2014. november 26., szerda

Sors

Tegnap önkéntesként gyertyát osztottam, a családon belüli erõszak áldozataira emlékeztünk és emlékeztettünk. 2012-ben 17 nõ vesztette életét a férje vagy ex-férje által elkövetett erõszak miatt. Felvilágosító kampány - fényt az erõszak helyett. Van segítség. A mértékekrõl viszont beszélnünk kell.

Hamar elfogyott a gyertya. Míg várakoztam, beültem teára. A nagy rohanásban nem szoktam ilyet csinálni. Találtam egy helyet ahol akár egy órát is el lehet üldögélni vonatra várva, elcsendesedni, olvasni vagy beszélgetni.

A buszpályaudvaron az angol nyelvû gyülekezet tagjaiba futottam, flashmob-ra készültek. Karácsonyi gospeleket énekeltek. Készülünk az ünnepre. Van, aki család nélkül ünnepel.

A villamoson elnéztem az embereket. Segítõm adott egy érdekes gyakorlatot: ahogy nézem az embereket, keressek bennük valami csodálatra méltót. Úgy néz ki szomjazom a figyelmet. Lehet, hogy más is? Adjam meg másoknak is a figyelmet, ez a gyakorlat célja.

Ahogy ott csodálom õket, bevillan: hisz majdnem minden ember talál párt magának. A kicsi, a nagy, az öreg, a fiatal, a ronda és a szép. Társas lények vagyunk.

Valami erkölcs kell, hogy tudjunk egymással mellett békében élni. Erõszak mentesen. Valami nagy szeretet. Nehezen értem meg azokat, akik a saját erkölcsi tanaikra hivatkozva (vallás) halomra gyilkolnak másokat. Önvédelem? Jogos? Lehetne ezt is erõszakmentesen?

Biblia óra és a szokásos magyar kedd után késõn értem haza. Kerülöm a haza menést, nem akarok készülni a nagy beszélgetésre. Lesz ami lesz, legyen spontán, nem akarok izgulni elõre. Azt mondja a fõnököm, számított rá. Az anyagiak... Sóhaj, pipa, következõ feladat. Bár ilyen könnyû lenne.

Ma este a püspök jön el hozzám beszélgetni. Még ez a kötöttség, s aztán nyugi péntekig. Remélem megérti, hogy a jelen helyzetben nem aktuális az ajánlatuk. Máshol az erkölcsi tanítás, a valahova tartozás, a fontosság érzése olcsóbb. S bemerítkezés nélkül is élhet az ember pozitív, segítõ életet. Akinek családja, gyerekei vannak, elõbb támogassa azokat.

Most hívtam a kapcsolattartómat. Megérti a döntésem, de nagy ûrt hagyok magam után. Épp most, karácsonykor lépek tovább, mikor a dolgok kezdenek javulni? Érzem, kezd elhagyni az energiám. Szarban hagyom azokat, akik számítottak rám... A pénteki végbéltükrözéssel vígasztalom magam.

"Magasan csak azoknak ível fel a sorsa, akik bátran szembenéznek a kihívásokkal." - állt az elsõ munkahelyemen kapott képeslapon.

2014. november 24., hétfő

Újabb igazoltatás

Ma megint megállított a rendőr. Előbb cikázva bevágott elénk, aztán mögénk került és levillogott. Kérdezte, hogy tudom-e, hogy miért állított meg? Mondom, hogy nem. Erre hosszasan nézegette a jogsim. Cseréljem ki az izzót, mert a jobb első kiégett. Most megkegyelmez, és nem büntet meg, de a kamera miatt hivatalosan, szóban figyelmeztet. Megijedtem, hogy akár bevonhatta volna a finn jogsimat, és elkobozhatta volna a bűnelkövetésre használt eszközt. A mamáék autóját.

Nem tudom mi a jó magatartás ilyenkor. A kedvességét hálával, netán friss zserbóval, vagy borravalóval értékelni? Meghajolni és megmosni a lábát? Picire összehúzódni, elbújni a föld alá, mert egy bűnös disszidens vagyok?

Mennyivel másabb világ ez! Azt hiszem elveszett valahol a bizalom.

Ambivalens érzés. A gyerekeim, a szüleim, az éghajlat határozottan jót tesz az idegeimnek, de ez a fajta félelem meg árt. Ha autóba ülök, tök mindegy, van-e rajtam sapka vagy nem, mindig lehet találni valami okot, amivel jól megbüntethetnek. Jut eszembe, holnap leellenőrzöm, nem járt-e le az olló szavatossági ideje az eü csomagban.

2014. november 23., vasárnap

Hülyeség a sorok között

Csináltam két nagy hülyeséget. Pontosabban hármat, de a harmadikról még nem beszélhetek.

Pénteken céges karácsonyi buli (pikkujoulu) volt, és ittam valamennyit. Többet, mint amennyi megengedett. Hazafelé, hogy a frissen leesett hóban ne csúszkáljon a szokásosnál jobban a kocsi, óvatosan vezettem, mégis megállított a rendőr. Lezárták az utat, nem lehetett elkerülni. Megfújom, azt mondja "se on ihan kunnossa" ami kb azt jelenti, hogy minden rendben. Az "ihan" enyhíti a minden rendbent, kb azt jelenti, hogy "kb", vagy nagyjából, tehát "elég jó" lett szondázás eredménye. Hozzá tartozik, hogy Finnországban 5 promill megengedett. Most már tényleg kíváncsi vagyok, hivatalosan mennyit is szabad inni (1 sört vagy 1 pohár bort szoktak mondani), és hogy pontosan hogy működik a szonda (mit mér).

A másik az anyajeggyel kapcsolatos. A reggeli fürdésnél lekapartam a tetejéről a sebet, amire azt hittem melanoma. Ez tegnap reggel volt, azóta rendben van, nem növekszik tovább. Mindjárt elmúlt a para, és megjavult az emésztésem. Akkor szokott így rendbe jönni, amikor Magyarországra utazok. Nem tudom, most melyik okozta.

A harmadikat meg már elárultam, csak olvasni kell a sorok között.

2014. november 19., szerda

Nem fontos

Máris jött a kérdés, hogy már megin min parázok, ha körülöttem a dolgok kezdenek jobbra fordulni? Valami rokonomról mondták, hogy minden bajával orvoshoz szalad, pl ha pattanás nõ a fenekén. Azt hiszem (hiszem? hisz tudjátok) hogy hajlamos vagyok hipochondriára. Ha stressz van, és ha anyagi nehézségek vannak, akkor hízom, dohányzom, nem alszom eleget, legyengül az immundrendszerem, és jöhet mindenféle testi nyavaja, hasfájás, gyomrosav, bõrviszketés, hajhullás (na ez már igen látható), és természetesen nemalvás, ami csak fokozza a dolgot, mókuskerék. Most egy anyajegyen jött új seb, lehet, hogy pattanás, okoz álmatlanságot, és nyombélfekélyt. A doki kivágná, de 30-40 anyajegyet nem lehet hirtelen mind kivágni. A hajlamosító tényezõ ott van... Gyerekként sokszor hólyagosra égtem a napon. Most még azt is kimutatták, hogy nem alszom jól, az alvás alatt nem regenerálódom, nem elég az oxigén, satöbbi, amire már a korábbi feleségeim is panaszkodtak, ami szintén ráerõsít a stresszre. Erre olvasom valahol, hogy " Milyen hatalmas az Isten! Mégsem vet meg senkit. Hatalmas, erős szívű. Nem tartja életben a bűnöst, de a nyomorultnak igazságot szolgáltat." (Jób 36,5-6), s elgondolkodom, hogy nyomorult vagyok, bûnös is, lehet, engem már halálra ítéltek? Persze, mindannyiunkat, de azért még szeretném látni az unokáim felnõni.

Mi a bajom? Nem kérdi senki, hogy vagyok. Nem vagyok fontos, akkor minek vagyok? Csak a kicsi lányom szeretete éltet, hetente egyszer, 3 és fél órát lubickolhatok benne. Azon kívül hiába minden program, egyedül vagyok, unatkozom. Mondjátok, mit csináljak, hogy fontosnak érezzem magam?

Na igen, ha rendesen megöregedhetnék, ha megérném, hogy engem is bedugjanak egy öregek otthonába, ahol mások gyerekei mosdatnának és tennének tisztába, az milyen szép világ is lenne.


Csendben

Rengeteg dolog történik egyszerre. Most pl egy hirtelen családi esemény otthon, amire last minute elfogadható áron még repjegyet is kaptam. Sajnos a stressz nem múlik.

2014. november 16., vasárnap

2 TIM 3

Ha valamit egyszer megismerek, meghallok, elolvasok, azt már nem lehet meg nem történtté csinálni, az beépül az ismereteim közé, az agyamba, és onnan jön el irányítani az életem.

Ott a fekete macska kérdése. Mióta tudok róla, hogy a fekete macska (a babonás embernek) szerencsétlenséget hoz, azóta gyûlölöm a fekete macskákat, ha átmegy az úton elõttem, inkább nagyot kerülök. A franc egye meg azt, aki ezt a babonát a fülembe tette, mert ha nem mondta volna, és ha nem tudnék errõl a balgaságról, nem keserítené meg az életem. Stresszt okoz.

A másik az ugatós kutya esete. Azt mondták, a kutya megérzi, ha valaki fél tõle. Gondolom, kiszagolja a megemelkedett stressz-szintet. Ezért, amint meglátok egy kutyát, máris jobban izgulok, amit az kiszagol, amiért ugat, és amiért még jobban izzadok. Ha nem hallottam volna ezt a "szabályt", akkor nem is kezdenék el izgulni, ha kutyát látok, hanem oda mennék megsimogatni, hogy "édes kis kutyikutyi"...

Hasonló zsigeri félelem van bennem, ha meglátok két hetest egymás mellett. A francba az osztálytársammal, aki valami ártatlan buta játék során azt mondta, a 77 szerencsétlen. Mellette a 66, sõt a 666 baromi szerencsés, attól nem tartok. Pedig fordítva kellene lennie, de az én fejemben ez a dolog már így rögzült.

Most a 2 TIM 3 ijesztett meg. Elolvastam, ezt már nem lehet visszacsinálni. Itt a világvége. Ha nem olvastam volna el, akkor most nem kellene ezen is parázni. Vajon milyen formában jön el? Velem történik majd valami, vagy a szeretteimmel, vagy az egész világgal?

Az én drága feleségem szokta mondani, hogy nem jó a negatív dolgokat a világba kibeszélni, mert ragályként elterjed, onnantól nem csak engem nyomaszt, hanem másokat is. (vö. 2 Tim 2:17)

Nem értem miért nem tudom törölni a negatív gondolatokat, miért nem tudom egyszerüen kiverni a fejembõl? Miért kísértenek folyton, mint az összes eddigi barátnõk neve, az általános iskolás és középiskolás osztály-névsor, mint a hét vezér, hét törpe, hét nemzetség... és az összes eddigi autónk rendszáma, az összes ismerõs telefonszám, és a pénteken a Rotterdamban látottak, mind itt maradnak a fejemben és elfoglalják a helyet sokkal értelmesebb dolgoktól. Bezzeg minden mást meg olyan könnyen elfelejtek...

2014. november 14., péntek

Van atyai gondoskodás

Most ez hülyén hangzik, de át kell értékelnem mindent, amit a hitrõl és az imádkozásról gondoltam. Meséltem, hogy anyagilag elég szûkösen állok. Meséltem, hogy megint bedöglött a hûtõm, és a héten az autóm is fulladásos elgyengülésben leállt. Erre elõvettem az új receptet, összetettem a két kezemet, és csoda történt.

Ma hívott a szervíz, hogy a hûtõ kész, és mivel a korábbi javításnál nem vették észre a hibát, ezt a javítást most õk állják, mikor lehet hozni a megjavított csúcsmodellt? Az autóval is hasonlóan jártam (ami a hûtõnél sokkal bonyolultabb szerkezet, mégis csak fele annyiba került). Ugyanis másnap reggel simán indult, és azóta sem mutatta jelét a végelgyengülésnek, úgy néz ki csak átmeneti volt a torokvérzés.

Hálát adok az úrnak, és megígértem neki, hogyha ezek az extra költségek elkerülnek, akkor mindenkinek tanúbizonyságot teszek a jóságáról. Hát ezért ez a bejegyzés.

Természetesen nem maradok kívánságok nélkül, a jövõ heti tárgyaláshoz is kérem a segítségét. (Legalább el ne ájuljak az idegtõl, és a válaszaim legyenek tömörek és lényegre törõek, és a szeretet áradjon belõlük, ne a gyûlölet vagy a félelem, már ezzal sokat segítene rajtam.)

Egyre inkább érzem, hogy az ima többet segít, mint a négylevelû lóhere. Na ezt próbálja valaki megmagyarázni.

A fenti címrõl eszembe jut megemlíteni, hogy a gyerekeim támogatásában megpróbálok továbbra is helytállni, így a munkaképességem és az állásom elvesztését, és az extra adókat, és az indokolatlan bírságokat is szeretném elkerülni. Ámmen.