Tegnap este nekiálltam, elolvastam a döntéses írást, meg a jegyzeteimet, egy csomó ötletem volt, hogy miről fogok írni, aztán fürdés után nekiálltam, de elvesztem a szavakban, írtam, írtam, és fél kettőkor volt egy nem túl sikeres bekezdésem, se eleje, se vége, se füle, se farka. Feladtam. Ma újra megpróbálom.
Ma végigolvastam a kolleganőm és Emese irományát, és konstatáltam, hogy elbújhatok mögöttük. Nincs is kedvem befejezni, ma már be sem megyek a suliba. Feladom. Na jó, nem komoly, de üresnek érzem a fejem és tehetségtelennek magam.
A kihívások legyőzése ad önbizalmat? Lehet, hogy nem akarok önbizalmat, és ezért nem is próbálom átugrani az akadályt?
Inkább egy habos forró csoki.
1 megjegyzés:
az a forró csoki jól jönne... le voltak állva az agykerekeim ma. semmit se tudtam előbbre vinni, de még visszapörgetni se... aztán kivettem egy szabadnapot magamtól:)
Megjegyzés küldése