A fenti a mai meccs eredménye. Megbeszéltük, hogy a finn-magyar meccsre, kosárlabda, kimegyünk szurkolni. Ma meg bemelegítünk, kocsmában néztük, lelkes, 25 fős társaság. Szurkoltunk, 42-ig vezettünk, aztán sorra maradtak ki helyzetek. Sültkrumpli fölött néztem a meccset, mert Baracskai is kosárlabdával szerepel a könyve elején. Meg a blogján is. Na nem ezért. Ezt a játékot értem. Nem szépségre*, hanem pontra megy. Nem a bíró hangulata dönti el, ki hány pontot kap, mint a műugrásban. Bár ahogy elnézem, az osztályzás is szubjektív. Látom, próbálják objektívvé tenni a sportban is: ha szétáll a lába, levonás, ha nem függőlegesen érkezik, levonás, ha kimarad egy forduló, levonás, ha piros a fürdőgatyája, levonás. De az attól még egyedi és érzelmi döntés marad. Mert ahogy a műhely tanárom mondta, meg kell szagolni a csavart, és érezni, hogy M3.5 vagy M4. Esetleg whitworth menet. A
Az viszont érzésre megy, mikor kér az edző időt. Gondolkoztam, mit mondanék szünetben, mikor kérnék időt, és mit mondanék a fiúknak. Ott ált köztük az egyik coach tanárunk is, kosárlabda edzés elméletet tanított Várgesztesen az intenzíven. Nem szólt bele, ahogy láttam, csak a szemüveges beszélt. Ha jön két hét múlva, majd megkérdezem, hogy látta ő, bentről. Vagy megkérdezem tőle pénteken.
Ő lesz az államvizsgabizottság elnöke.
*Azért a szépség és az eredmény összefügg. Ahol van harmónia, összjáték, előre látni lehet a győzelmet.
1 megjegyzés:
Láttam az összefoglalót. Hasonló érzéseim voltak. (Leszámítva a tanárokat- mert én csak a sporteseményre koncentráltam...)
Megjegyzés küldése