2016. szeptember 22., csütörtök

Hex

Általában nem szoktam attól félni, hogy a repülõ leesik.
Mindig csak akkor jön rám, amikor én repülök.
Máskor hidegen hagy.

---
Kaptam egy megkeresést Kanadából.
Oda kellene repülni.
Nem csak vakációzni, élni.

Gondolom az agyamat akarják kiszipolyozni.
Hagyom magam?
Szeretem, ha hasznos vagyok.

---
Elfáradtam.
Kollegával a tiroxin áldásos hatásairól beszélgettünk.
Fel kellene íratni, de én még ehhez is béna vagyok.

---
Most próbáld ugyanezt hexameterben.
Utána haikuban.
Aztán három sör után.

Elértem

3 hónap alatt 7 kiló - pipa, megvan. Mérlegelés hétfõn, addig meg kellene tartani, mert utazok, és ilyenkor rendszerint felborul a terv. Mint múlt szombaton is, születésnapi buli volt, és csábító téliszalámis kenyér, meg chips, meg sütemény.


A kis füzetkém meg lassan betelik.


Valaki azt mondta, hogy aki nem tud lefogyni, az nem akar. Akkor azt mondtam rá hülye, hogy mondhat ilyet. Van aki próbál, de tényleg nem tud, mert a pajzsmirigye vagy az emésztése vagy a gyógyszere. Most azt mondom, igaza van. Aki le akar, le tud fogyni. Persze sokkal kényelmesebb este megenni a csokit vagy a csipszet, a kávét beleborítani a cukros csészébe, mint tenni érte.

2016. szeptember 20., kedd

Nõ az export

Olvasom valahol, és lehet valahol igaz is:

"Ma növekszik a GDP, előző félévben top 5-ben voltunk az EU-ban. A külkereskedelmi egyenleg évről évre rekordot dönt, az export bőven az import felett növekszik."

Miben vagyunk jók? Miben nõ az export? Lehet, hogy a német autógyár által magyar földön megtermelt autó exportnak számít. De az is lehet, hogy azt exportáljuk, és azt a tõkét forgatjuk külföldön (és eennek a tõkének a nyeresége valamilyen formában Magyarországra visszatér), amire olyan büszkék vagyunk, a magyar szükre állományt.

Mert kimegy az elégedetlen polgár külföldre, ott befogja és beforgatja a tudását, abból pénzt fial, abból otthon vesz lakást (megy is fel rendesen az ára, mióta láttuk, hogy mennyivel olcsóbb a a londoni, müncheni, tamperei árakhoz képest), meg import (MO-ról nézve export) túrórudit, téliszalámit és irsai olivért.

Vagy csak egyszerûen embereket exportálunk: ha megszámoljuk a határon a forgalmat: több megy el, mint amennyit befogadunk. Pozitív (?) a mérleg.

2016. szeptember 17., szombat

Teafőzéstől a többistenhitig

Reggel nézegettem, hogy már 9,3 kilót fogytam, s még mindig mekkora pocakom van. Jó lenne egymásmellé tenni az ilyen volt ilyen lett képeket, csak az elején elfelejtettem lefotózni magam. Konstatálom, hogy már le tudok hajolni, alap torna gyakorlatokat meg tudok csinálni. Pl be tudom kötni a cipőm.

Reggel hajoltam a mosogatógép mellett is, kipakoltam, bepakoltam, ni, megy ez mikor megroppan a derekam. Jaj jaj, most mi lesz? Fél órára lefeküdtem, fekve nem fáj, állva nem fáj, csak ha leülök. Akkor menni kell, mert itthon csak a tévé meg a gép előtt ülök.

A fájdalomról jut eszembe: amíg nem tudtam lehajolni, nem tudott megroppanni a derekam. A kövér embert a kövérség védi a lumbágótól. De én fogyok, hála az úszásnak és a túrázásnak. Rajta, ma is menni kell.

Elmehetnék úszni, de meg vagyok fázva, inkább járok egyet. Ma a kolbászgalériában pop-up étterem van, gondoltam bemegyek, megnézem milyen a kacsahúsos fűszeres grillkolbász.

A múlt héten elkísértem a kolbászos Ferit a Reko túrára, láttam milyen a helyi termelők piaca. Ott vettem lépesmézet. Azt hittem finomabb, de a viasz miatt nem igen tudom enni, fogamba ragad, köpködök tőle. A mézet ki szokták pörgetni. De hogyan? Centrifugám nincs...Majdnem kidobtam, mikor eszembe jutott, hogy a megfázásra jó a méz, s talán ha beleteszem a teába, kiolvad a belseje. Egy próbát megér.

Láss csodát, a próbaként teába tett kiskanálnyi lépesméz ketté válik, a méz elkeveredik, a propolisz feljön a tea tetejére. Teszek bele még, majd lekanalazom vagy leszűröm a tetejéről a méhviaszt.

Keverem a teát, nézem, ahogy a propolisz összegyűlik középen, és galaxis módjára összetömörödik. Ez lenne a "kipörgetés"? Előbb csak kevereg a piszok a tea teljes felületén, aztán elkezd középen sűrűsödni, csápok, vagy karok alakulnak ki, mint egy rendes galaxis képén, aztán ahogy lassul a forgás, a csápok is behajlanak, és a végén a tea közepén egy gumóban áll a méhviasz.

Innen eszembe jut, hogy talán nem is tágul a világegyetem, hanem csak lassul a forgás. Azért alakulnak ki a galaxisok, mert az űrbeli anyag a forgás következtében összesűrüsödik, előbb csáposan, aztán ahogy lassul a forgás, egyre szorosabban, mint a propolisz a tea tetején.

Mint fent, úgy lent, mondja a hermeszi közmondás, s a lenti, világbeli jelenség megmagyarázza az égit.

Ebben a lenti világban én voltam a keverő tényező. Vajon az űrbeli anyagot milyen láthatatlan kéz kavarta meg, s ha megkavarta, miért hagyta magára? Megvárja, míg kihül, és megissza? De én előbb kidobom a tea tetején összegyűlt propoliszt, s csak a teát iszom meg. Lehet, hogy az az óriás is, miután kipörgette a világot, ki fogja dobni a galaxisokba tömörödött űrszemetet? S nem is mi vagyunk a lényeg, hanem az, ami a bolgók és a galaxisok között van. Az éter lenne az?


Nálam egy teáskancsóban egy galaxis alakul ki. Lehet, hogy az űrben is vannak kancsók, amiket még nem látunk? S minden galaxisnak megvan a maga kancsója, amiben forog? Lehet, hogy nem is egy istenről, hanem sok, együtt teázó istenről van szó?

Megyek, és utána járok... :)

2016. szeptember 14., szerda

Szines post-it

Kimostam az egyik kedvenc ingem, s nézem, miért sárga a mellén a zsebe. Hát volt benne egy post-it. Az elolvadva beszinezte. Szerencsére nem az anyagát, csak átlátszik, körömmel kapargatva, aztán kiporszívózva a zsebet kijön. Legközelebb oda kell figyelni rá, hogy milyen színû inghez milyen színû post-itet használok. Ma pirosas ing van rajtam, ma rózsaszín lapra írom a kinézett buszcsatlakozás adatait.

Asszem ez teljesen normális. Nem?

2016. szeptember 13., kedd

Nem elviselhetetlen

Szokatlanul meleg a nyár, itt nálunk a hideg északon is 20 fok körüli meleg vénasszonyok nyarával várjuk a telet. Felmerült a kérdés, hogy ha ilyen meleg az õsz, vajon a tél is melegebb lesz a szokásosnál, vagy épp fordítva, hideg, hogy az átlag átlagos maradjon?

Kint jó idõ, de mi itt bent a légkondiban, s mire haza lehet menni már lassan sötétedik. Hazafelé menet persze nem hagynám ki az úszást, még a héten nyitva a kinti medence, széles, hosszú, soksávos, és alig alig merészkedik már bele ember, mert az öltözõtõl a medencéig már hideg, de nem annyira, mint januárban a dagályon. Ha bezár, nem tudom mi lesz, véget ér a világ.

Tegnap kis medencében úsztam, inkáb forgolódtam, mint úsztam, keskeny sávban kerülgetve a félhalott nyanyákat, mert a mi kis helyi uszodánkban az 5 sávból egy a vizitornászoké (kék mentõöves vízben futás, van ennek Magyarországon is megfelelõje?), kettõ a tanfolyamosoké, egy a gyorsúszóké, egy meg mindenki másé (az van kiírva rá, hogy "kondicionáló úszók", meg az, hogy "lassú sáv", mert mindennek meg van a rendje.

Nekem a nyanyasor nagyon lassú, ezért ha üres, át-átmegyek a gyors sávba, ahol meg én akadályozom azt, aki szabad stílusban teker. Nem szeretem a kis uszodát, építeni kéne még nagyot.

Ebben a kicsiben mondjuk az a jó, hogy nagy az ablaka, és télen-nyáron besüt a nap, meg úszás után lehet jakuzziban ázni, meg az ember mindenféle régi ismerõssel találkozik, volt kollegákkal. Minél több helyen dolgozik az ember, minél több helyrõl rúgták már ki, annál nagyobb az ismerõsi címlistája, vagy a linkedinen a kapcsolati hálója.

Néha elõveszem a telefonomban tárolt listát, és elgondolkozom, ki az a Srini, ki az a Jukka, és próbálom az arcokhoz és munkahelyekhez párosítani a neveket.

Most tegnap összefutottam egy indiai fiúval, aki már akkor is õszült, meg bajszos volt, jobban beszéli az angolt, mint az átlag, tõle tanultam valamikur tamilul. Az arc megvolt, az is, hogy õs-Nokia, de a neve csak nem akart beugrani, hát megkérdeztem, s azóta ismételgetem, megkerestem a linkedinen, ott volt, a linkedin minden ilyen elmúlt kollegális viszony temetõje, onnan bárkit elõ lehet ásni.

Azért valahol jó érzés az, hogy idegenben is vannak ismerõsök, akikkel jó ilyen helyeken összefutni (mint a Helsinki-Budapest repülõ járat, ahol még nem volt olyan, hogy ne lett volna ismerõs).

Most azon jár a fejem, hogy innen el, na de hova, ha haza menni nincs eléggé két farkam, s burkiniben nem engednek úszni. Közelebb? Szlovákia? Lengyelország? Munka lenne, közelebb is lenne, hét végére simábban hazaugranék, na de az ismerõsök. Kezdjem újra nulláról a "kapcsolati tõkét"?

Azt hiszem inkább le kell nyugodnom, nem panaszkodni annyit (az nem változtat a helyzeten), beletörõdni, hogy ilyen hiányosan fogom leélni az életem második felét, hogy az unokáimnak majd lesz egy távoli papája, ahova lehet majd évente egyszer látogatóba jönni, kevésbé lesz terhes, ha nem tudnak jönni, mert rá lehet fogni az anyagiakra.

Hát ja, csak itt meg megkeseredek, elasszok, összetöpörödöm.

Csak bámulom a napsütést, a kint napozó embereket, az autóban türelmetlenkedõket, a kapkodó kollegákat, és úgy érzem megállt az idõ, most benne vagyok, rákapcsolódtam a világ idegrendszerére, s átérzek és befogadok mindent. Van stabil pont a lábam alatt, van valami biztos, amire támaszkodhatok, sõt, van kapaszkodó is, csak fel kell érte nyúlni. Behunyom a szemem és érzem, ahogy átölel a nap, mindenemet átjárja az energia, és a jóság.

A franc akar ezen változtatni. Majd ha elviselhetetlen lesz.

2016. szeptember 12., hétfő

A blogolás sem old meg semmit

Ma meg arra jöttem rá, hogy a problémáim nem oldódnak meg, ha kiblogolom õket. Megszemélyesítés? Hogy lehet már a problémákat "õket" szóval illetni?

Mint ahogy a dohányzás, meg az alkolol sem old meg semmit, sõt, új problémákat csinál, a panaszkodás sem oldja meg.

A panaszkodást persze lehet úgy érteni, hogy help, elsüllyedek, segíts, de ha valakinek segítség kell, ne azt mondja, hogy szarul érzem magam, hanem azt, hogy help, elsüllyedek, segíts. Tiszta?

Persze ha az ember nem várt segítséget szeretne kapni, hogy meglepõdjön, milyen sokan gondolnak rá, akkor írhat olyat, hogy most meg vagyok fázva (hátha hoz valaki csirkelevest), de közben segítsen magán is, mert a segítség nem elvárható.

Na most így vagyok az imával is. Vajon ha kilövöm az égbe, hogy elbasztam segíts, segít-e, vagy segítsek magamon?

Persze az ima meg az NLP valahol ugyanaz, lehet, hogy mégis jobb megfogalmazni, mi a baj, mert akkor specifikus kérést lehet küldeni, az egyik esetben az univerzumba (vagy a tudatalattiba), másik esetben egy ... minek nevezzem? Nem mondhatom hogy imaginárius lény, de kb az.

A blog is nagyjából erre a célra szolgál, segít megfogalmazni, mi a bánat van, segít szavakba önteni.

Mondjuk erre egy teljesen normális négyzethálós spirálfüzet is alkalmas.

De akkor nem olvassa el senki.