Kajablogok

Véletlen ráklikkeltem egy gasztroblogra, és onnan rengeteg link egy rakás további receptes blogra, mindenki fotózza és megosztja mit főzött. De jó, lesz rakás recept a neten. Csak el ne felejtsétek el kinyomtatni vagy leírni is a recepteket, áramszünet idejére, meg az utókornak. Ja, a jobbak fejből mondják, még akkor is, ha a tescoban állnak sorban a pénztárnál, vagy a varrógépnél ülnek...

Azon gondolkoztam az ünnepek alatt, vajon miért kapni ennyi receptes könyvet. Évszázadok óta főznek az emberek, szájról szájra, nagyanyáról unokára szálltak a receptek, minden családban tudtak főzni, meg aztán voltak az országos alap szakácskönyvek, ha jól emlékszem nekünk is megvolt mind a kettő, azokból akkor is lehetett főzni, ha a családi főszakács nem volt otthon, és ha valami hiányzott az egyikből, benn volt a másikban, vagy anyukám kis cetliken beleírta, ami egyikben sem volt. Ő is gyújti a recepteket (de nem tudom minek, ha fejből mondja, hogy 45 deka liszthez 4 púpos kanál), és jól is főz, de nem blogol, és nem ad ki receptkönyvet sem.

Nekem a receptkönyv kiadás munka nélkül keresett pénz: összeollózzák a netről, összelopják innen-onnan, megszerkesztik, kiadják, na jó, esetleg egyszer elkészítik, hogy le lehessen fotózni (Lajos-Hemző 33/99 sorozata óta emlékszem fényképes receptkönyvekre, aztán jöttek a planétások), nincs benne semmi saját gondolat, sőt a vegás, mexikói, indiai szakácskönyvekben a fordító még arra sem vette a fáradtságot, hogy a Magyarországon ismeretlen és beszerezhetetlen hozzávalók helyett beleírjon (ne adj isten kitaláljon vagy kipróbáljon) jobban elérhető nyersanyagokat, bezzeg a finnek úgy főzik a gulyást póréhagymából és kaliforniai paprikából, hogy azt csoda felismerni... Ehhez képest Stahl, akinek sorba jelennek meg a receptkönyvei, elő lehet rá fizetni, dög unalom, ki fog ennyi pénzt kiadni, mint a porszívóba a porzsák, veheted havonta, sőt már elő is fizethetsz rá, bár láttam, hogy valaki megkapta az összeset ajándékba, micsoda ötlet, nem kell kicsit se gondolkodni, mi lesz jövő karácsonyra (jaj anyu, már megint sapka? mondja a kéz és láb nélküli kisgyerek a viccben), na ő legalább megcsinálja, és azt mondja, ahogy ő csinálta, szóval hiteles, meg kezdetben még érdekes is volt, aztán jött a borász, meg a dobozos ember, hogy onnantól Stahltól is felálljon az ember hátán, és rutinból kapcsoljon tovább, mint arról a ronda szájú Jamie-ről, meg a Nigelláról, bár nekik is van stílusuk (Jamie mondja, 3 csepp olaj, és vastagon önti a kajához, számol egy-kettő-háromig, na jó négyig). Na de az a két majom az RTL-en, akik még a céges karácsonyi partin is színpadi főzéssel próbálták feldobni a hangulatot... Francba, minek is sorolom, mikor elegem van a konyhaműsorokból. Ki volt az az angol, aki a főzés helyett inkább farmot vett és tökszépségversenyre ment (főzni)? (Érdekes, a Norbi főzőtudományáról egyre kevesebbet hallok.)

Igazi tudásbróker (hihi: konyha-coach) feladat lenne azokat a jó egzotikus recepteket magyar alapanyagokkal is ehetőre főzhetőre lefordítani. Szóval aki a saját receptjét írja és fotózza, legalább megismételhetően csinálja, és nem csak a nyálam csorog, mert itt nem kapható szezámkrém vagy szezámolaj vagy hasonló (és a pesto is sokkal finomabb, ha a boltban veszem). És ahogy hozzászokunk, hogy kész kaját és gyors kaját eszünk, egyre ritkább lesz az otthon főzés, és ritkább lesz az is aki tud főzni, vagyis a ma a főzés is retró divat, vajon meddig fog tartani.

Panaszkodok, hogy a receptkiadás lopás, pedig ott van kotKodály, meg baBartók, akik ugyanúgy "gyűjtötték" a zenét, mint a "szakácskönyvírók" a receptet, meg a néptáncosok, akik azért mennek Székre, hogy a még élő öregektől ellessék a táncot, meg Moldvába, hogy a "dünnyögős furulyázást", mert szakácskönyvből azt nem lehet megtanulni, szóval mégiscsak vannak olyan (szak)területek, ahol a lopás nem szégyen, sőt díjazzák. Ha valaki direkt azért járná a vidéket, hogy helyi ételek receptjét kutassa fel a még élő ük-déd-nagyanyáktól, mint a rongyost a felvidéken, vagy az igazi rétest, vagy a házi hurka-kolbászt, kocsonyát, azt akár én is díjaznám, de erre legalkalmasabb mégiscsak az anyukám lenne.

Ha a recept az (anyukámtól meg az) interneten ingyen elérhető, miért is fizetnék érte? Érted? Ki a franc fogja megvenni azt a rengeteg receptkönyvet? Inkább védd a fákat! Bár az egyik rokonunknak az egyik gaszroblogból készült könyvet vettem ajándékba... Szóval inkább én is bort iszok. (De főzni azért jó.)