2016. június 24., péntek

Tabori koszt, kvartély

A hétvégét egy táborban töltöm elcsendesedős, meditációs jelleggel (retreat). Fura így. Legutóbb családdal voltunk ilyenen, akkor nem kellett osztozni a szobán idegenekkel. Most megint aggódhatok, vajon a horkolásom mellett tudnak-e aludni a szobatársaim? Vajon nem beszelek-e álmomban, és nem árulom-e el tudtom nélkül, hogy orosz kém vagyok?

Ebed közben rájöttem, miért soványak a gyerekek es miért híztam el felnőtt koromra. Így tudom legtömörebben megfogalmazni:

Azért jó az iskolai menza, mert szar.

Remélem nem kell szájba rágni. Igaz ez a munkahelyi és laktanyai menzára is. És szerencsére a tábori konyhára is, segít megőrizni a vonalaimat.

Unatkozom. Vagy mindenki családdal jött, vagy mindenki ismer mindenkit, csak én érzem magam itt is különállónak, egyedül. Pedig hoztam társasokat, de amint a nevük mutatja, ezekhez társaság kellene. Szociális fóbiám lenne?

Jobb híján megyek a barn-ba, régi magtár épület, elcsendesedő, meditáló és imádkozó sarkokat csináltak bele. Majd lefotózom és megosztom, ha nem veszik észre. Amúgy jól nez ki. De ott is magányosak az emberek, ezek nem tudják itt mekkora ereje van tömegben elcsendesedni, itt ezt magányosan szokták, kettesben istennel. Bár ha belegondolnának, isten bennünk van, minket ő fog össze itt is, ennek jogos folyománya, hogy csoportban is lehetne csinálni.

Ma ünnepeljük Juhannus-t, Szent Ivánt, amit bulival, tánccal, makkarasütéssel, tűzugrással kellene ünnepelni. A tábor faliújságján láttam, hogy a faluban is tartanak ilyet, lesz zenekar, finn tangó, egyebek, ahogy kell. Ha nagyon nyomott lenne itt a hangulat, bár gondolom a dicsőítő zenekar itt is rázendít, átmegyek oda.


2016. június 22., szerda

Van evolúció (és isten is egyszerre)

Reggel megint egy érdekes ötlet jutott az eszembe. Nem tudom, honnan jönnek az ötletek, valaki azt mondja intuíció, valaki azt, hogy isteni sugallat, de lehet, hogy csak egy hibásan mûködõ szinapszis kelt kósza kisülést az agyban, ami véletlenszerûen összekever korábbi emlékfoszlányokat, és aztán az agy hihetõ történetté fésüli össze. Hihetõ, ami azt jelenti, hogy mindig olyan új ötletek jutnak csak eszünkbe, amit emberi ésszel fel tudunk fogni, és el tudunk képzelni.

Ennyi bevezetõ után jöjjön a lényeg. Nézem, hogy egyes emberek úgy beszélnek a hatalmas telefonjukba, mintha baromi nagyra kinyújtott nyelvük lenne, a telefon a szájuk elõtt visszintesen. Mi ez az új szokás? Aztán eszembe jut, hogy a Nokiának 2005 táján volt olyan telefonja, amit élével kellett a fülünkhoz tartani, mert túl nagy volt. Azt hiszem az NGage ilyen volt, de talán más fura alakú telefonok is. Arról az jutott az eszembe, hogy egy nagy fül. Na és innen már csak össze kellett rakni az evolúciót, az istenhitet, meg a technikai feljõdés furcsaságait egy mesébe.

Evolúció mégpedig van. Látjuk minden nap, hogy az ember mennyiféle új szervet alkot, ma már van olyan (kiegészítõ) fülünk, amivel a világ túloldalán suttogó nagymamát is meghalljuk, van elvesztett-végtag pótló mûvégtag, amit pár nap alatt növesztünk a gyárban, meg olyan képi memóriát fejlesztettünk ki, amivel amivel évekkel ezelõtt átélt eseményekre tudunk pontosan visszaemlékezni.  A szöveges emlékezés képességét Gutemberg nevû õszünktõl örököltük (õ meg ki tudja, honnan lopta).

Ez nem illik ide, de nem tudom hova tenni: néha meg olyan szárnyakat veszünk magunkra, ha kell, amivel pikk pakk ott vagyunk a nagyszülõknél. Aztán ha nem kell a szárny, kimászunk belõle, mintegy levedljük (jól ragozom?) magunkról.

Szóval van evolúció, ha megnézzük, valakinek támad valami ötlete, ami valami zavar a gondolkodásban, vagy intuíció, vagy isteni sugallat, olyan, mint valami elektromos sokk, vagy villámcsapás, vagy kozmikus sugárzás, ami zavart kelt a génekben, és valami új génkombinációt, vagy új gondolatkombinációt állít elõ, amivel egy meglevõ dolog módosul, fejlõdik, elvolvál. Normál technikai fejlõdés, ami végülis evolúció. (Ki mondta azt, hogy nekünk kell telepatizálnunk, mikor képesek vagyunk telefont csinálni?)

És ami a lényeg: az evolúció és isten - legalábbis ebben a paradigmában - együtt, egyszerre létezik, az evolváló személy, akinek az ötlet a fejében megszületik, isteni sugallatra (intuíció) hozza létre a módosulást. Vajon ez a gondolat megállja a helyét a tudósok és papok evolúció vagy kreacionizmus vitájában is? Lehet, hogy a kettõ nem zárja ki egymást? A való világban ki játsza az evolváló személy (mérnök) szerepét?

Lehet, hogy értem a szabadkõmûvességet?

2016. június 20., hétfő

Minden döntés érzelmi

Most olvasom, valaki azt mondja, hogy csak érzelmi döntések léteznek. Hmm... Tehát nincs olyan, hogy racionális döntés, legfeljebb az érzelmi döntés alátámasztására vagyunk hajlandók olyan tényeket keresni, amik alátámasztják a döntésünket.

Eddig azt hittem, hogy ex tempore ember vagyok, akit mindig el lehet csábítani valami jó programra, mert a hirtelen jött mindig érdekesebb a hosszan tervezettnél. És amikor esik az esõ, képes felülírni az arra a napra tervezett strandolást... Ugye neked is? Na látod.

Most már nem csak hiszem, tudom is.

Van kép is, ha valaki kiváncsi az eredetire, írja be a googliba, most nem fogok sem linkelni, sem hivatkozni, mert nincs kedvem. Éhes vagyok, és ez most felülír mindent. Csak azt nem, hogy ezt most akkor is megosztom, ha útáltok érte. Nincs mögöttes tartalom :)


2016. június 16., csütörtök

Boldogság, receptorok, pénz

Ismerkedem a boldogság biológiai tényezõivel. Pár hete vagy hónapja összeírtam egy kérdõívet magamnak meg a legközelebb álló ismerõsömnek, hogy megtudjuk, mi az ami feltölt bennünket. Mert boldogtalannak éreztem magam, mondhatni nyomorultnak. Akkor még tudatlanul azt kerestem, hogy mivel lehetne pótolni olyan függõségeket, mint a cigaretta, vagy candy crush megszállott nyomogatása, és hogy lehetne boldogságérzetet kelteni hagyományos módon. Akkor az olvasás, tévé, mozi, kirándulás, utazás jött, meg a barátok, meg a sport, mint megoldás, de anyagi nyomorultság miatt pont ez utóbbiak voltak azok, amiket megszüntettem, ezzel fokoztam a nyomorultság érzésemet, olvasni meg nem tudtam, egyszerûen szétesett a figyelmem, és már eljutottam oda, hogy az üzemorvosi rendelés keretén belül elmentem pszichológushoz, de ott nem a még le nem zárt függõséget, hanem az alváshiányt és fáradtságot próbáltuk kezelni, na meg a túlsúlyt, mert a néni ehhez értett igazán, és a fogyás eredményességétõl vártuk a sikerélményt, az én, vagy önbizalom megerõsödését.

Eljutottam oda, hogy a dohányzással tudom magyarázni a nyomorultságot (az agyi receptorokhoz pillanatok alatt odacsatlakozik a bevitt nikotin, és gyorsabban, szinte azonnal boldogság-érzést termel, vagy legalábbis, ahogy korábban fogalmaztam, megszûnteti, törli a negatív és nyomorult gondolatokat), most tehát azon vagyok, hogy kivárjam (pedig épp a türelem az, ami most hiányzik), hogy lassan visszarendezõdjenek azok a hormonok. És ezért van az, hogy a dohányzásról leszokás után elhíznak az emberek, mert kell valami más boldogságforrás, és ezért mondja azt B*, hogy a függõ mindig függõ marad, csak mástól fog függeni. Hát legyen, én a fáktól, a madaraktól, a természettõl, és hasonló kevésbé káros dolgoktól szeretnék függni, szenvedélyesen akár. Igen, mindjárt megyek, és megölelek egy fát, mivel puhább és emberszabásúbb ölelnivaló most nincs a közelben.

Magyarul mikor a dohányzást abba hagytam, nem kellett volna abbahagyni spórolás címszóval mindent, ami boldogsághormont termel, sportot, barátokat, kocsmázást, kirándulást, barátnõzést, mert a nyomorultság érzésemet mindez csak tetézte. A kérdés csak az, hogy akkor mi legyen, ha nincs pénzem, mivel tudom boldoggá tenni magam rendszeresen és olcsón? Vagy honnan szerzek pénzt, amin boldogsághormonokat tudok vásárolni magamnak?

..ooO.I.Ooo..

Ma reggel valami internetes oldalon találtam egy videót, amiben az apokrif iratokról beszéltek, hogy azokban volt feltámadás, ami igazán örömhír, abban van a nagy titok, hogy miért álltak Jézus követõinek annyian. Azt hiszem hiszek abban, hogy mind isteni lények vagyunk, fénylények, és Jézus csak egy minta volt elõttünk, aki ezt megmutatta, és nem egy kitüntetett személy. Ha Jézus isten, én is az vagyok, nem logikus? De ez nem tartozik ide. Viszont az tény, hogy amikor ilyen hatalmas kérdéseken gondolkodok, akkor nem érzem magam nyomorultnak, mondhatni boldogságot okoz. Tehát ezt kell gyakrabban csinálni. Ráadásul még ingyen is van.

2016. június 3., péntek

Kakkavahinko

A mai céges nyári partin mindfullness tanfolyam volt. Sok újat nem mondott, de csendben kellett lenni kb 5-10 percig, és mindenki megtapasztalhatta a csend erejét. Beleborzongtam, eszembe jutott amikor a midi-pireneusoknál, Andorra mellett az Aries völgyében ültünk fél órát a sötét barlangban teljes csendben. Felejthetetlen. Talán hiányzik is. Azt hiszem az volt az utolsó katár konferencia ott. Közben ment a csend. Nem kellett a semmire gondolni, csak figyelni valamire. Bealudtam. És mivel fizikailag egyáltalán nem fárasztott el, gyorsan bekaptam egy kis lazacot, meg valami salátákat, aztán leléptem, hogy elvonuljak a saját mindfulness templomomba. Tudatos jelenét. Tudatosan tudtam, hogy a szaunán meg a kollegák részeg éneklésén már nem akarok sem tudatosan, sem tudattalanul jelen lenni, hanem ott akarok lenni a jelenben a víz alatti templomomban. Ebben majdnem megakadályozott valami gyerek, aki belekakált a vízbe, mert a mi uszodánkban, ami a héten még nyitva, aztán nyári szünetre bezár - járjanak az emberek a tóra úszni, ne oda - lezárták mára a medencéket. Takarítanak. Nem irigylem őket. Az volt kiírva az ajtóra hogy hányás és ürülék miatt az összes medence lezárva. Kénytelen voltam elgurulni a másik uszodába. Még jó, hogy ittam egy bort, így nem mertem biciklivel menni, mert autóval nem volt olyan messze a másik uszoda, ahol most nyílt meg egy kültéri nagy 50 méteres medence. Hát tényleg más széles sávon úszni, és nem beleakadni mindig valakibe. És ahogy a feleségem szokta mondani, nem forgolódni mentem, hanem úszni, az a 6-800 méter sokkal hamarabb megvolt mint a mi kis szaros medencénkben.

Ja igen, mondtam már, hogy nyár van? Éjfélkor is olyan világos van, hogy nem kell lámpa. És úgy süt a nap, hogy akár 26 fok is lehet. Ma mondjuk jött megint valami eső, de annyira sok nem esett, le tudtam nyírni a füvet gyorsan, mindfulness és úszás között. És ha nyár van, az iskola is bezár, holnap reggel lesz az évzáró, ezért szombaton korán kell kelni.

Csak nekem nincs rendes szabadságom.

Csináltam pár fotót az új telefonommal, tetszik, jól dolgozik. Eladnám apám komoly gépét, kellene a pénz repjegyre vagy kajára, de nem kell senkinek. Tegnap megint megkérdezték, mennyi kép készült vele, megmondom hogy potom 165 ezer, amire megkérdi az ismerős, hogy ráragadt a kezem a gombra? Hiába mentegetőzöm, hogy a papa fotóművész. Állítólag ez a telefon 100 ezer kép után kuka. Hát, nem úgy viselkedik. Mindegy, a telefonnal fotózok, mert ez tud jó képet csinálni ellenben a drága nikonnal. Most olyan sokat nem osztok meg, mert minek, nem a fotóim miatt szerettek, aki követ a szociális csatornákon, az úgyis látja. De ezt a medencéset igen, mert van rajta egy érdekesség, és nem a kamera az a sarokban. Megtaláljátok?




A fogyókúrám? Kösz jól állok, kb 4 kiló (107,5), de holnapra megint egy kicsit több lesz, ma csipszeztem. Meg terülj asztalám volt.



Ebbe az iskolába jár a gyerek. A nagyok is ide jártak, ennek az elődjébe.

2016. június 2., csütörtök

Orvosi dildó

Még mindig azon röhög az egész emelet, hogy a kolleganõnk demonstrálja...

Heti vagy havi szokásos önképzés, mindig másik kollega tart kiselõadást a közelebbi szakterületérõl. kb 15-en vagyunk, hamarosan rám is rámkerül a sor, szóval nem ér nevetni. Ma a brachyterápia, vagyis a testen belüli sugárforrásos kezelés volt a téma. Mert hogy sugárterápiával foglalkozok, már amikor nem a híreket nézem.

Azt mondja a kis kollegina, lehet vagy 25, de a brachy-ban tapasztalt, hogy van ez a hüvelybe helyezhetõ sugárforrás, katéter, de nem annyira hasonlít a szokásos katéterhez, amin sugárzó magot vezetnek a betegbe, hanem inkább olyan, mint egy dildó. Na itt elkezdõdött a nevetés. Kínjukban vagy nem, nem tudom, gondolom elég szemérmesek a finnek, ha ez megnevetteti õket. Aztán ment volna tovább a kollegina, hogy megmutatja a programot, amivel a kezelést tervezi az onkológus meg a fizikus, mikor a többiek még mindig a dildót vizualizálták, és megkérdezte, hogy demonstrálja-e? Gondolom mindenki sejtette, hogy nem a dildó bevezetését akarta demonstrálni (bár elõtte a prosztatát bemutatták, hogy honnan szúrják fel a tûket), hanem a program használatát, de akkor már végleg elszabadult a pokol.

Gyerekek, nem tudom mit csinálnék, ha ilyen helyzetbe kerülnék, de ahogy ez a szende fiatal fizikus kezelte a dolgot, az csoda volt, mindenféle megszeppenés vagy pirosodás nélkül mondta, hogy nemrég megmutatta a fõnök 18 éves fiának, aki két hétig itt dolgozott nyári gyakorlaton nálunk, és õ akkor megértette a dildó mûködését.

Gondolom neki is katarzisa volt a katétertõl.

Komoly dolgok ezek, kérem. És mint tudjuk, az emberiség kb harmada szóba elegyedik majd a sugárterápiás osztály dolgozóival...

Hirtelen elszomordotam, és elmúlt a nevetés. Hát van ilyen. Mint amikor a betegben bentragad a radioaktív mag, és úgy megy haza, hogy nem veszik észre, csak amikor kihullott a haja.

---

Kérdem is a dietetikusomtól, hogy hallom, ha valaki rákos, vagy más nagy baja van, akkor gyorsan veszít a súlyából. Nem lehetséges-e, hogy a gyors fogyással elõidézem a fordítottját?

---

Ma szusi volt ebédre, és legalább 2 tele tányérral megettem. Most szídhatnám magam miatta, hogy megint kialvatlanul mentem ebédelni. De nézhetem pozitívan is: így legálább elkerülöm a gyors fogyást, és a dildót.

2016. június 1., szerda

Bátorságpróba

Ma bátorságpróbát tettem: éhesen és fáradtan végigsétáltam az áruházon. Az elsőszülött gyermeknek kerestem diplomakötésre ajándékot, telefontokot az új, nem-Lumia (a büdös hazaáruló kölke) telefonjára. De mit csináljunk, ha már a finn kormány sem rendel nem-finn nem-Nokia telefont, nem bízik benne senki, csak én.

Bátorság, mert tudjuk, hogy éhesen nem szabad bemenni a boltba, mert mindenféle dolgok beugrálnak a kosárba, meg fáradtan sem, mert úgy nem tudunk megküzdeni a kísértéssel, aki azokat a fránya kajákat kosárba ugrásra készteti.

A trükk az volt, hogy nem vittem magammal kosarat, se pénztárcát. Ez utóbbi igen hatékonynak bizonyult, mert a pénztári sort szépen kivárva végül mindent, a kezeimből, meg a hónom alól ott kellett hagyni a pénztáros kisasszonynál. Ez is mosolygós volt, bár lennék 25 évvel es 25 kilóval fiatalabb...

Ma láttam egy fiatal fiút, aki nagyon ki lehetett gyúrva, mert úgy cipelte a láthatatlan dinnyéket, mint én a kólát, a hóna alatt. Eszembe jutott, hogy miért áll el annyira a kondis fiúknak a két karja oldalra. Azért, mert a kondizásban termelt izzadtság kicsípné a hónaljukat, mint nekem az uszoda klóros vize. Vagy mert az izzadtságszag könnyebb a levegőnél (a pelenkát is a gyerek nyakánál szagoljuk), és felfele száll. Fúj!

Most pá, a szégyen és az éhség az úr, mondhatni motivációs tényező. Balra el.