Okosodik

A gyerek tovább okosodik. Ma kérdem tőle, mi ez, mondja vonat. Kérdem, hova megy a vonat? Mondja Kanizsára. Történetesen nekünk Kanizsán laknak rokonaink, kérdem tőle, ki lakik Kanizsán? Mondja a Tatika, és Mamika. Kérdem tőle még: és mikor érünk oda? Mondja: libaetetésre.

Imád rajzolni. Természetesen hintát. Eddig úgy rajzolta, hogy ide-oda húzogatta a ceruzát, olyan felhő féle elmosódott lendület a kép. Satirozás. Most már körbe körbe is tud rajzolni, például csigavonalat, karikát, meg violinkulcsot. Ha kérdem, mi az, azt mondja, hinta. Ja persze, mostanában a hintán nem csak lengeni szoktunk, be is szoktuk csavarni, élvezi, amikor kipörög. Na most azt rajzolja a körbekörbe.

Mondtam már? Megtanult bukfencezni. Elég sokat állt a feje tetején, terpeszben, két lába közt a feje. Innen indult, előbb oldalra dőlt el, aztán át a fején, majdnem rendes bukfenc. Csak az ágyon engedem neki, mert elég nagyot puffan. De azért bukfenc az.

Ismeri a színeket. A múlt héten tanulták anyukával a pirosat, kéket, zöldet. Mikor megjöttem a munkából, kérdem, milyen színűek a lufik? Azt mondja, lila, és mutatja. A többi színre nem emlékezett. Na azóta megy már a piros, a kék a zöld, és a narancs. Egyre pontosabban. De tegnap fagyit kapott, csokifagyit, azt nagyon szeretik, és egyszer csak megszólal: barna.

Mutatom, mondja, és áll fel a kisautó tetejére. Olyan kisautó, amin ülni lehet, és lábbal kökni magát előre. Elég veszélyes mutatvány, de skype-olunk, és a nagyszülőknek is mutatja. Azóta sokszor mondja, hogy mutatom. Kiszalad, behoz valamit, és megint mondja: mutatom.

Van egy beszélő-éneklő kutyánk. Mikor megnyomjuk a mancsát, azt mondja hei-hei (finn szia). Odamegy a kutyához, megfogja a mancsát, és integet vele.