. Igen, elmegyek a picsába innen, mindenki nyugodjon le. A (volt) családom meg a horvát tengerparton nyaral, én meg itt vagyok a hidegben, náthásan, egyedül, éhesen. Hol az igazság???

2015. július 7., kedd

Tűzmadár

Ma egész nap a főnix, a tűzmadár járt a fejemben. A finnországi konferenciahelyen volt egy kép az étkezőben, a saját húsából fiait tápláló madárról. A legendája jutott eszembe, és az, hogy nekem is ez a sorsom: ellátni, etetni, felnevelni a gyerekeim. Altruizmus, ez a szó is sokat keringett a fejemben.

Reggel egy olyan bejegyzésen járt a fejem, hogy az élet egy csomó lehetőség, és megadatott nekünk a választási lehetőség, hogy mely lehetőségekről mondunk le. Így jött a képbe az altruizmus. Vannak, akik nem tudnak áldozatot hozni másokért. És van, aki képes mindenről lemondani. Belém ivódott, hogy nem szabad az életet élvezni, hogy le kell mondani a jó dolokról, mert a sok jónak meglesz a böjtje.

A madárról nekem a megújulás jutott eszembe: innen szép felállni és újra kezdeni. Mikor mélyen vagyok, a romjaiból kell tudni megújulni. Most hulla fáradt vagyok, csak ennyire futja, ha gondoljátok, gondoljátok tovább.




A főnix titka

"A Főnix a paradicsomba jutott, üdvözült lélek jele, míg síremlékeken a romolhatatlanságot és halhatatlanságot jelképezi. A teológiában a Remény allegóriájaként szerepel. (...) A szerzetes mozgalmakban ugyanakkor az önmegtartóztatást és a szüzességet jelképezte."

Gyerekvédelem, gyámügy, félelem


Itt egy cikk a gyerekvédelem hatalmáról. Ha akarják, elveszik a gyereked akármilyen kis indokkal is. Asszák meg. Lesújtó. A félelem a gyerekvédelemtõl sokkal nagyobb baj, mint a falopás vagy a munkanélküliség. Meséljek?

?!

Megint rájöttem valamire. Ha a tengeri halat édes vízbe teszed, megdöglik. Ha a családos embert, aki családi körben érzi helyén magát, elszakítod a családjától, megdöglik.

Két éve egyedül vagyok, és haldoklom. Nem érzem jól magam, és pusztítom magam. El akarok menni ebbõl a világból, ha ez a világ ilyen kegyetlen. Nem találok magamnak új családot. Olyan társat, aki itt lenne mellettem hétköznap is. Akit lehetne szeretni, ölelni, aki elfogad, aki igazán társ lenne. A cset meg a skype nem jó, az nem kárpótol, az untat, azon nem lehet családi életet élni. S nézd, a gyerekeimmel sem skype-ozok. Aki itt volt, és egy ideig megmaradt mellettem, a feleségem elüldöztem, vagy, hát nem is tudom, valamiért csak elhagyott, és ami próbálkozás azután volt, abból sem lett rendes párkapcsolat, rövid idõ alatt vége lett mindnek. Mert a távkapcsolat nem elégít ki. Finnországban nem találtam társat, ami volt, az mind a magyar társkeresõn talált táv-kapcsolat, ami a hétköznapi magányt nem oldja meg.

Most vagy haza költözök, vagy itt megöngyilkolom magam a panaszkodással. Nem bírok itthon maradni, kettesben a magányommal, mert nyomaszt, hogy nincs itt senki. Folyton megyek valahová, késõ estig programokat keresek, most azzal a jelszóval, hogy így nyaralok. Nincs aki miatt idõben haza jönnék, rendet raknék, nincs aki miatt megerõszakolnám magam, hogy legalább az 1 hetes edényeket elmossam. A sok menés meg drága, és panaszkodok, hogy nem futja mindenre. Két végén égetem, kergetem az élményeket, alig alszok, elhasználom magam. Mi ez, ha nem öngyilkosság? A vesztébe rohan.

És ha haza mennék, mi lenne otthon? Ott is folyton elégedetlen lennék, a kormány, a meleg, a stressz, a korrupció, a mentalitás.... ezzel azt is elmarnám magam mellõl, aki mellettem van. Megint egyedül maradnék, és megint panaszkodnék. Megint jönne az önpusztítás, önemésztés.

Ha nem találok valakit, aki hétköznap is mellettem marad, aki segít normális keretek közt tartani az életem, kipurcanok. És ha asszimptotikusan már halott vagyok, már nem érdekes a vége, mi értelme lenne kivárni a végét? Akkor gyorsítsuk fel a folyamatot. Anyajegyek? Inkfarktus? Vesebaj? 2-3 hete fáj a jobb oldalam... Elegem van belõle.

Hol a dugi cigim?

Inkább legyen rövig de boldog, mint hosszú panaszkodós.

2015. július 6., hétfő

Amikor nem áll összea a kép

Volt már úgy, hogy beültél egy templomba egy esti orgonakoncertre, s már az első taktusoknál érezted, hogy valami nincs rendben? A dallam még oké, de a ritmussal és az összhanggal baj van?

Most a Kallio templomban ülök, és a botfülemmel is hallom, hogy ennek az embernek nem állt össze a kép. Biztos gyakorolt eleget, hisz megkapta a jogosítványt, hogy vezesse ezt a bivalyerős hidraulikus gépet, de időnként melléüt, a bal keze lemarad vagy siet, és ezért kénytelen fél hangokat kihagyni vagy összesűríteni, hogy utolérje magát. Darabos a darab, harmóniátlan, szar.

10000 óra gyakorlas, szorgalom és tehetség kell, hogy valaki mester legyen. Vasárnap a templomban játszani talán kevesebb is elég. Azt hiszem itt nem a gyakorlás és nem a szorgalom hiányzott. Talan túl lámpalázas. Talán túl sok az orgonista, és kevés lehetősége volt ekkora termben, ekkora hangerőn zenélni.


Vajon, ha odaadtam volna a kottát a zongoratanáromnak, aki eddig minden számára ismeretlen darabot pusztán egyszer, szemmel átfutva is kifogástalanul eljátszott, tudna igy hibázni? Neki összeállnának a hangok?

Tudom, akkor fikázzam, ha jobban tudom. Akkor is, egy programfüzetben meghirdetett koncerttől többet vártam, még akkor is, ha ingyenes is. A tegnapi kantele-ének koncert az espooi dómtemplomban hibátlan volt.


Elnézem a finneket. Műértően hallgatják a modern előadásmódot. Ez nem Madách és nem Anlföldi, s Bach nem jazz, itt nincs helye az improvizációnak.

Van egy finn szólás: Ha beleültél a hangyabolyba, maradj is ott. Hát, bolond aki belelép a pocsolyába, de még bolondabb az, aki benne is marad. Én megyek. Csak azt sajnálom, hogy nem uszodába mentem, ahogy reggel terveztem.

Kárpótlásul megmutatom milyen a nyár nálunk. Tegnap ilyen. Ma fagyott.

2015. július 4., szombat

Többségben a ritkaság

Az alábbi gráfelméletes/hálózatos cikk megmagyarázza, miért tûnik úgy külföldrõl, hogy nagy gáz van otthon, és mikor otthon járok, miért nem érzem ezt annyira.

http://www.technologyreview.com/view/538866/the-social-network-illusion-that-tricks-your-mind/

A helyzet az, hogy becsapás áldozatai vagyunk, a cikk magyarázza meg miért. Azért, mert az az információ, ami gyakrabban ér el minket, többségi információnak tûnik, pedig nem az.

Mert innen kívülrõl az látszik, hogy a Fidesz így lenyúlja az államkasszát, meg úgy épít piramisokat, meg adja oda a rokonoknak a szolgálati lakást, meg agymosást végez nemzeti konzultációs jelszóval. Innen a kis ellenállók plakátháborúja, pereskedése hatalmasnak látszik, és nem érteni, miért nem történt még meg a kormányváltás.

Azért, mert az az információ jut el hozzám gyakrabban, vastagabb szávszélességgel, és válik fontossá, amit a média vagy a közösségi háló gyakrabban sugároz. Kevés a kapcsolatom Magyarországgal, csak a face, meg az a kevés internetes újság marad, nekem a többségi információ a kormány-fikázás. Otthon viszont az emberek egy csomó más dologra is odafigyelnek: nem jár a metró, már megint beállt az Árpád fejedelem útja, a Gizinek új kiskutyája született... s így nekik ez a "fontos" többségi információ épp csak eléri a tudatát, de nem válik meghatározóvá. S ezért csodálkozom, hogy lehettek annyira birkák, hogy még mindig rájuk szavaztok.

Tessenek egy kicsit külföldre menni, mindjárt megváltozik a világnézet! Vagy megválogatni, hogy kit követünk a szociálista hálón.

2015. július 3., péntek

Minden nap nyaralok egy kicsit

Nyaralok. Mivel nincs szabadságom, csak munkaidõ után, de élvezem, ahogy a nap végigsiítja a bõröm, belevakul a szemembe, és pirosra égeti kopaszodó fejem. Eszembe jut, hogy becsaphatnám a világot, õszre, fehérre festhetném a maradék hajam körben, ami még mindig nem akar kicsit sem õszülni, s akkor úgy néznék ki, mint azok a 60-65 éves örökifjú férfiak, akik fiatalosan ropják a táncot a nyáresti szabadtéri színpadon.

Eija Kantola már a trükkös neve miatt is a kedvencem lehetne, de ráadásul szép is ez a 48 éves sugárzó énekes. Õ szolgáltatja a talpalávaló hangot. Mikor kijöttem Finnországba bele voltam zúgva, mint a többi tangó-királynõbe. A másik titkos kedvenc Heidi Kyrö volt, õ valahol elkopott, de jön az utánpótlás, elõbb az Ultra Bra lányok, aztán Erin. Más korosztály, a stílus is változik.



Hangosítani akarok. Koncerteken akarok dolgozni. Ezért mentem a Müegyetemre szakközép után, hogy hangtechnikus lehessek, meg rádiós szerkesztõ, meg DJ. Ez utóbbi már nem tetszik annyira.

Szóval nyaralok, az utóbbi 3 napban 5 élõ koncertet láttam. Nyár van, tele a város programmal. Az Esplanadi park végében a színpad, az orgonaestek, a vidámparki színpad, az M-bár terasza, a Carousel kerthelyisége, a Storyville jazz klub elõtt a park... Nehéz követni, hogy hol mi, de eddig nem csalódtam. Amit láttam, jó volt.

Csak állok ott, járna a lábam, kezembe fagylalt vagy sör, a cigit szerencsére számûztem, egyelõre tartom is a diétát. Sok a program, és mégis üres, mert nincs velem senki. Eija Kantolára jobb, ha nem hívok senkit, a templomi koncertekre se. Nem is tudom lenne-e még egy ilyen mindenevõ zenebolond, aki velem tartana.

Ma ingyenes a Kiasma, a modern mûvészetek múzeuma, benne valami nagy név, de mindegy is ki, megnézem. Utána, mert annyira süt a nap, hogy csak 6 után merek kimenni a partra, a "családdal" (ex, gyerek, a lett ismerõs és a lánya) találkozok. Talán még úszok is a bodomi tóban. A gyerekeimmel lassan 18 éve oda járunk (children of Bodom).

---
Nem tudom mi ez a szentimentalizmus. Már megint nem érzem jól magam a bõrömben, talán az elvonási tünetek? A közösségi oldalon lecseréltem a nevem, vissza változtatnám, de 60 napig nem engedi. Menekülök az otthonlevés, a magány elõl. Most is inkább kimennék a tengerpartra lábat lógatni, és könyvet olvasni, de még van 30 teszt eset, amit értékelni kell, még 2 riport, amit meg kell írni, s aztán végre hosszú hétvége a lányommal. Jaj, le fogok égni...