Tapasz

Tegnap céges buli volt megint, egy tapasz bárban töltöttünk el rengeteg időt. Hót éhesen értem oda, mert előtte barlangászkodtunk a tenger szintje alatt 2 emelettel, és csak ott lett nyilvánvaló, hogy azt esszük, amit magunk főzünk. Szerencsére kaptunk oliva bogyót, meg chorizot, meg spanyol szalonnát, olyat, amilyet La Mancha kellős közepén a benzinkútnál láttam lógni ott, ahol a finneknél a talpas poharakat tartják, azzal egy darabig bírtam, aztán a csapatépítés lényege az volt, hogy mindenki csinált valamilyen tapaszt, nekem kettőt is kellet: marinált articsókát és fokhagymás babot, éljen a vega tapasz, de volt bárányból húsgombóc, valami nagyon finom sherry-s gomba, tengergyümölcs (fúj), csirke, meg mittudomén, lestem, mi hogy készül, hátha egyszer kedvem támad a páromnak csinálni ilyen mini ételeket, amitől aztán a végére úgy tele lettem, hogy majd kipukkadtam. Nekem a léggömb jutott eszembe, mikor a hasamra néztem, a kislányom azt mondja a hőlégballonra, hogy gömböc, na az is találó, ami mindent befal. (A hőlégballon finnül kuumailmapallo, kuuma = forró, ilma = levegő, pallo = labda, ilmapallo = lufi.)

Ma ráállva a mérlegre majdnem leszédültem. A héten visszafogtam az evést, magam készítettet vittem, nem ettem tele magam, azt hiszem, most mégis minden eddigi rekordot megdöntött a mérleg. Francba a tapasszal, nem gondoltam volna, hogy ennyire hízlal. Már akkor ledöbbentem, mikor az elmúlt hetekben lehagytam a Danubius rádiót, aztán szépen a Rádió 1-et, most meg már lassan kinövöm a CCIR sávot (87,5-108,0). Ma MR1 Kossut Gerecse volt soron, ki tudja, holnap mit hallgatunk. Pedig 103 felett már érezteti magát a rács a befoltozott hasfalomon. A cél meg valahol a túloldalon Berettyó light lenne. Abba kellene hagyni az evést egy időre, mint az öcsém, aki hiába szakács egy bazi nagy konyhán, egész nap nincs ideje enni. Ilyen munkahely kellene nekem is. Ma nem ebédeltem, csak egy szendvicset, és mégis...

A föld alatt meg azért voltunk, mert a cégünknek ott van földrengés biztos gépterme, azt mentünk megnézni. Telefonközpont, amiben láttam mindenféle PCM meg GSM meg vezetkes meg üvegszálas gépeket, Marconi, Ericsson, Nokia, Siemens, meg mindenféle gyártók gépeit, ember legyen a talpán aki tudja, hogy kell ezeket összekötni és felügyelni. Azt mondták, hogy valamikori cégem üzemelteti a dolgot bérben. Megkérdeztem az idegenvezetőt, aki a gépekről és a telefonról mindent tudott, 6o éves fazon, de rotari központot nem látott működni, mi meg azon nőttünk fel az óbudai telefonközpontban, nyári gyakorlaton, kurblival indítottuk áramszünet esetén a forgó tengelyeket. 48 volton. Akkor a crossbar még újdonság volt, de a békásmegyeri konténerben és a Krisztinában már az volt, aztán bázisállomás szoftver, de már digitálisan. Csupa nosztalgia voltam, meg is kérdeztem, hogy 5 emelettel a föld alatt nincs-e véletlen szabad munkahely. Ketten dolgoztak az egész bunkerben, mehetnék harmadiknak. Pákás állás, tetszene.

A ház egyébként Helsinki belvárosában az egyik legmagasabb hegyen áll, ami kb 25 métert jelent tengerszint felett, mi meg 2 emelettel tengerszint alatt voltunk. Tiszta olyan érzés, mint a csílei bányában.

Voltak érdekes zseblámpák, a falra voltak fellógatva, szükség esetére. Rázásra indultak, 3o másodperc rázás után 5-6 percig világítottak. A fazon szerint olcsóbb, mint a kurblis, de a kurblis jobb, könnyebb feltölteni, tekeréssel.

Tegnap ezekkel az élményekkel, meg a fent említett 2 kilóval lettem gazdagabb.

Luolan kiitos. (lefordíthatatlan szójáték)